Több, mint Hatezer

Szaisztok! 
Tudom régen írtam, de mégis köszönöm a mostmár több, mint HATEZER megjelenítést!! Nagyon sokat jelent nekem. 
A nyáron megpróbálok valami rendszert erőltetni az írásaimba, és megpróbálok minél többet írni, Nektek. ^^ 
Megpróbálok majd mindenfélét írni. Lehet hogy sikerül majd összehoznom egy "trilógiát" majd meglátjuk. 
Mindenesetre Köszönöm a támogatásotokat! 
Jó nyarat nektek. Sok napozást és boldogságot! ^^

xx
L. 

If it means a lot to You.

Három napja nincs itthon. „Dolgozik”. Veszekedve váltunk el és nekem hatalmas lelkiismeret furdalásom van.

Mi van ha haza sem akar jönni?

Remélem nem így van. Fel-alá járkáltam a nappaliban mikor megszólalt a telefonom.

Ő volt.

-          Sajnálom! Nem akartam! –vettem fel a telefont sírva. Egész idáig sikerült tartani magam, de most mikor meghallottam a hangját már nem ment tovább.

-          Csh! – csitított. – Ne sírj! Még két óra és otthon vagyok. És utána megbeszéljük. – mondta.

Bólogattam mivel másra már nem telt tőlem. – Szeretlek! –mondta. –Sietek.

A két óra amit mondott iszonyatosan lassan tel el. Nem tudtam mit kezdeni magammal.

Néha csak ültem és pityeregtem. Háromnapi sírás gyülemlett fel bennem…  Már várni sem tudtam, hogy hazaérjen.

Minden egyes elhaladó autóra felkaptam a fejem, hát ha Ő az…. De mindig csalódnom kellett.

Olyan volt, mintha a másik felem letépték volna.  Három éve vagyunk együtt és eddig minden veszekedést túléltünk…

Ő tudta mi kell nekem és meg is tudta adni.

Hallottam megállni egy autót a feljárón.

Ő volt az.

Könny áztatta szemem mögül alig láttam ki, de megpróbáltam kirohanni.

A karjaiba vetettem magam és csak sírtam tovább.

-          Bocsáss meg kérlek!! –hüppögtem.

A dereka köré fonta a lábam és bevitt.

Becsapta az ajtót és leültetett a kanapéra az ölébe.

-          Nem haragszom. –mondta.

-          Nagyon hiányoztál… - temette a fejét a vállamba ott ahol a nyakammal találkozik.

-          Ígérd meg, hogy soha többet… - nem tudtam befejezni a mondatot. Esdekelve néztem rá, megint a sírás fojtogatott.

-          Ígérem. –mondta. Eldöntött és letörölte a könnyeimet.

Átkarolta a derekam majd a hasamra hajtotta a fejét.

-          Senki nem állhat közénk. –motyogta már félálomban.

Hagytam had aludjon. A fejét simogattam.

Belefáradtam a veszekedésbe. És Ő is.

Nem fogunk többet harcolni.

Már minden jobb lesz.