Someone, Somewhere...

THE PIANOIST*

-          Meffy! –kiabált fel az öcsém.

-          Ne sürgess már! –emeltem el a fülemtől a telefont. – Bocsi az öcsém.

-          Semmi baj! akkor ott. –mosolygott a telefonba Liza.

Másfél óra autókázás után megérkeztünk Californiába. Amibe végül is belehaltam mivel az öcsém végi arról beszélt milyen jó lesz mert már az összes hullámvasútra és mi egy másra felengedik mert már elmúlt 12 éves és 150 cm.

A magam 19 évével már elég idegesítőnek találtam.

-          Mennyi időm is van? –kérdeztem anyutól miközben kiszálltam a kocsiból.

-          Hát nem a lányoknál alszol? Mert végülis akkor akár zárásig is maradhattok. –mosolygott.

-          Oké. –kiabáltam vissza mikor már javában rohantam a sorban ácsorgó csapatomhoz. Liza, Mike, Kristi és Blake már ott álltak. Már csak rám vártak. Így öten vagyunk mi a „nagy” csapat. Olyanok  vagyunk mint a tesók.

Hamarabb bejutottunk mint ahogy gondoltam volna.

Nem volt megállás. Olyanok voltunk mint a 10 évesek. Mindenhova bementünk, felültünk, megnéztünk és közben én a harmadik memóriakártya tárhelyét zabálom a fényképezővel.

Épp ebédszünetet tartottunk. Disneyland parkjában ücsörögve mikor Kristinek a torkán akad a falat és mutogatni kezd.

-          Itt vannak! ITT VANNAK! –kiabált. Elnéztem abba az irányba amit mutatott.

-          Biztos hogy nem Ők azok. - bámultam feléjük. De igazából én sem hittem el amit az előbb mondtam. Még bámultam egy ideig a fekete hajú srácok egyikét és mikor rájött hogy őt kémlelem féloldalas, csibész mosolyt küldött felém.

-          Téged néz! –jelentette ki durcásan Liza.

-          Nem hiszem. - mondtam miközben még mindig a srácot néztem.

-          JOSH BALZ MEFFYT BÁMULJA! –kiáltott fel Kristi.

-          Lehetne még kicsit hangosabban? Nem hallotta mindenki. –kértem gúnyosan.

Hamarosan befejeztük az ebédet és minden ott folytatódott ahol befejeződött.

Rohangáltunk, kiabáltunk mi egy más. Szóval nem voltunk halkak. És éppen ezért mindenki felfigyelt ránk.

Nem is kellettek volna azok a hullámvasutak elvoltunk mi egyedül is. Éppen fogócskáztunk, Kristi elől rohantam. Aztán hasra esek. Olyan nagyot vágódtam hogy felrepedt a térdem és a tenyerem is. Miután a földön ülve felmértem káraimat ráébredtem hogy 6 fiú bámul rám. Mindegyiknek fekete haja volt és hozzáillő fekete szerelést viselt.

-          Jól vagy? –kérdezte végül az egyik.

-          Igen. –bólogattam mikor megragadtam a kezét ő meg felsegített. Valahogy elvesztem tengerkék szemében és csak bámultuk egymást.

-          JOSH!? –hallottam egy férfi hangot. Kétség kívül a Motionless in White tagjai álltak körül és Josh Balz pedig az ÉN kezemet szorongatta. Kristi a távolban elismerően bólintott.

-          Majd megkereslek titeket… - hadarta. –Elkísérem…

-          Meffy. –nyögtem ki.

-          Meffyt a gyengélkedőre. –mosolygott.

-          Köszi. –mosolyogtam mikor kéz a kézben elindultunk az orvosi szobába.

Majd’ az egész parkot bejártuk mire megtaláltuk a első segélyt nyújtó táblácskát. A jobb kezem sajgott a térdeimen pedig már végig folyt a vér.

Persze be sem állt a szánk.

-          Nem is kell ezt annyira lefertőtleníteni. – húztam a szám.

-          Nem baj. –mondta majd betolt a rendelőbe.

10 perccel később már fel-alá rohangáltunk. Össze se futottunk se a srácokkal, se pedig a Motionless tagjaival. Egész este együtt lógtunk.

Aztán majdnem bezártak minket Disneyland-be. Lassan elindultunk ki a vidámparkból.

-          Tulajdon képen Californiában laksz? –kérdezte.

-          Nem. –mosolyogtam. – Pennsylvania.  Scranton. –mondtam büszkén majd a kulcsaimat kezdtem keresni. Még sétáltunk mikor megláttam a motoromat. – Áááh. Apu elhozta nekem! –ugrándoztam.

-          Azt ne mondd hogy ez a tiéd. –nézett nagyot mikor meglátta a motort.

-          Igazából közösen használjuk apuval.

-          De ha PA-ban laksz… Hogy kerülsz Californiába?

-          Úgy hogy volt egy kis kiruccanásunk itt. És itt vannak a haverok és most hozzájuk megyek. –nevetgéltem mikor megtaláltam a kulcsot.

-          De most nem haza mész?

-          Nem. Majd holnap.

-          Hát remélem látlak még. –mondta. Elmosolyodtam és a fejemre húztam a bukósisakom. Aztán elhajtottam. Még utána nézett a motoron ülő alakomnak és elismerően bólintott.

Mikor megérkeztem Liza-hoz már javában állt a bál. Senki nem vett észre. Hál’ Istennek. De hamar elszállingóztak a többiek és csak mi ketten maradtunk ott. És leittuk magunkat a sárga földig.

Másnap reggel a telefonom eszeveszett csörgésére kelek fel. Kristi volt az.

-          Tele van veled az egész Cyber világ. Josh egyfolytában rólad Tweetel dolgokat. – igazából fel sem fogtam mit mond. Értettem a szavak jelentését de nem álltak össze értelmes mondattá.

Hamarosan felszívtam magam, elköszöntem Liza-tól és motorral, félholtan indultam vissza Scranton-ba. Ami egy igazán rossz ötlet volt.

Mivel elgázoltak. De fogalmam sem volt hogy vagy miért.

-          Ennyire nem tudsz nélkülem élni? –kérdeztem mikor a földön fekve felfedeztem Josh arcát. Mosolygott. –Nem értem mi vicces van egy elgázolt emberen. –mondtam mikor felsegített.

-          Csak éppen meglöktelek oldalról. –nevetett tovább. – Én akartalak visszavinni. –bökte ki végül.

-          Oh. Az más.

Liza mindig fenntart egy helyet a motoromnak. És ennek per pillanat örültem. Dobtam neki egy SMS-t hogy a motor itt marad még egy időre majd bevágódtam Balz mellé a kocsiba.

-          Ha simán azt mondod te akarsz visszavinni nem kellett volna „elütnöd”! –szólaltam meg.

-          Az nem lett volna lovagias. Az eredeti terv az volt hogy megvárom míg visszamész Scranton-ba és egyik éjjel megszöktetlek. De nem tudtam várni. –nevetett miközben az utat nézte. Több volt a hangjában mint „barátság” és igazából nem tudtam mire vélni.

-          Tudsz te egész nap vezetni? – kérdeztem „gúnyosan”.

-          Nem nézed ki belőlem igaz? –mosolygott rám. Helyben elolvadtam.

Aztán csak hülyültünk. Amit a telefonom csörgése zavart meg.

-          Hallo? –kaptam fel egy kiadós röhögést elfojtva.

-          Nem leszünk otthon! –recsegte anyu a vonal másik végéről. –Te nem motorozol? –kérdezte.

-          Nem… egyik barátom hazavisz. –néztem Joshra de láttam rajta hogy rosszul esik neki hogy csak egy „barát” de istenem egy hete sem ismerem. Az más hogy mindig nézem a magazinokat meg a koncert felvételeket…

A kezére fektettem az enyémet. Erre csak elmosolyodott.

-          Szóval miért nem lesztek otthon? –kérdeztem anyutól. Josh felkapta a fejét és kaján csillogást véltem felfedezni a szemében.

-          Elutazunk. Tudod megígértük az öcsédnek hogy elvisszük valahova egy hétre. Hát kinézett valami nagyon gyerekes helyet ahol van műugró medence és most odavisszük Keddig. –hadarta anyu. Éreztem rajta hogy pakol.

-          Ma Péntek van. –vontam le a következtetést. –Akkor van 4 napom otthon. Egyedül? –kérdeztem.

-          Igen. De a házat egybe kérem vissza. –nevette el magát.

-          Meglesz. –mondtam majd még beszéltünk kicsit de letettük.

-          Hallom lesz egy kis nyugtod.

-          Nem hiszem. –néztem rá jelentőség teljesen.

Lassan ment le a nap és a hülyülés helyét egyre komolyabb témák vették át. Sokat megtudtam róla. Még a mellé amiket olvasok. De az nem olyan mintha megértenéd és megismernéd. Elolvasod egy tényként. De Ő ezen a tényen tud változtatni.

-          És mi szeretnél lenni? –kérdezte.

-          Magasabb. –mondtam. Persze rögtön nevetni kezdtünk.

-          Nem. Tényleg. Mivel szeretnél foglalkozni?

-          Őszintén? Fogalmam sincs. –vontam vállat. – Valami fotózással vagy írással. –mondtam. Hátra nyúltam a fényképezőmért. Meglóbáltam előtte. –Ha van időd miután hazavittél megmutatom. – nevettem.

-          Szóval azt akarod hogy veled maradjak. Jó… - ellenkezésre se hagyott időt. Igazából volt benne valami igazság.

Egyre álmosabb voltam és egyre többet ásítoztam. Aztán végül csak felhúztam a térdemet a fejemhez és elaludtam az ülésben.  Álmodtam.

És hamarosan be is fog következni.

Reggel az első napsugarakkal megérkeztünk mi is a házunkhoz. Josh leparkolt én meg a kulcsokat kezdtem keresni lázasan.

-          A motorodhoz mindig van kulcs de a lakáshoz nem? –nevetgélt mikor látta hogy kétségbe esetten a kocsija motorháztetejére öntöm a táskám tartalmát.

-          Nagyon vicces. –mondtam majd visszapakoltam a táskámba, átvetettem a hátamon, kézen ragadtam és elindultam az utca másik felére.

-          Betörsz vagy mi? –kérdezte a szemében csillogással.

-          Nem betörés a saját házamba. –másztam át a kerítésen. Dixie rögtön ott termett. – Szia kutya! Jó voltál? –kezdtem gügyögni a kutyámmal.

-          A tiéd? –kérdezte Balz aki a hátam mögül nézett ki.

-          Igen. –bólogattam büszkén majd a terasz ajtóval kezdtem szórakozni.

10 perccel később már a házban kergetett fel-alá. De mivel nem ismerte a házat így könnyű volt meglógnom előle. Igazi útvesztő a mi kis házunk.

-          Oké Meffy! Feladom! –kiabált a nappali közepéről. –Hol vagy? –kérdezte. Keresni kezdett és egyre kétségbe esettebben rohangált folyosóról, folyosóra. 

Lerohant a földszintre és keresztül szántott a konyhán. Majd a kuckómhoz ért.

Félve nyitott be.

-          Csak nem azt hitted hogy a hullámmal találkozol majd? –kérdeztem az ágyamon ücsörögve. Erre csak elmosolyodott és bemászott mellém.

-          Mi jót csinálsz? –kérdezte. A képernyőt kezdte bámulni. A képeimet nézegettem amiket még ezer éve csináltam. – Oh jut eszembe. Nekem te ezekkel még lógsz. –kapta ki a kezemből a laptopot és már nézegette is a képeket. Néhányat elszörnyedve, néhányat mosolyogva.

Elhasalt a hatalmas ágyamon de hamar elnyomta az álom.  Kivettem a gépet a feje alól és egy párnát raktam a helyére. Betakartam és befészkeltem magam mellé.  Olyan éjfél körül felébredtem.

-          Alszol? –suttogtam. Egy ideig nem jött válasz de mocorogni kezdett és maga alá gyűrt. – Ezek szerint nem. –mosolyogtam.  Megmaradt hajába markoltam míg Ő az arcomat fürkészte.

Az ajkai rohamosan közelítettek az enyéim felé és mikor összeértek mintha egy világ robbant volna fel bennem. De benne is. Éreztem.

Belemosolygott a számba majd újra harcolni kezdtek az ajkaink. Felült és magára húzott. A kezei a pólóm alatt járták körbe a felsőtestemet majd mikor végeztek egy könnyed mozdulattal lerántva rólam azt. Le akartam dönteni de még így is erősebb volt nálam és visszafele sült el a dolog. Maga alá temetett és a nadrágommal kezdett szórakozni.

-          Ez nem ér. –súgtam a fülébe majd kacéran a nyakába haraptam, amitől kirázta a hideg és liba bőrős lett.

Hamarosan lekerült rólunk minden és már csak egymást takartuk. Bemásztunk a takaró alá mivel beláttuk hogy igazából fázunk.

Hatalmas utazás vette kezdetét… legalábbis számomra. Bár ahogy tudom még ő is… szóval szűz.

Sóhajok egyik a másik után hagyták el a szánkat hol halkabb hol hangosabb. A kezünket összefonta és a fülembe suttogott. Végtelen csók csatákat vívtunk miközben a derekunk el-elemelkedett egymástól.

Sikítva szálltam a felhők fölé majd egy másodperc múlva vissza a Világba.

Josh kuncogva nyugtázta hogy én „kész vagyok”. Egyre gyorsuló légzése hirtelen megszakadt és a nyakamba bújva lihegett tovább.

Mikor a légzése valamelyest visszaállt a szemembe nézett majd megcsókolt. Végig mászott a nyakamon, a vállamon, a mellkasomon majd vissza. A fülembe súgta amiről még álmomban sem mertem gondolni.

-          Szeretlek. –egy rövid szócska. Mégis a világot jelentette nekem ebben a percben. Fejét a mellkasomra hajtotta. Dúdolni kezdtem majd hamarosan elnyomta az álom. 

That Night. [ENGLISH]

My ticket was for a good place. Exactly in front of the stage in the top of the cordon.

I didn’t care about that I’m alone. I just put my camera and started to click. I’ll have something to write about in my blog.

The terror started almost in exact time.

It wasn’t hard to realize I was there. By the way I was with some other similar people.

I was just standing there and listened to the music. I am myself in that time… and in that time I got to know them although I was with them for 3 weeks.

But this was a wrong idea to try to move…

Chris was in front of me. He was looking right into my eyes.

The crowd was going to kill me, they started to go closer to Chris. I know wit always happens in the concerts but I can’t breathe now!

The lights were out. Chris has disappeared I don’t care about it because I still can’t breathe.

There was dark. I was concentrating to my breath and I couldn’t realize that 2 gorgeous hand picked me out of the crowd. And after I heard that “ OH MY GOD!!! CHRIS MOTIONLESS IS RIGHT NEXT TO ME!!!!”

I was saved. He was taking me to the ailing.

OK I have to tell you something. We weren’t ok with each other when I left them. We were fighting.

I was told I’m a little whore and other beautiful stuff. So it wasn’t so good.

-          Are you OK? –Chris asked me 10 centimetres from me while somebody put a mask on me.

I felt pure oxygen. I shook my head.  He ruffled my hair and said something to the STAFF member and then left me.

The concert was continued. After the City Lights the man told me to go with him.

For my biggest surprise I saw Kristi.

-          Wow… How come? –she looked at me.

-          I? Well, I came, almost killed by the crowd but Chris saved my life. He never did something like this before right?

-          No. Never. –said Kristi and shook her head. – You’re special for them. For he exactly. – Kristi said. I saw Rick next to her.

-          I need these pictures! –Rick said while he gave back my camera.

-          It was unbelievable, as always! –whispered Kristi.

The boys went to dedicate books and other stuff what fans bring.

-          You said I’m special… why?

-          Chris was fighting with himself about why he was fighting with you… Once he said somebody is missing…

-          Me? – I asked when we sat on the sidewalk.

-          Will you save me too? –asked a fan. Chris was just smiling.

-          They’ll haunt me. –I said.

-          No they won’t. Chris won’t go anywhere without you. When he came off the stage his first sentence was that you’re here.

-          I thought that he  hates me.

-          No. He’s just hot-headed.

-          Oh I know believe me. –I laughed.

-          He will protect you. – said seriously Kristi

-          Who will you protect? –asked Rick.

-          You know what we were talking about. – Kristi looked at Rick. He was thinking for a while…

-          OOOH! – He said.

-          Good boy. –Kristi said.

-          Where are we going? –I asked.

-          Where, where… To get drunk. – shouted Chris.

-          Thank you. You saved me. –I said.

-          No problem Little girl. – he laughed. And that’s why I’m a “little girl’ now.

An hour later everybody was totally drunk. Well, OK. I wasn’t drunk but I drank as much as they drank. If not I drank more than they.

-          OK. You’re suck at drinking. –Kristi laughed. I was almost sober.

We arrived home. I don’t know how…

In the morning my head ached so bad. And I wasn’t surprised when I saw Chris sleeping next to me in a boxer.

I went down. Kristi was there. I started to search a painkiller…

-          What the hell happened last night? –I asked.

-          You don’t remember do you? –asked Kristi.

-          I remember nothing. –I said while I was drinking a huge glass of water.

-          With a big smile you and Chris promised you’ll love each other forever. –Kristi laughed. The water Ran out of my mouth. Kristi was still laughing when the water splashed on the window.

-          What hell are you doing here? –Chris asked while he opened his eyes.

-          Here you are. –I said and gave him a glass of water.

The day was about to be sober. Kristi explained this “I’ll love you forever!” thing.

-          OK. OK! Stop! –I was laughing all the time while Kristi told the story.

-          I was serious. –Chris said.

-          Just like with Avril, right? – I laughed again.

-          Exactly!- he started to trickle me.

-          What are you looking at? –we asked at the same time.

-          Nothing.

I started to prepare because I wanted to go “home” to Panda’s house.

-          Tomorrow we’ll go to Dracula. Will you come with us? –asked Chris.

-          Of course! –I said. – I want to go to Panda…

-          Oh. I see. –Chris said.

I was ready in one hour.

-          Chris I took your car! – I said smiling.

-          No. NOT! –he shouted while he followed me quickly.

-          And you want to stop me in only a boxer? –I asked. I opened the garden gate and left smiling. He was just looking at me while I “steal” his car.

The house was silent…

-          God! My camera. –I realized that my camera is still in Rick’s house. I called Rick.

-          Hello little girl. You left here something didn’t you!? –he told me.

-          Yes, please bring it to me! But please don’t give it to Chris… I made some photo about him last night…

-          Some…? –asked Rick.

-          Shit. He is looking it right?

-          Yes. –Rick smiled.

-          Will you please bring it to me?

-          OK. I send it with him. –he said and put down the phone. Ricky Horror… you’re unbelievable.

Three hours later someone was ringing. I don’t know who you are but get the hell out I’m listening London in Terror! –I thought.

I opened the door.

-          Bu. –whispered Chris. He was smiling because I hid behind the door. What I’m paranoid.

-          Oh just you.

-          Why? I’m not good enough for you!? – He looked at me.

He gave me the camera. The embarrassing silent was all around us. Then Chris pushed the door with me and came in.

-          I thought I’ll die… -I said when we sat in the roof of the house. I like being on the top of the house.

-          You miss her so much don’t you?

-          Yes. –I shook my head. – It’s like the hole in my chest. –I said. – I wonder that my heart still beating.

-          But tomorrow you’ll see her again.

-          Yes. –I smiled. I started to watch the pictures.

-          You do it… I mean this is your job? You made them?

-          Yes. – I have so many different words to say something.

Chris left because he had something to do.  And took the car.

-          I hate you! – I texted him.

-          I don’t believe it. –he wrote me back.

And then in the morning I felt miserable… 

Surprises*

Hát mit ne mondjak… meglepődtem.

-          De úgy volt hogy csak két nap múlva jöttök!? –néztem a fél csapatra. Devin LA-ben maradt, Ryan hazament mert fáradt volt. Rick és Kristi elmélyülten beszélgetni kezdtek erről a „volt barátnő” dologról. Angelo és Balz fogták magukat és leültek a kanapéra és jót cseverésztek.

Chris az ajtóban pakolászott valamit.

-          Meglepi! –bújtam mögé. – Hogy képzeled. Elütteted magad egy kamionnal hogy én itt halálra izguljam magam? –fordult meg majd magához húzott.

-          Hoppá? –mondta majd megcsókolt.

-          Menjetek szobára! –kiabált oda nekünk Balz.

-          Csak nem féltékeny vagy? –vonta fel egyik tökéletesen megrajzolt szemöldökét Chris. Balz elpirult és inkább visszabújt a telefonjába.

-          Kíváncsi vagyok mikor veszed észre. –mosolyogtam. Chris végig simított a felsőtestemen. A kezemen megállt. –Nem. Nem a sebhelyek. –mondtam. Tovább kalandozott és a következő ahol megállt a hasam volt. – Forró. –mosolyogtam.

-          Csak nehogy megégessen. –nevetgélt majd megcsókolt. – Az enyém?

-          Nem egyelőre az enyém. Majd ha megszületik és úgy ítélem akkor majd a tiéd is lesz. – erre csak felkapott. Én meg kiabálni kezdtem. –TEGYÉL LE!! –röhögtem.

-          Ellie terhes. –suttogta Kristi Ricknek. Erre ő csak kajánul elvigyorodott.

-          Chris! Tegyél már le! –kértem.

-          Nem. –jelentette ki határozottan. –Soha többet. –röhögött majd leült velem a fotelbe.

-          MI az ami ennyire vicces? –kérdezte Angelo.

-          Én nem. –csóváltam a fejem. Nevettem hogy így reagál erre a dologra.

-          Kié az első Motionless baba? –kérdezte Chris mindenkitől.

-          Egyelőre az enyém. –jelentettem ki. – Majd később lehet a tiéd is. De amíg itt van bent addig az ENYÉM és ÉN vigyázok rá. –mondtam. –De utoljára mondom el. –nevettem.

-          Jó akkor az övé. –nevetett Chris miközben rám mutogatott. A többieknek csak elkerekedett a szeme. Persze abban mindenki egyet értett hogy kijár neki is és nekem is végre egy kis boldogság.

A többiek hamarosan felszívódtak. Persze megettek szinte mindent a hűtőből. Épp mosogattam miközben megéreztem két hatalmas tenyeret a hasamon.

-          Nem tudod elképzelni milyen boldog vagyok. –suttogta majd belebújt a nyakamba.

-          Elég nagy meglepetés? –kérdeztem. Bólogatott majd megfordított felültetett a konyhapultra és csókolózni kezdtünk.

-          Vigyázni fogok rád. –mondta majd felemelt és felvitt az emeletre.

-          El is várom. –mondtam miközben ledöntött az ágyra. Az ingemmel kezdett szórakozni miközben a nyakam csókolgatta. Lehúzta rólam és hamarosan bebújtunk a takaró alá.

Úgy bánt velem mintha egy porcelán baba lennék aki bármelyik pillanatba összetörhet. Persze éreztem rajta hogy nehezére esik és inkább nekem esne és el sem engedne de nem.

Felült és magára húzott, úgy csókolóztunk tovább… Vagy 2 óra múlva verejtéktől csöpögve feküdtünk egymás karjaiban é a változatosság kedvéért csókolóztunk.

Chris mindig azt várta mikor mozdul meg a hasamban a kis lény.

-          Arra még várhatsz. –mosolyodtam el. – Csak a 10. hét után kezd mozogni.

-          És hányadik héten vagy? –kérdezte csillogó szemekkel.

-          A 8.-ban. –mondtam majd a mellkasára bújtam. Az ujjamat fel-alá húztam a felsőtestén. – És mit szeretnél…? Mármint. Fiú legyen vagy lány?

-          Tudod mit? Csak egészséges legyen. –mondta majd megpuszilta a homlokom. – De jó lenne ha lány lenne… El lehetne kényeztetni mindenfélével.

-          Ugye nem akarsz már most egy rózsaszín balerinát a gyerekünkből? –kérdeztem.

-          Úgy ismersz? –kérdezett vissza.

-          Hááát…

-          Oh igen? –kérdezte majd elkezdett csikizni.

-          Ne… Hallod hagyd abba! –kértem majd csuklani kezdtem. –Ezt mindig eljátszod. –nevettem. Lementem vízért de mire visszaértem csak egy édesen szuszogó férfit találtam.

Halványan elmosolyodtam.

A múlton kezdtem gondolkodni. Mennyi mindenen mentünk keresztül. Mennyit tanított nekem és mennyit tanultunk egymástól. Pont a legnehezebb időszakban talált rám. Nem hittem volna hogy pont akkor leszek szerelmes.

És Ő. Meghalt a barátnője… Sosem gondoltam volna hogy ezt fel tudja dolgozni.

17 éves fejjel azt sem gondoltam volna hogy egyszer majd egy rock sztárnak fogok gyereket szülni. Ez az egyik álmom volt… 12 éves koromban. Akkor még sehol nem volt a Motionless in Wtihe.

Nem gondoltam volna hogy egyszer tényleg helyre jön az életem. Hisz mi mindenen mentünk keresztül. Külön-külön és együtt is. És így  visszagondolva minden veszekedés csak szorosabbra fűzte köztünk a kapcsot.

Tökéletesen megértem és ez fordítva is így van.

A szavak feleslegesek. Nem tudom úgyse elmondani mit érzek iránta.

És ugyanakkor rémült is vagyok. MI lesz ha nem leszünk jó szülők? Mi lesz ha a mi házasságunk is válással végződik?

Ezekre a kérdésekre egyelőre még nem tudom a választ. Legkésőbb 9 hónap múlva minden kiderül… 

All I want...

Álmodom. Biztos vagyok benne hogy álmodok. Megint ugyan azt. Újra álmodom azt a szörnyű éjszakát. Mikor Panda meghalt.

De valami más… Nem Ők jönnek.

Nem találkozok Chrissel. Soha. Az életem teljesen máshogy alakul.

Épp a házunk tetején állok. Ledőlök és mikor földet érnék felriadok.

Az ágyban fekszek. De nem a sajátomban. És akkor minden kitisztul.

Chris mellettem szuszog édesen. Hát persze hogy pont a nászúton jön rám a rémálom-roham.

Nézem ahogy mellettem alszik és azon tűnődök mi van ha azon az estén sehova sem megyünk Pandával.

Nem hiszem el. 7 év elteltével még mindig ezen rágódok. Csak nevetni tudok magamon.

Senkim nincsen.

Vagyis nem volt. Most már van. Ők a családom. Főleg Ő. Chris. Úristen. Ezer féleképpen megmentett. Ki sem tudom fejezni szóval. Komolyan.

-          Hát fent vagy? –kérdezte mikor észrevette hogy a hajával játszok- amit ÉN nem vettem észre.

-          Ühüm. –bólogattam.

-          Min rágódsz? –kérdezte mosolyogva. Most kezdjem el mondani neki hogy mi aggaszt?

-          Semmin. –mosolyogtam majd hozzábújtam. A levegő hamarosan felmelegedett. lassan valami más jelzőt kéne kitalálnom… de azért is… A takaró mozogni kezdett felettünk a kezünket a fejünk fölött összefogtuk és csak élveztük hogy már semmi de tényleg semmi nem állhat az utunkba.

Elnevettem magam mikor megéreztem Chris fogait a nyakamon.

-          Szándékodban áll vámpírrá változtatni? - kérdeztem.

-          Ki mondta hogy vámpír vagyok? –nézett rám. Majd visszabújt a nyakamba és újra csókolgatni kezdett.

-          Nem kellet senkinek se mondania. –nevettem. –Rájöttem magamtól. Hahó… csak 6 éve élünk együtt. –mosolyogtam miközben megfordított.

-          Ugye tudod hogy az életem legboldogabb 7 éve volt az amit veled töltöttem. –mosolygott majd megcsókolt.

Csatázni kezdtünk de Ő áll nyerésre.

-          Ez nem ér. –mondtam durcásan miközben a mellkasára hajtottam a fejem és megnéztük a napkeltét.

Nem sok időnk volt mivel én nekem a könyvet kellet bemutatnom itt-ott. Neki(k) meg koncertezni kellett.

Őszintén? Már nem is tudom mikor volt olyan hogy Ő is meg én is otthon aludtunk EGYÜTT. EGYSZERRE. Komolyan ilyen elfoglalt lettem? Vagy Ő is… vagy mind ketten?

Mindegy. Nem tudunk ellen tenni.

-          De azt ugye tudod hogyha gyerekünk lesz nem mehetsz majd sehova? –kérdeztem miközben felszálltunk a repülőre.

-          Hogy micsoda? –kerekedett el a szeme. –Te… ?

-          Nem. Nem vagyok terhes de ha majd…

-          Igen tudom. – nevetett majd magához húzott. Már nem voltam az az elveszett kislány mint hét éve. Már képes lennék megállni a saját lábamon de Chris még mindig úgy kezel mintha 17 éves lennék. Mintha még mindig meg kellene védenie a sok ronda bácsitól akik cukrot akarnak adni nekem a furgonban. De legalább tudom hogy szeret.

-          Ugye tudod hogy a jövő héten megyünk turnézni. – nézett rám a napszemüvege mögül.

-          Igen. –sóhajtottam. Hozzábújtam. Igazából nem is tudom hogy oldottam meg de még a repülőn is képes vagyok az ölében ücsörögni. De nem érdekel. És szemmel láthatólag őt sem zavarja. Igazából nem beszélgettünk. Lett volna mit mondanom de úgy is ki tudja olvasni a szememből. Így a szavak feleslegessé váltak.

-          Hát megjöttetek? –nyitottam ki az ajtót. Kristi volt az.

-          Igen. –dörzsöltem a fejem. Olyan fáradt voltam hogy képes lettem volna egy hetet végig aludni. De Chris bezzeg. Ott pattogott.

-          Ott van a sarokban. –mondtam. – Mi az hogy nem találod? –kérdeztem nevetve. – Nem hiszem el hogy egy nyavalyás bőröndöt a gardróbban nem találsz meg. –mentem fel. Kristi már elment. Hozott sütit de vissza kellett mennie mert valamit meg kellett beszélnie Rickkel.

-          Én akkor sem találom. –mondta mikor meglátott a lépcsőfordulóban.

-          Még mindig nem találod? –kérdeztem mikor kihúztam a bőröndöt a sarokból. –Kerested egyáltalán?

-          Nem. –ismerte be majd magával húzott. Felemelt és bevitt a szobánkba.

-          Tegyél le. –röhögtem.

-          Te akartad! –mondta majd ledobott az ágyra és fölém kerekedett. Csak nézett.

-          Mi van? –kérdeztem. Még mindig csak nézett. –Mond van valami az arcomon? –kérdeztem nevetve.

-          Igen. –mondta. –Két gyönyörű szép szem ami fogva tart. – mondta. Elmosolyodtam.

-          A fiúk itt fognak hagyni. –mondtam miközben megsimogattam az arcát.

-          Nehéz koncertezni énekes nélkül. –mondta majd leszállt rólam és tovább pakolászott.

Igazából már rég leszállt erről a „sex” dologról. Hogy miért? Mert benőtt a fejünk lágya. Úgy is tudja hogyha akarja úgyis hagyom. Szóval ez a „minden második percben meg akarom húzni a barátnőmet” téma nálunk nem játszik.

-          Nézd meg tényleg itt hagysz. –suttogtam az ajtóban állva. Már mindenki bent ült a buszban.

-          Muszáj. –mondta majd megához húzott és megcsókolt.

Most mit mondjak? Nehéz volt elengedni. vagy háromszor húztam vissza még egy „Búcsú Puszira”. De végül elment. Elmentek. Ilyenkor Kristivel becuccolunk egy házba és egész nap a régi számaikat hallgatjuk és közben persze dolgozunk mind ketten.

De egyik reggel nem úgy ébredtem ahogy eddig.

-          Valami baj van. –mondtam neki. Már fent volt. Abban a pillanatban kapta az SMS-t Ricktől.

-          „Christ elütötte egy kamion. Kórházba vitték de eszméletlen. Lehet mesterséges kómában tartják.” – olvasta fel Kristi. Könnyek gyűltek a szemembe. Azonnal a telefonom után kaptam és rögtön Christ akartam hívni hogy ugye ez nem igaz. De rájöttem hogy semmi értelme nem lenne ezért csak leültem a sarokba és sírtam. Sírtam vagy 3 órán keresztül.

-          Meg kell találnom Pandát. –mondtam végül Kristinek.

-          Nem járkálhatsz a két világ között csak úgy. És mi van ha egyszerűen nem enged vissza? –kérdezte kissé szemrehányóan.

-          Te mit tennél a helyemben? –kérdeztem. Nem felelt. Nem tudott felelni a kérdésre mert pontosan ugyan ezt tenné.

-          Akkor majd vigyázok rád. –mondta. A nyugtató már mindig be van készítve a fürdőszoba szekrénybe. Megakadt a naptáron a szemem.

-          Kristi? –kérdeztem. – Neked…? – Ő tudta mire gondolok.

-          Igen. Miért neked nem? –kérdezett vissza.

-          Nem. –csóváltam a fejem.

-          Ha most be mered nyugtatózni magad akkor biztos hogy a baba is meghal. Ha van ha nincs. Nem teheted. –csukta be előttem a fürdőszoba szekrényt.

-          Akkor mit tegyek? –kérdeztem.

-          Várj. –mondta majd kiment.

Kínok közt de nem tettem semmit. Mikor már majdnem három hetet késet csináltam egy tesztet.

-          És neked pont most kell megölnöd magad. –suttogtam magam elé. Mintha Chrishez beszéltem volna. És akkor a tükörben megjelent. A feje véres volt a szemei kisírtak. Mintha megkínozták volna. Sikítani akartam volna de nem tudtam. –Csak gyógyulj meg. –mondtam a tükörképemnek mivel eltűnt.

-          KRISTIII! –kiabáltam le.

-          Igen? –rohant fel. Előtte lóbáltam a tesztet. Ugrálni kezdett örömében. Én most annyira nem tudtam örülni.

Másfél hét múlva jött az SMS hogy Chris jobban van.

-          Túl van az életveszélyen. –mondta Kristi. –Nem elég? –kérdezte.

-          Nem. Lenne már itthon. –néztem ki az esőbe. Nyár közepe van. Az azt jelenti hogy a baba valamikor a télen fog megszületni. Utálni fogom magam ha Őt is hagyom veszni. – Nem megyünk ki? –kérdeztem. Kristi csak kézen fogott és kifeküdtünk az esőbe. Nosztalgiázni.

-          Emlékszel mikor először nálunk voltál? –kérdezte.

-          Már hogy ne emlékeznék. Chris elhordott mindennek. És most nézd meg hol tartunk. –nevettem.  – A gyerekét várom.

-          Igen. –mosolygott. A nap kisütött és  megláttunk egy szivárványt.

-          Jézusom de csöpögős. –nevetett de láttam rajta hogy közben Rickre gondol.

-          Amúgy mi volt az a dolog amit meg kellett beszélnetek? – Láttam könnyezni. –Csak nem vesztetek össze?

-          Nem… vagyis egy kicsit. Tudod volt neki régen az a Jessica vagy kicsida. Nem sokat beszéltünk róla. Találtam egy képet ahol még együtt voltak és azt hittem mostani és neki estem hogy megcsal meg ilyenek. Tudod milyen vagyok. –mondta.

-          Tudom. –öletem meg. – De ugye nem úgy hagyott itt hogy haragban vagytok.

-          Hát egy picit. –mondta majd megtörölte a szemét.

-          Ohh. – nem tudtam mást mondani.

Teltek a hónapok. Lassan 4 hónap. És még mindig van 2 nap mire hazajönnek. Végül is Chris rendben felépült és kis eltolással de megvolt az egész turné.

-          Csak lennének már itt. –ültem le Kristivel szembe egy hatalmas tál makaróni kíséretében.

-          MEGLEPETÉS! –léptek be az ajtón…