Running to the Arms of Hell.

Sosem akartam férjhez menni, de mikor anyámék beállítottak a zongora szobámba a város legbefolyásosabb, legférfiasabb férfijával el kellett gondolkodnom mit is akarok.

Sir Chritopher Thomas Cerulli egy igen kedvelt személyiség a nők körében és nem veti meg a saját vonzerejét, így képzelhetitek, milyen híre van itt.

-          Kislányom – anyu midig így hív. –Ő itt…

-          Tudom ki Ő. –mondtam. Letaglózottan ültem a zongora mellett. Az illem megkövetelte, hogy álljak fel így megtettem. Kihátráltam a zongorám mögül de a ceruzámat még mindig az ujjaim közt forgattam, nemcsak azért hogy ne kelljen kezet fognom vele… hanem azért is mert égtem a vágytól, hogy végre leírhassam azt a három hangot ami hiányzott az Altatódalból.

-          Kisasszony. –hajolt meg.

-          Uram. –ellejtettem egy pukedlit. Utáltam pukedlizni… felesleges.

-          Sir Cerulli itt marad vacsorára. –jelentette ki anyu miközben mi csak bámultuk egymást.

Megbabonázottan álltam előtte. Thomas Cerulli… a mi birtokunkon… Ráadásul engem keresve. Ez lehetetlen. Természetesen nagyon kellemes ember, azt leszámítva, hogy már ma le akart fektetni. Miután este elment megígérte, hogy még látjuk egymást.

-          Anya? –néztem be a szobájába. –Miért volt itt az Úr pontosan?

-          Meg szeretne ismerni. Az emberek csodájára járnak az intelligenciádnak kincsem. –mondta anyu.

-          Nem. Csak le akar fektetni. Nem láttad a mozdulataiban? –kérdeztem.

-          Kincsem. Túl sok könyvet olvastál. – anyu ilyenkor hajthatatlan. Utáltam mikor ilyen. Éppen felépült de máris az én férjhez adásomon gondolkodik.

-          Kérlek mondd, hogy ez nem csak megint egy ócska kísérlet arra, hogy férjhez adjatok?

-          Majd ha megismered vélekedsz róla. A jövő héten úgy is odautazol.

-          Hogy micsoda? –kérdeztem

-          Jól hallottad. –mosolygott anyu.

De ez pont az volt. Egy újabb férj szerzési kísérlet. Ami ellen nem tudtam tenni.

Elég szóbeszéd jár Thomasról ahhoz hogy messziről elkerüljem.

A hét úgy telt mintha felgyorsították volna.

Nem tudtam meddig maradok a Cerulli birtokon így annyi ruhát pakoltam ami nekem egy hónapra is elég lenne.

-          Nem vagyok hajlandó elvinni a kocsit! –mondtam miközben felnyergeltem a lovam. – Igen tudom hol van Sir Cerulli birtoka és nem, nem érdekel mit mondasz akkor is lovon megyek. –mondtam mikor megláttam anyut az istálló ajtajában állni.

-          El akarod ijeszteni magadtól? –kérdezte. Meghúztam Liliom nyergét és hátra mosolyogtam. Anyu a szemét forgatta.

-          Eszemben sincs. –mondtam majd felültem a nyeregbe.

Elvágtattam, még láttam anyu fej csóválását de nem érdekelt.

-          Mióta lovagol? –kérdezte miközben bevezettem Liliomot az istállóba.

-          Amióta nadrágot is hordok. –mosolyogtam miközben levettem a csizmámat.

-          Komolyan gondolja, hogy mezítláb jön be? – nézett rám tágra nyílt szemekkel. Levettem Liliom nyergét és kivettem az egyik tartóból a másik cipőm.

Felvettem majd a táskáimat is a kezembe vettem.

-          Szabad? –kérdezte majd kivette a kezemből őket. – Vacsora hétkor van. –mosolygott miközben követtem a szobába. – Átöltözhet, ha gondolja. – nézett végig rajtam. –Utána körbevezetem.

Semmi rosszallás nem volt a hangjában, vagy megvetés. Lehet hogy az emberek rosszul ítélik meg az Urat?

Kiment a szobából és én ellen állhatatlan késztetést éreztem arra, hogy felvegyem a legjobb ruhámat és eltegyem minden előítéletem a bőröndömbe.

Már felöltöztem mikor bejött, épp levelet írtam haza, anyuéknak.

-          Igen? –néztem fel.

-          Arra gondoltam… - nézett végig a szobán. Kicsit meglepődött. A bőröndjeimet beraktam a hatalmas ágy alá és egy csokor virágon kívül semmi nem utalt arra, hogy az Úrnál egy nő tartózkodik. -, hogy körbe vezetném. Ha van kedve. –mosolygott félősen. Bár Thomasról ezt furcsa volt elképzelni.

-          Azt mondták a környéken itt van a legnagyobb könyvtár… - mondtam lelkesen.

-          Maga javíthatatlan. – csóválta a fejét az úr.

Kinyújtotta a kezét és én odasétáltam, majd belekaroltam és elindultunk.

-          Ugye nem az ajtótól akar körbevezetni….?

-          Nem. –mosolyodott el. –Csak a könyvtár lent van.

-          Szokott sétálni? –kérdeztem. Nem akartam feleslegesen fecsegni. Nem az én műfajom…

-          Igen. –mosolygott tovább. – Minden nap kerítek rá időt. Miért kérdezi?

Közös vonásokat keresek, hogy legyen miről beszélni…

-          Érdekel mivel múlatja azt a kevés szabadidejét…

-          Tényleg csekély ez az idő. –nevetett. – De ha a birtokon vagyok, mindig kerítek időt egy jó nagy sétára. Főleg egy ilyen elragadó hölgy társaságában. –mosolygott tovább majd kitárta a könyvtár ajtaját.

Elállt a szavam. –Három generáció óta gyűlnek itt a könyvek.

-          Szabad? –néztem rá. Csak kitárta a kezét megadva az engedélyt arra, hogy belépjek a környék leggazdagabb könyvtárába.

A könyvek között gyorsan szalad az idő.

-          Kész a vacsora. –jött be Thomas. Hirtelen vágtam be a könyvet mert meglepődtem és meg is ijedtem egy kicsit. Egy önéletrajzi regény volt.

-          Megijesztettem….?

-          Nem – szabadkoztam miközben visszacsúsztattam a könyvet a helyére.

-          Hogy szereti, hogy nevezik? –bukott ki belőlem hirtelen.

-          Jogos. –mosolyodott el. –Nos lássuk csak… Hivatalosan Sir Cerulli, a családom Christopher-nek szólít, de van néhány közeli barátom akik Thomasnak hívnak…

-          És mit szeretne, én hogy hívjam? –kérdeztem a poharam mögül mivel kicsit elpirultam.

-          A Christopher megfelel. –bólintott mosolyogva miközben az arcát fürkésztem.

Alapvetően furcsa volt a helyzet mivel a Sir velem szemben ült de nem asztalfőn. Végre volt időm megnézni a szemét jó alaposan. Csokoládébarna. Olyan mélyek hogy akár el lehetne veszni bennük…

-          Lilian? –kérdezte. Felnéztem. És akkor leesett.

-          Igazából igen. De apu Liliomnak hív, anyu Lilinek, a nővérem is Liliomnak hív és a lovam is Liliom. De a Lilian tökéletesen megfelel. – mosolyogtam.

Az este nagyon kellemesen telt. Vacsora után Christopher - ahogy megbeszéltük- felolvasott abból a könyvből amit még korábban elkezdtem.

-          Holnap meglátogat néhány barátom. –közölte. – Lenne kedve lovas pólót játszani? –kérdezte. Bólintottam.

-          Jó éjt. –mondtam miközben elindultam felfele a lépcsőn.

-          Jó éjszakát, Lilian. –a hanglejtés amivel mindezt a mondatot mondta olyan forróságot idézett elő a testemben amit nem tudtam hova tenni.

Reggel mikor felébredtem az Urak már ott voltak.

-          Éhes? –kérdezte Christopher miután köszönt.

-          Egy kicsit. –mondtam álmosan.

Ettem majd visszamentem a szobámba, felöltöztem és mentem utánuk az istállóba.

Mikor meghallottam a beszélgetést, megálltam és hallgattam.

-          Thomas nem gondolhatod komolyan. Ez nem az a nő akiről annyi jót hallottunk.

-          De pontosan Ő az. –dacolt Christopher.

-          Jó reggelt. –léptem ki a szögletből.

A hat férfi úgy nézett mintha nem láttak volna még fehér embert. Christopher pedig csaj fejcsóválva mosolygott.

-          Csak nem, nem láttak még nőt nadrágban? –kérdeztem miközben felnyergeltem Liliomot. A délelőtt további részét játékkal töltöttük.

A számtalan játszmából kettőt én, hármat Christopher a többit pedig valamelyik Úr nyerte. Bemutatta nekem őket, de hogy őszinte legyek a legtöbbjük nevét azonnal elfelejtettem.

Megvacsoráztunk - úgy ahogy minden este. Christopher velem szemben ült az urak pedig körülvettek minket.

Mikor másnap a reggeli sétámról visszatértem az urak már nem voltak ott.

-          Hová…? –kérdeztem.

-          Elmentek. –válaszolta nyugodtan Christopher. –Az édesanyja írt. Nem jönnek a bálra.

-          De én itt leszek. –mosolyogtam.  Csak bólintott.

A bál… Igen. Tökéletes volt. Nem volt olyan sok ember mégis kitöltötték Christopher házának alsó szintjét.

A Sir jó házigazda révén fel-alá rohangált és nagyon keveset láttam csak.

Én a magam részéről leültem az egyik ablak elé, közel a zenekarhoz és hallgattam a játékukat.

-          Lilian, kérlek! –hallottam egyszer csak a hangját. Felálltam és odasétáltam hozzá.

-          Szeretném bemutatni az édesapámat. Sir William Cerulli. Apa. Ő itt Miss Lilian Silvernight. –mutatott kettőnk között. Meghajoltam, illedelmes voltam.

-          Örvendek. –suttogtam.

Az apjának hamar el kellett mennie, mégis megtisztelve éreztem magam, hogy megismerhettem.

Aztán megkaptam életem legszebb öt percét.

-          Megkaphatnám ezt a táncot? –kérdezte Christopher a fülembe suttogva. Bólintottam.

Senkivel nem táncolt aznap este. Csak fel-alá rohangált. És most. Engem kért fel először.

Gyorsan történtek a dolgok.

A majd’ 3 hónapos itt tartózkodásom nagyon sokat elárult Róla.

A bejáró női elmesélték, hogy nem gyakran lát vendégül ilyen hosszú időre senkit. Főleg nem hölgyeket.

Kezdett kialakulni bennem valami iránta és nagyon fájt a szívem mikor el kellett jönnöm a birtokáról.

Két hónap levelezgetés után egyik nap, váratlanul beállított hozzánk.

-          Beszélhetnék Liliannel… Négy szem közt. Ha lehet? –kérdezte egy tea után.

Anyu bólintott majd kisétáltak a szobából.

-          Sétáljunk egyet. –vetette fel az ötletet.

-          Rendben –mosolyogtam.

Nem volt akkor a birtokunk, mint Neki, de elég nagy volt ahhoz hogy jókat lehessen sétálni és el lehessen veszni a fák között.

-          Mi szél hozta ide? –kérdeztem mikor kiértünk a kedvenc fánk alá. Pont látó és hallótávolságon kívül kerültünk. Ma nem vadászik nálunk senki és vendégeket sem várunk. Senki nem zavarhat meg minket. Bármit is szeretne az Úr.

Christopher fél térdre ereszkedett. Könnyek gyűltek a szemembe. Persze a boldogságtól.

-          Ugye tudod, hogy sokan fognak támadni ezért minket… - kezdtem mikor leültünk a fa aljába.

-          Semmi nem érdekel amíg velem vagy. –mondta majd megfogta az állam és megcsókolt.