Mosh Pitts.

sziasztok! 
ezt is megírtam végül. ^^ 
lehet hogy hétvégére bevezetem az írást, de ha kimondom magamnak hogy mindig írok hétvégén úgy se fogok! ^^ 
szóval itt a Mosh Pitts amit Betti külön kért így van egy kis meglepetésem neki benne. ;) 
jó szórakozást. ^^

xx. 

Mosh Pitts.

-          BETTI GYERE MÁR!!! –kiabáltam. – Indulnunk kell!

-          Jövök-jövök. –mosolygott miközben maga után vonszolta a hatalmas bőröndjét.

-          Betti. 3 napra megyünk. –néztem rá.

-          Tudom. De legyen miből választani. –nevetgélt. Imádtam ezt a csajt. A neten ismerkedtünk meg. Azóta kb elválaszthatatlanok vagyunk. Most is egy Asking Alexandria- Of Mice & Men párosítású koncertre készülünk.

Imádtuk Őket. Külön-külön és együtt is. Így mikor jött egy e-mail hogy lesz közös koncertjük már aznap megvoltak a jegyek mivel ki nem hagytuk volna.

-          Ugye mindent hoztál? –kérdeztem bár nem hiszem hogy volt értelme.

-          Nem a cicám otthon maradt. –vágott szomorú fejet.

-          Jajj te! –öleltem meg.

A taxi lerakott minket a reptéren.

-          Minek kellett idejönni ilyen korán!? –puffogtam.

-          Nem tudom. –durcizott Ő is. –De nézd meg mekkora sor van, inkább álljunk be mert a végén lekéssük a gépet. –mondta. Körülnézett. Látott valamit. Inkább valakiket. – Nézd. –mutatott abba az irányba ahol látta azt a két férfit. – Nem Ők azok!? –kérdezte miközben leült a derékig érő bőröndjére.

-          Nem hinném. Miért lenne Austin Carlile és Danny Worsnop PONT ITT!? –mosolyogtam.

Erre Betti csak nagyot sóhajtott. Bámulta még egy ideig a két férfit. Aztán a vörös megfordult és észrevette hogy Betti Őt nézi, rákacsintott a csajra majd tovább ment.

-          Azt hiszem most kacsintott rám Danny. –mondta Betti. Én csak nevetve szemet forgattam és tovább araszoltam.

Végül is nem is vártunk olyan sokat. A srác aki a csomagellenőrzőnél ücsörgött szabadkozott hogy nem szokott ennyire zsúfolt lenni minden de sokan utaznak a hosszúhétvégére külföldre ezért van ez a katyvasz.

Még így is volt majdnem két óránk amíg indult a repülő így fogtuk magunkat és beültünk egy kávézóba.

-          Nézd! –kiáltott fel Betti.

-          Neked kezdenek látomásaid lenni. –mosolyogtam.

Többet nem szólt.

Megittuk a kávénkat és lassan indulhattunk is.

Mikor felszálltunk a gépre csak egymásra néztünk.

Miért islett volna két hely egymás mellett? És miért is ne lett volna tele minden...?

-          Ez a mi formánk! –sóhajtottam majd beültem az egyik sorba amit random szemeltem ki magamnak, Betti pedig elém.

-          Szia Betti vagyok! –hallottam. Persze. Olyan kis mosolygós kiscsaj. Mindenkivel megtalálja a közös hangot.

De ezek után nem hallottam semmit. Semmilyen Bettire utaló jelet. Mintha... megszűnt volna.

Felszállás után tíz perccel felállt, megragadta a kezem és magával rángatott a WC felé.

-          Megnézted te ki ül melletted!? –vont kérdőre.

-          Nem. –feleltem elkerekedett szemekkel. Olyan vigyorra húzódótt a szája ami csak egyet jelenthetett. – Jézusom csak nem. –néztem hátra. – És tényleg. – Betti ugrálni kezdett örömében.

-          Nézd csak meg ki ül melletted. –mondta bólogatva hogy jobban demonstrálja hogy igaza van.

-          Jó, megnézem. –mondtam szemforgatva majd leültem.

Betti nevetését hallottam az előttem lévő ülésről miközben Mr. Danny Worsnopot boldogította. Ami a legviccesebb hogy inkább Danny boldogította Őt.

Elővettem egy lapot és rajzolgatni kezdtem amiből az lett hogy mindent leejtettem.

-          Bocsánat nem akartam! –szabadkoztam a srácnak aki mellettem ült mivel az összes tollam, ceruzám az ölébe esett.

-          Pedig én visszajönnék érted! –mutatott a kezemre. Igen egy Of Mice & Men szöveg volt rajta, az ’I’ve never siad I’d be coming back for you!’

-          Hát... Én senkiért nem mennék vissza. –vettem fel a kesztyűt mosolyogva ellene.

-          De ugye nem nézel le. (I hope you smile when you look down on me!) – kérdezte felvont szemöldökkel.

-          Téged nem lehet lenézni! Ember majdnem két méter magas vagy! És ha fent állsz a színpadon!?

-          Helyes válasz! –nevetett majd kinyújtotta a kezét. – Akkor ezek szerint nem kell bemutatkozni. –nevetgélt tovább.

-          Neméppen. –kacsintottam rá. –Lilian, de ha meghallom tőled kivégezlek. Lilly! –mondtam határozottan.

-          Értettem.

Innentől kezdve nem volt unalmas a röpke 5 órás repülő út.

Mielőtt leszállt volna a gép felírta egy papírra a telefon számát és a lelkemre kötötte hogy hívjam fel.

-          Tudod mikor foglak felhívni!? –néztem rá felvont szemöldökkel. – Majd te hívsz. –kacsintottam rá majd félbetéptem a papírt és felírtam a számom a fecnire.

-          Te aztán más vagy! –mosolygott miközben zsebre vágta a lapot.

-          Köszönöm! –húztam ki magam majd leléptem a gépről.

-          Ember. Ez a csaj.... –fordult oda hozzá Danny.

-          Igen. –nézett utánam Austin.

Persze ezt én már nem hallottam.

-          Elkeverték a csomagokat! –mondta Betti.

-          MIVAN!? –borultam ki. – Egyszer utazok repülővel akkor is elcsesznek mindent!

-          Nyugi utánunk küldik a következő géppel. Már lebeszéltem mindent.

-          És addig mit csinálunk!? –kérdeztem.

-          Mondjuk feljöhetnétek hozzánk. –hallottuk a hátunk mögül az egyik énekes hangját.

Bettivel egymásra néztünk, elmosolyodtunk és a két srác mellé szegültünk.

-          Ugye nem akartok most piálni!? –kérdeztem mikor a kezembe nyomta Danny a pohárkát.

-          Áh dehogy. – koccintottunk, majd mindenki lehúzta a pohárka tartalmát.

Bár volt egy csomó idő a józanodásra mivel csak nyolc óra körül kezdődik a koncert.

Besötétítettünk a szobában, egy kislámpát felkepcsoltunk és üvegezni kezdtünk.

Amit inkább nem kommentálnék mivel voltak enyhén durva feladatok is szóval inkább hagyjuk.

-          Eltolták a koncertet. –jött ki Austin 20 perc telefonálgatás után a szobából.

-          Az mit jelent? –kérdezte Betti.

-          Nincs ma koncert. Holnap van. Azt mondják hogy ma akkora vihar lesz hogy lehet nem lesz áram. –ecsetelte Austin.

Mivel ez a „nincs áram” dolog be is jött, így nem tudtunk mást csinálni mint lemenni a recepcióra kérni egy rakat gyertyát és azzal világítani.

Olyan kis meghitt lett minden. Nem tudom mi tud kialakulni két ember között alig egy nap ismertség után de Danny nem éppen hideg szemmel nézett Bettire. Ha értitek mire gondolok.

-          Gáz ugye van!? –kérdeztem.

-          Persze. –válaszolta Dan. (Danny csak lusta vagyok kiírni. szerk. <3)

-          Kértek forrócsokit!? –kérdeztem. Mindenki felkapta a fejét. –Sejtettem.

Megfőztem nekik a forrócsokit amit még otthonról hoztam. Ilyen házi készítésű valami volt. Csak fel kellett forralni és besűrösödött. Imádtam. Örültem hogy felengeték a repülőre.

A vihar is hamarosan beütött.

Betti nagyon félt tőle így egyfoltyában Danny karjai közt volt, a srácnak meg hízott a mája mivel volt akit megvédhet. Moslyogva figyeltem őket majd az én adag forró italommal kiültem a teraszra.

-          Csak azt ne mondd hogy dohányzol. –jött ki utánam Austin és becsukta az ajtót.

-          Csak ha ideges vagyok.

-          És most az vagy? –kérdezte. Ránéztem. Inkább csak csendben leült mellém és becsavarta magát a takarómba.

-          Hogy fogunk elférni!? –kérdeztem.

-          Majd alszol a kanapén! –nevetett mikor kivette a kezemből a cigarettát és szívott belőle egyet.

-          Csak nem dohányzol? –vontam kérdőre.

-          Nagyon vicces. –adta vissza. –Nem. Csak nem engedhetem hogy egyedül mérgezd magad.

-          Ezért mérgezzelek téged is?

-          Már nem kell... így is teljesen a hatásod alatt vagyok. -nézett rám.

Erre nem tudtam mit mondani.

Az eső rendületlenül szakadt. Dörgött, villámlott amit imádtam.

-          De télleg ha gáz hogy itt vagyok lemegyek a mi szobánkba. –próbálkoztam újra.

-          Szerintem ezek szobára mentek. –mutatott Austin Danny szobája felé amire ki volt függesztve egy „Ne zavarjanak!” tábla és mellé Betti melltartója. –Akarjuk zavarni őket? Ismerem Danny-t nem csak ott bent fogják csinálni.

Nem kellett több győzködés. Sosem voltam kíváncsi Betti szexuális életére. Persze tudtuk ki mikor vesztette el a szűzességét de tiszteletben tartottuk a másik magánéletét és azt hogy kivel, mikor és mit tesz.

Így fogtuk magunkat Austinnal és lementünk egy szintet. Mivel teljesen véletlenül egy szállodában voltunk.

-          Nem hiszek a véletlenekben. –mondta. – Ha valaminek meg kell történnie előbb utóbb megfog.

-          És ha valkiknek találkozniuk kell? –kérdeztem miközben az esőt figyeltem.

-          Akkor azok fognak. –suttogta a fülembe. Az ablak előtt álltunk és- én- az esőt bámultam, de Ő kettőnket nézett.

-          Milyen szépek lennénk együtt. –szólalt meg egyszercsak.

-          Ezt most csak azért mondod mert ittunk. –nevetgéltem.

-          Nem. –felelte komolyan.

Megfordított és a homlokomnak döntötte a fejét, felpréselt az ablakra majd dudorászni kezdett.

-          I hope you know I swear,

I’ve never done this before... – suttogott majd megcsókolt.

-          Austin, kérlek! –toltam el egy kicsit magamtól.

-          Persze. –moslyodott el. –Mire is számítottam. –nevetett megsemmisülten.

-          Nem. Csak tudod... –nem tudtam maegmondani neki, hogy elvileg van barátom. Elvileg. Gyakorlatilag szakítottam vele mielőtt eljöttem mert megcsalt. – El kell mondanom valamit. –mondtam határozottan, a szemébe nézve. Leültünk a kanapéra és én mesélni kezdtem. – Tudod. Volt egy barátom, mielőtt eljöttem. Azért vetettem véget a kapcsolatunknak mert megcsalt. Ez volt kb. másfél hete. Annyira magam alatt voltam hogy ez lett a termése. –húztam végig az ujjaimat a tetoválásomon.

-          Ezért mondtad hogy senkiért nem mennél vissza!? –kérdezte. Bólogattam

-          Azzal a szándékkal jöttem ide hogy körül nézek. Nem akarok visszamenni oda. – csak néztem az elgyötört szemeit. – El sem jöttem volna ha Betti nem rángat magával.

-          Akkor most nem ismernél.

-          Kevesebb lennék egy csodálatos férfival. –néztem rá.

Nem tudott mit mondani. Csak magához húzott. Szorosan megölelt majd a nyakamba bújt.

Megint megpróbálta. Az állam alá rakta a kezét és lágyan megcsókolt.

Ez már mintha felhívás lett volna. Persze nem keringőre. Bár neki bármit.

-          És lenne kedved előről kezdeni... mondjuk velem? –kérdezte miközben belemosolygott a csókunkba.

-          Ezer örömmel. –feleltem.

Egy ideig nagyon komolyan néztünk egymás szemébe aztán hirtelen az örlébe húzott és csókolózni kezdtünk.

Felállt és a szobába indult velem a kezében.

-          Ez most komoly? –kérdeztem nevetve.

-          Szeretnél mást? –kérdezett vissza miközben ledöntött az ágyra és fölém térdelt.

-          Soha.

Ezek után nem beszéltünk.

Lekapkodtuk egymásról a ruhákat és bebújtunk a takaró alá. Rég nem voltam már senkivel. Blake (a srác aki megcsalta Lilly-t! szerk.) mindig kibújt a „mutassuk ki egymás iránt érzett dolgainkat” cucc alól.

De ha neki kellettem akkor simán megtette. Nem is értem néha őt.

Legszívesebben sikítottam volna annyira feszítette a medencémet belülről...

-          Fáj!? –suttogta. Csóváltam a fejem, de láttam hogy nem hiszi el.

Olyan volt mintha egy porcelán baba lennék. Gyengé volt. Nem tett hirtelen mozdulatokat. Csak olyat kísérelt meg amit jónak látott.

A gyönyör még váratott magára. De nem sokáig.

A forróság elöntötte a medencémet, előbb megfeszült majd elernyedt a testem.

-          Hát ilyen mikor önszántadból csinálod...- suttogtam.

Austin nem értette miről beszélek. Így elmeséltem neki.

-          Komolyan? –kérdezte miközben a hátát neki vetette az ágyvégének és az ölébe húzott. Összefont ujjainkat figyelte.

-          Igen. Csak akkor voltam jó neki mikor Ő akarta...

Lassan elnyomott minket az álom.

Reggel csak egy levél fogadott Austin helyett

„Próbálni mentem! Majd látlak! Y Austin”

Betti is hamarosan letalált. Kicsit furcsán járt. Nevetgéltem rajta egyet de inkább nem firtattam.

Este –végre- a koncertre is sor került.

Annyira jó helyünk volt.

A tegnap estéről egy szó sem esett.

Minden simán ment. Már szinte extázisban éltem meg minden akkordot és hangot. Aztán belekeveredtünk egy hatalmas pogózó tömegbe.

Ami nagyon gáz volt.

Ráléptek hátulról a lábamra és összeestem.

Lassan elöntötte a testem a fájdalom és semmit nem hallottam.

-          Lilly!? LILLY!!! –kiabált Betti. De már nem hallottam. Barátnőm kétségbeesettn próbálta lerángatni rólam a tömeget.

-          Danny! Danny! –kiabált tovább. Valami csoda folytán meghallotta. Meglepettségében lerohant a színpadról és lekapcsolta az áramot. Kitört a pánik.

Eddigre Austin már odaért hozzám és már ketten próbáltak kiszedni a tömegből.

Betti patakokban könnyedzett. Mikor végre leesett a tömegnek hogy Austin ott van közöttük egy kicsit félreálltak.

-          Hívtál mentőt? –szipogta Betti.

-          Persze hogy hívtam! –felelte kicsit ingerülten Austin. Mérges volt hogy hagyja ezt megtörténni.

-          Félek! –suttogta Betti. Austin a kezébe vett és betett a mentőbe.

-          Mész vele...? –kérdezte.

-          Én biztos nem. Elájulok!

Austin nagy levegőt vett és beült a kocsiba mozdulatlan testem mellé.

Elővette a zsebemből a telefont. „20 NEM FOGADOTT HÍVÁS” megnyitotta, és látta hogy egy része anyám a másik pedig Blake.

-          Hogy fogom megmagyarázni!? –kérdeztem.

-          Megoldjuk. –suttogta majd megszorította a kezem. – Most csak maradj életben!

Becsuktam a szemem és a következő emlékem hogy üvöltöznek körülöttem és a defibrillátort a mellkasomnak nyomják.

Nem tudom meddig küzdöttek velem, de egy kórteremben ébredtem.

-          Megmarad. –mormolta az orvos Austinnak.

-          Austin? –suttogtam. A férfi leült mellém és megfogta a kezem.

-          Nem engedlek vissza. –jelentette ki. – Velem maradsz örökre. Jó!?

-          Tökéletes.

A törött combcsontom ellenére egész gyorsan felépültem és „új életet” kezdtem valaki olyan oldalán akit alig ismerek, de ebből fakad a szépsége, a veszélye.

És Én szeretem a veszélyt!