Camp Terror*

-          Mit csinálsz ma? –kérdezte.

-          ne idegesítsél. –vettem fel a telefont. –Most léptem ki a házból.

-          Mit csináljak, hiányzol. –mondta.

-          OOoh. – Hát végül is. Dedikálásra megyek utána meg valami TV Showba.

-          Akkor ma könnyű napod lesz. – nevetett. 

-          Te beszélsz? –csóváltam a fejem mikor ki kanyarodtam az utcából. Őszintén már az is meglepett hogy odaadta nekem a kocsiját. – Neked ma egész nap csak fetrengeni kellene. –mondtam.

-          Hé. Az is komoly munka ám. –nevetett.

Még elbeszélgettünk valamin de aztán hamar megérkeztem és letettük.

Már a kezem szakad le mikor az ezredik aláírást pingáltam. Aztán még jött a TV-s interjú is. Amiben nem kerülhettem ki a kérdéseket a magánéletemmel kapcsolatban. De próbáltam minél kevesebbet kiadni magamból.

-          Megjöttem. – kiabáltam be az ajtón mikor beléptem. Sehol senki. Lerúgtam a cipőm majd a kabátomat felakasztottam a fogasra. A következő pillanatban pedig egy sikoltás hagyja el a számat.

-          Megijesztettél! –mondtam durcásan miközben leült velem a kanapéra.

-          Ez volt a lényeg. –nevetett.

-          Szörnyű alak. –fúrtam a nyakába a fejem.

-          Te kis diplomata. –nevetett. Néztem mire céloz aztán leesett.

-          Abban egyeztünk meg amíg nem „Breaking News” a kapcsolatunk nem számolunk be minden lélegzet vételről a sajtónak. Nem? – vontam kérdőre.

-          De. De blogokról nem volt szó. –nevetett. Elővettem a gépem majd megkerestem a Tumblr-jét és böngészni kezdtem.

-          Hát ez jól eldugtad. –nevettem. Ezek után minden reakció leolvasható volt az arcomról. Volt mikor fal fehér voltam és volt mikor olyan vörös hogy inkább elsüllyedtem volna.

-          Te sem voltál szűk szavú. –nevettem mikor kikapcsoltam a gépet.

-          Téged nem lehet jellemezni két mondatban.

-          Mit nézünk? –kérdeztem 10 perccel később miután felvitt az emeletre.

-          nem tudom. –nevetett.

Hát ebből sem lett filmnézés mert dőlt belőlünk a szó.

Valami megindult bennem és nem tudtam türtőztetni magam.

-          Nem arról volt szó hogy filmet nézünk? –kérdeztem.

-          Látod? Vége. –nevetett majd teljesen az ölébe húzott és a csípőmre tette a kezeit.

Az édes fél homályban csókolózva húztuk le egymásról a ruhákat.

Furcsa érzés volt. Pont olyan mint ahogy képzeltem. Soha senkit nem szerettem így mint Őt. Soha. És nem is fogok. Semmi nem tud ezen változtatni.

Halk nyögések hagyták el a szánkat.

Kacagva eszméltem fel mikor reggel a hasamon körözött.

-          Ezt még nem is láttam. –mondta az ujjait végig húzva a hasam jobb oldalán. A „Beauty” szó volt olvasható rajta.

-          Ja. Hát ez még régi. Ne mondd hogy nem láttál még ezelőtt felső nélkül? –néztem rá.

-          Akkor csak nem vettem észre. –mosolygott majd maga alá gyűrt és megcsókolt. –Tudod hova megyünk ma? –kérdezte miközben a hajammal játszott.

-          Nem. –néztem rá csillogó szemekkel.

-          Kempingezni. –jelentette ki. – Kristiék is jönnek.

-          Szuper. –ugrottam fel. – Mikor indulunk? –kérdeztem.

-          Dél után itt találkozunk és Rick valami horrorisztikus helyre visz minket.

-          Haha. Nem fogok megijedni. –mondtam. Ezt a kijelentést utóbb visszavontam. Ugyanis Ricky egy olyan félig roskadozó házhoz vitt minket ami állítólag az egyik rokonáé volt.

-          Csak nem büszkélkedek egy vámpírral a családban .- vigyorgott kajánul mikor összenéztek Chrissel.

-          Legalább van mit fotózni. –röhögtem majd kattintgatni kezdtem.

-          Mondtam hogy vedd el tőle. –röhögött Rick is.

-          Ha elveszem aludhatok a kanapén. Nélküle. –mondta Chris „komolyan”.

-          Oh. Már értem. –mondta Rick. Kristi körülnézett a házban egy kicsit. a Fiúk pedig a tudtunk nélkül kiterveltek valamit ellenünk.

-          Te én félek itt. –mondta Kristi mikor egyedül voltunk a konyhában.

-          Csak meg akarnak ijeszteni minket. –vontam vállat. Kattintottam egyet a géppel majd mikor visszanéztem a képet csak homályosság fogadott. Felmentem az emeletre. Amit valahogy a következő percekben megbántam.

A lépcsővel szemben volt egy tükör. Pont a lépcsővel szemben.

Beálltam elé. Láttam magamat nagyon meglepő módon. Magam mögött pedig egy nőt amint fojtogat. Éreztem az ujjait a nyakamon. De mikor megérintettem a nyakam nem éreztem semmit. Oké ez most egy kicsit furcsa de ez van. Aztán a nő eltűnt én pedig letaglózva álltam a tükör előtt remegő lábakkal.

Valaki a nyakamhoz kapott hátulról akkorát sikítottam hogy kiestem a bőrömből majdnem.

De Chris is megbánta.

-          Te veszélyes vagy. –mondta miközben leült a nappaliban a kanapéra. Vérzett az orra. Annyira megütöttem.

-          Szerinted mit tanultam Pandától? –kérdeztem mikor egy zsebit nyomtam a kezébe.

-          Legközelebb finomabban. Még kell az orrom. –mondta majd elkapott és csikizni kezdett.

-          Hogy vagytok képesek ezt csinálni itt? –kérdezte Kristi. Látszott rajta hogy frusztrált.

-          Nyugi. Én fáradt vagyok. –mondtam.

-          Nincs sok hely. –jelentette ki Rick. – Vagy valaki itt kint alszik és fent alszunk hárman. Vagy kinyitjuk ezt az ágyat.

-          Vagy én fent alszom Ellel. Ti meg itt lent. –húzott magával Kristi.

-          Azt ugye tudod hogy most szabad utat adtál nekik ahhoz hogy megijesszenek minket?

-          Tudom. –vont vállat Kristi miközben átöltöztünk. – De ez benne a móka. Nekünk is ki kéne találni valamit. –röhögött.

-          Jó.

A terv hamar megfogalmazódott. Sejtettük hogy úgy is éjjel akarnak a halálba kergetni minket.
A terv csak annyi volt hogy mielőtt felérnének elbújunk valahova.

Mókás lenne látni az arcukat amikor nem vagyunk ott.

-          SSSSH! –pisszegett le Kristi.

-          De most ezt te komolyan gondolod hogy a hűtő mögött fogunk elbújni? –kérdeztem. Csak bólogatott. Hallottuk fentről a kiáltást. Azt hitték hogy ott vagyunk.

-          Chris. Hol vannak a lányok? –kérdezte Rick. Őrült gyorsasággal keresni kezdtek minket. Chris benézett ide is. És hoppá megtalált minket.

Már nem bírtuk visszatartani a röhögés.

-          Ez nem vicces! –szórt le minket Ricky.

-          Miért? –kérdezte Kristi.

-          Mert megijedtem hogy eltűntél. –nézett nagyot olyan kis kutya szemekkel.

Hát reggel meglepő tény fogadott.

Meleg fény árasztotta el a szobát. Chris szuszogott mellettem.

Hova a halálba lett az a rém kamra ami tegnap volt itt.

A lépcsőn is majdnem leestem. De sikeresen megtartottam az egyensúlyom.

Rick már az asztalnál ücsörgött.

-          Mi az amin ennyire gondolkozol? –kérdetem mikor leültem mellé.

-          Kristi. –mondta egyszerűen, kifejezéstelen arrcal.

-          Ugye tudod hogyha összetöröd a szívét akkor én az összes csontod? –vontam fel az egyik szemöldököm.

-          Nem. Jézus erről szó sincs. Sőt pont az ellenkezője van… Csak nem tudom hogy kérjem meg. – nézett rám.

-          Ha szeretnéd segítek. –mosolyodtam el majd szürcsölni kezdtem a Colát amit az előbb kivettem a hűtőből.

-          Az jó lenne. –nézett rám.

-          Azt hittem még alszol. –néztem Chrisre mikor leültem mellé az ágyra.

-          Nem tudtam aludni. –mondta mikor a mellkasomra hajtotta a fejét.

-          Javíthatatlan. –csóváltam a fejem mikor megéreztem hogy a légzése lelassul és elalszik.