Álmodom. Biztos vagyok benne hogy
álmodok. Megint ugyan azt. Újra álmodom azt a szörnyű éjszakát. Mikor Panda
meghalt.
De valami más… Nem Ők jönnek.
Nem találkozok Chrissel. Soha. Az életem
teljesen máshogy alakul.
Épp a házunk tetején állok. Ledőlök és
mikor földet érnék felriadok.
Az ágyban fekszek. De nem a sajátomban.
És akkor minden kitisztul.
Chris mellettem szuszog édesen. Hát
persze hogy pont a nászúton jön rám a rémálom-roham.
Nézem ahogy mellettem alszik és azon
tűnődök mi van ha azon az estén sehova sem megyünk Pandával.
Nem hiszem el. 7 év elteltével még
mindig ezen rágódok. Csak nevetni tudok magamon.
Senkim nincsen.
Vagyis nem volt. Most már van. Ők a
családom. Főleg Ő. Chris. Úristen. Ezer féleképpen megmentett. Ki sem tudom
fejezni szóval. Komolyan.
-
Hát
fent vagy? –kérdezte mikor észrevette hogy a hajával játszok- amit ÉN nem
vettem észre.
-
Ühüm.
–bólogattam.
-
Min
rágódsz? –kérdezte mosolyogva. Most kezdjem el mondani neki hogy mi aggaszt?
-
Semmin.
–mosolyogtam majd hozzábújtam. A levegő hamarosan felmelegedett. lassan valami
más jelzőt kéne kitalálnom… de azért is… A takaró mozogni kezdett felettünk a
kezünket a fejünk fölött összefogtuk és csak élveztük hogy már semmi de tényleg
semmi nem állhat az utunkba.
Elnevettem magam mikor megéreztem Chris
fogait a nyakamon.
-
Szándékodban
áll vámpírrá változtatni? - kérdeztem.
-
Ki
mondta hogy vámpír vagyok? –nézett rám. Majd visszabújt a nyakamba és újra
csókolgatni kezdett.
-
Nem
kellet senkinek se mondania. –nevettem. –Rájöttem magamtól. Hahó… csak 6 éve
élünk együtt. –mosolyogtam miközben megfordított.
-
Ugye
tudod hogy az életem legboldogabb 7 éve volt az amit veled töltöttem. –mosolygott
majd megcsókolt.
Csatázni kezdtünk de Ő áll nyerésre.
-
Ez
nem ér. –mondtam durcásan miközben a mellkasára hajtottam a fejem és megnéztük
a napkeltét.
Nem sok időnk volt mivel én nekem a könyvet
kellet bemutatnom itt-ott. Neki(k) meg koncertezni kellett.
Őszintén? Már nem is tudom mikor volt
olyan hogy Ő is meg én is otthon aludtunk EGYÜTT. EGYSZERRE. Komolyan ilyen
elfoglalt lettem? Vagy Ő is… vagy mind ketten?
Mindegy. Nem tudunk ellen tenni.
-
De
azt ugye tudod hogyha gyerekünk lesz nem mehetsz majd sehova? –kérdeztem miközben
felszálltunk a repülőre.
-
Hogy
micsoda? –kerekedett el a szeme. –Te… ?
-
Nem.
Nem vagyok terhes de ha majd…
-
Igen
tudom. – nevetett majd magához húzott. Már nem voltam az az elveszett kislány
mint hét éve. Már képes lennék megállni a saját lábamon de Chris még mindig úgy
kezel mintha 17 éves lennék. Mintha még mindig meg kellene védenie a sok ronda
bácsitól akik cukrot akarnak adni nekem a furgonban. De legalább tudom hogy
szeret.
-
Ugye
tudod hogy a jövő héten megyünk turnézni. – nézett rám a napszemüvege mögül.
-
Igen.
–sóhajtottam. Hozzábújtam. Igazából nem is tudom hogy oldottam meg de még a
repülőn is képes vagyok az ölében ücsörögni. De nem érdekel. És szemmel
láthatólag őt sem zavarja. Igazából nem beszélgettünk. Lett volna mit mondanom
de úgy is ki tudja olvasni a szememből. Így a szavak feleslegessé váltak.
-
Hát
megjöttetek? –nyitottam ki az ajtót. Kristi volt az.
-
Igen.
–dörzsöltem a fejem. Olyan fáradt voltam hogy képes lettem volna egy hetet
végig aludni. De Chris bezzeg. Ott pattogott.
-
Ott
van a sarokban. –mondtam. – Mi az hogy nem találod? –kérdeztem nevetve. – Nem hiszem
el hogy egy nyavalyás bőröndöt a gardróbban nem találsz meg. –mentem fel.
Kristi már elment. Hozott sütit de vissza kellett mennie mert valamit meg
kellett beszélnie Rickkel.
-
Én
akkor sem találom. –mondta mikor meglátott a lépcsőfordulóban.
-
Még
mindig nem találod? –kérdeztem mikor kihúztam a bőröndöt a sarokból. –Kerested egyáltalán?
-
Nem.
–ismerte be majd magával húzott. Felemelt és bevitt a szobánkba.
-
Tegyél
le. –röhögtem.
-
Te
akartad! –mondta majd ledobott az ágyra és fölém kerekedett. Csak nézett.
-
Mi
van? –kérdeztem. Még mindig csak nézett. –Mond van valami az arcomon? –kérdeztem
nevetve.
-
Igen.
–mondta. –Két gyönyörű szép szem ami fogva tart. – mondta. Elmosolyodtam.
-
A
fiúk itt fognak hagyni. –mondtam miközben megsimogattam az arcát.
-
Nehéz
koncertezni énekes nélkül. –mondta majd leszállt rólam és tovább pakolászott.
Igazából már rég leszállt erről a „sex”
dologról. Hogy miért? Mert benőtt a fejünk lágya. Úgy is tudja hogyha akarja
úgyis hagyom. Szóval ez a „minden második percben meg akarom húzni a barátnőmet”
téma nálunk nem játszik.
-
Nézd
meg tényleg itt hagysz. –suttogtam az ajtóban állva. Már mindenki bent ült a
buszban.
-
Muszáj.
–mondta majd megához húzott és megcsókolt.
Most mit mondjak? Nehéz volt elengedni.
vagy háromszor húztam vissza még egy „Búcsú Puszira”. De végül elment.
Elmentek. Ilyenkor Kristivel becuccolunk egy házba és egész nap a régi
számaikat hallgatjuk és közben persze dolgozunk mind ketten.
De egyik reggel nem úgy ébredtem ahogy
eddig.
-
Valami
baj van. –mondtam neki. Már fent volt. Abban a pillanatban kapta az SMS-t
Ricktől.
-
„Christ
elütötte egy kamion. Kórházba vitték de eszméletlen. Lehet mesterséges kómában
tartják.” – olvasta fel Kristi. Könnyek gyűltek a szemembe. Azonnal a telefonom
után kaptam és rögtön Christ akartam hívni hogy ugye ez nem igaz. De rájöttem
hogy semmi értelme nem lenne ezért csak leültem a sarokba és sírtam. Sírtam
vagy 3 órán keresztül.
-
Meg
kell találnom Pandát. –mondtam végül Kristinek.
-
Nem
járkálhatsz a két világ között csak úgy. És mi van ha egyszerűen nem enged
vissza? –kérdezte kissé szemrehányóan.
-
Te
mit tennél a helyemben? –kérdeztem. Nem felelt. Nem tudott felelni a kérdésre
mert pontosan ugyan ezt tenné.
-
Akkor
majd vigyázok rád. –mondta. A nyugtató már mindig be van készítve a fürdőszoba
szekrénybe. Megakadt a naptáron a szemem.
-
Kristi?
–kérdeztem. – Neked…? – Ő tudta mire gondolok.
-
Igen.
Miért neked nem? –kérdezett vissza.
-
Nem.
–csóváltam a fejem.
-
Ha
most be mered nyugtatózni magad akkor biztos hogy a baba is meghal. Ha van ha
nincs. Nem teheted. –csukta be előttem a fürdőszoba szekrényt.
-
Akkor
mit tegyek? –kérdeztem.
-
Várj.
–mondta majd kiment.
Kínok közt de nem tettem semmit. Mikor
már majdnem három hetet késet csináltam egy tesztet.
-
És
neked pont most kell megölnöd magad. –suttogtam magam elé. Mintha Chrishez
beszéltem volna. És akkor a tükörben megjelent. A feje véres volt a szemei
kisírtak. Mintha megkínozták volna. Sikítani akartam volna de nem tudtam. –Csak
gyógyulj meg. –mondtam a tükörképemnek mivel eltűnt.
-
KRISTIII!
–kiabáltam le.
-
Igen?
–rohant fel. Előtte lóbáltam a tesztet. Ugrálni kezdett örömében. Én most
annyira nem tudtam örülni.
Másfél hét múlva jött az SMS hogy Chris
jobban van.
-
Túl
van az életveszélyen. –mondta Kristi. –Nem elég? –kérdezte.
-
Nem.
Lenne már itthon. –néztem ki az esőbe. Nyár közepe van. Az azt jelenti hogy a
baba valamikor a télen fog megszületni. Utálni fogom magam ha Őt is hagyom
veszni. – Nem megyünk ki? –kérdeztem. Kristi csak kézen fogott és kifeküdtünk
az esőbe. Nosztalgiázni.
-
Emlékszel
mikor először nálunk voltál? –kérdezte.
-
Már
hogy ne emlékeznék. Chris elhordott mindennek. És most nézd meg hol tartunk. –nevettem. – A gyerekét várom.
-
Igen.
–mosolygott. A nap kisütött és
megláttunk egy szivárványt.
-
Jézusom
de csöpögős. –nevetett de láttam rajta hogy közben Rickre gondol.
-
Amúgy
mi volt az a dolog amit meg kellett beszélnetek? – Láttam könnyezni. –Csak nem
vesztetek össze?
-
Nem…
vagyis egy kicsit. Tudod volt neki régen az a Jessica vagy kicsida. Nem sokat
beszéltünk róla. Találtam egy képet ahol még együtt voltak és azt hittem
mostani és neki estem hogy megcsal meg ilyenek. Tudod milyen vagyok. –mondta.
-
Tudom.
–öletem meg. – De ugye nem úgy hagyott itt hogy haragban vagytok.
-
Hát
egy picit. –mondta majd megtörölte a szemét.
-
Ohh.
– nem tudtam mást mondani.
Teltek a hónapok. Lassan 4 hónap. És még
mindig van 2 nap mire hazajönnek. Végül is Chris rendben felépült és kis
eltolással de megvolt az egész turné.
-
Csak
lennének már itt. –ültem le Kristivel szembe egy hatalmas tál makaróni
kíséretében.
-
MEGLEPETÉS!
–léptek be az ajtón…