péntek, január 06, 2012

That Night*

Egy kellemes helyre szólt a jegy. pontosan a színpad elé a kordon tetejére.
Nem érdekelt hogy egyedül vagyok. Csak a kezembe vettem a fényképezőt és kattintgatni kezdtem hogy legyen miről írnom a blogban amit a munkámhoz csinálok.
Szinte percre pontosan kezdetét vette a terror.
Természetesen nem volt nehéz észre venni míg így se hogy hasonlókkal voltam egy tömegben.
Csak átadtam magam az érzésnek és minden átjött amit akartak adni.
Ilyenkor vagyok önmagam és ilyenkor ismerem meg őket azon felül hogy több mint 3 hétig náluk/velük voltam.
Viszont az egy rossz ötlet volt részemről hogy megpróbáltam megmozdulni.
Chris valahogy pont elém került. Egyenesen a szemembe nézett…
A tömeg pedig fogta magát és rápréselt a kordonra.
A fényképező a színpadig repült. Semmi baja nem lett, Rick rám kacsintott és arrébb lökte a lábával.
De én még mindig felkenődtem a kordonra. Lassan levegőt sem kaptam. Chris elrohant.
A lámpák leoltódtak.
Sötét volt. A légzésre figyeltem és észre sem vettem hogy két hatalmas tenyér kiemel a tömegből mellettem pedig felsikított valaki hogy „ÚRISTEN CHRIS MOTIONLESS ITT VAN MELLETTEM!”
Itt esett le hogy Ő az. Kihúzott a tömegből és a gyengélkedőre vitt. Ő maga.
Elárulom hogy nem kellemesen váltunk el egymástól. Veszekedtünk és a fejemhez vágta hogy megbánta hogy megismert. És hasonló dolgok.
-          Jól vagy? –kérdezte 10 centire az arcomtól míg valaki egy maszkot nyomott az arcomba.
Tiszta oxigént éreztem. Bólogattam. Megborzolta a fejem búbját majd valamit odasúgott a STAFF egyik tagjának és elviharzott.
A koncert zavartalanul ment tovább. Nekem mégis zakatolt a fejemben  mikor a City Lights után a gorilla szólt hogy menjek vele.
Legnagyobb meglepetésemre Kristi alakját láttam meg.
-          Hát te? –nézett rám.
-          Én? Az úgy volt hogy eljöttem, majdnem megfulladtam de Chris megmentett. Soha nem tett még ilyet igaz?
-          Amióta én járok koncertre soha. –csóválta a fejét. – Különleges vagy. –mondta majd megláttam mellette Ricket miközben a fényképezőmet nézegeti.
-          Nekem kellenek ezek a képek! –mondta majd megcsókolta Kristit.
-          Szuper volt. Mint mindig. –suttogta a lány. Megkaptam a fényképezőt majd srácok eltűntek az autogram osztáshoz.
-          Hogy érted azt hogy különleges vagyok?
-          Chris egész idáig azon tépte magát mi lett volna ha nem vesztek össze. Senkin nem gondolkodott még így mint rajtad. És egyszer azt mondta valaki hiányzik a csapatból.
-          Én? –kérdeztem mikor leültünk a padkára.
-          Legközelebb engem is megmenthetsz. –hallottam elszórtan a hátam mögött.
-          Üldözni fognak.
-          Nem fognak. Ezentúl egy tapodtat sem akar majd nélküled menni. Mikor lejött a színpadról az volt az első mondata hogy itt vagy. – akkorát néztem.
-          Azt hittem utál….
-          Nem utál. Csak forrófejű. és nem kicsit. –nevetett Kristi.
-          Oh hidd el tudom. –nevettem vele.
-          Meg fog védeni minden áron. –jelentette ki.
-          Kit fogsz megvédeni? –jött oda Ricky.
-          Tudod miről beszéltünk eddig? –kérdezte Kristi
-          Igen. – bólogatott a gitáros. Kristi jelentőség teljesen felém bólintott. – Áh értem!
-          Okos vagy! –veregette meg a mellkasát Kristi
-          Hova megyünk? –kérdeztem.
-          Hova mennénk? Inni! –kiáltott fel Chris.
-          Köszi hogy kiszedtél onnan! –mosolyogtam mellette mikor beültünk a buszba.
-          Semmiség kicsibe! – röhögött majd behúzta az ajtót és elindultunk. És innen ragadt rám a Kis Csibe.
Másfél órával később már pocsolya részeg volt mindenki. Na jó. Én annyira nem pedig annyit ittam mint ők, ha nem többet.
-          Na jó… te sem vagy semmi. –hallottam Kristitől. Még tényleg egész józan voltam. Éppen csak a kedvem jött meg. De a fiúk ott baromkodtak. Olyan marhaságokat hordtak össze hogy azt hittem felveszem és lejátszom nekik holnap másnaposan. Biztos kijózanodtak volna.
Valahogy hazakeveredtünk. De reggel akkora fejfájásra ébredtem hogy az már meg sem lepett hogy félmeztelenül Chris mellkasán ébredtem. Csöndesen szuszogott. Benéztem Rickhez.
A takaró alatt feküdtek Kristivel. De ő már fent volt.
-          Mi történt este? –kérdeztem miközben belebújtam a pulcsimba meg a kisnadrágomba.
-          Semmire nem emlékszel? –kérdezte nevetve Kristi.
-          Nem én. –csóváltam a fejem majd egy hatalmas pohár vizet kezdtem szürcsölni.
-          Nagy nevetve örök hűséget esküdtetek egymásnak Chrissel. –röhögte el magát mikor meglátta ahogy a víz kirohan a számból és egy hatalmas pacaként folyik le az ablakon.
-          Mi van? –kérdeztem. Nem bírt leállni a röhögéssel. És szépen felverte a két nagy havert
-          MI a szar van itt! –jött le először Chris a fejét dörzsölve.
-          Tessék. –nyomtam a kezébe egy pohár vizet.
Aznap a józanodás napja volt. Kristi elmagyarázta mi volt ez az örökhűséget esküszök dolog.
-          Oké. OKÉ elég. –nevettem. – Részeg voltam.
-          Én komolyan gondoltam. –röhögött Chris.
-          Mint Avrillel? –röhögtem.
-          Pontosan. –kezdett el csikizni. Ezt szépen megmosolyogták Kristiék.
-          Mit néztek? –kérdeztük egyszerre.
-          Semmit. –nevetett.
Hamarosan készülődni kezdtem hogy elmenjek „haza” Panda házába.
-          Holnap kimegyünk Draculához. Ugye jössz te is? –kérdezte Chris miközben megfordult és a lépcsőt nézte ahol álltam.
-          Persze. –nevettem. – Pandához akarok menni… -suttogtam.
-          Oh értem.
Egy óra alatt összeszedtem magam.
-          Chris elvittem a kocsid! –röhögtem miközben leakasztottam a slusszkulcsot a kulcstartóból.
-          Na azt már nem. –mondta miközben utánam sietett. Márciusban még elég hideg van de már elviselhető.
-          És egy szál kisnadrágban akarsz utánam jönni? –vontam kérdőre mikor a kert kaput nyitottam. Végig nézett magán majd csak „szúrósan” figyelt ahogy elviszem a kocsiját.
A házban csend honol… Majd röhögés hangja hallatszik.
-          A fényképezőm! –csapok a homlokomra miközben már is a telefonom után kutatok.
-          Hello Kis Csibe. itt hagytál valamit…
-          Igen. De ne adjátok oda Chrisnek… Tegnap csináltam néhány képet róla….
-          Néhány százat. –ment ki a kertbe Rick. Ezt az ajtó csapásból véltem.
-          A francba. Most nézi igaz?
-          Igen. –bólogatott a vonal másik végén.
-          A francba. –motyogtam. – El tudod hozni nekem.
-          Persze elküldöm vele… - mondta sietve majd kinyomott
-          Nem hiszlek el Ricky Horror… - röhögtem miközben leparkoltam.
Olyan 3 óra múlva csöngetés zavarja meg édes álmaimat miközben London in Terror-t hallgatok.
Félve nyitom ki az ajtót. Mióta Panda elment olyan üldözési mániám van hogy öröm nézni.
-          Bu. –szól halkan be az ajtón mikor látta hogy jól elbújtam mögé.
-          Oh csak te… - könnyebbültem meg.
-          Mért én már nem is vagyok elég? –nézett rám. A kezembe nyomta a gépet majd én visszaálltam abba testtartásba mint eddig. A mellkasomon összefontam a kezem és a kínos csend beállt közénk.
Majd Chris csak beljebb tolt az ajtón és bejött ő is.
-          Azt hittem meghalok. –mondtam mikor már a tetőn voltunk. Nagy mániám felmászni a tetőre. – Panda is mindig idehozott. – mondtam mikor nem értette mit akarok.
-          Nagyon hiányzik?
-          Igen. – bólogattam. – Mintha egy hatalmas luk lenne itt… - mutattam a mellkasomra. – Csoda hogy még dobog a szívem. –nevettem keserűen.
-          De holnap újra látod. –húzott magához.
-          Igen. –motyogtam majd a képeket kezdtem nézegetni.
-          Mond ezeket komolyan te csináltad?
-          Igen. –nagyon változatos szókincsem megmutatkozik ezekben a percekben. ű
Chris egy óra múlva elment mert azt mondta van egy kis dolga.
És elvitte a kocsit.
-          Utállak! –írtam meg neki SMS-ben
-          Ez úgy sem hiszem! – kaptam vissza a választ.
Másnap reggel keserűen nyitottam ki a szemem… 

csütörtök, január 05, 2012

When We First met*

Mindig is baj volt velem. A történet két évvel ezelőtt játszódik.
Chris és a többiek egy pizzázóból tartottak kifele miközben én félholtam éppen összeestem.
Volt akkora szerencsém hogy nem hagytak elesni.
-          Mi a szart csináljunk? –kérdezte kétségbeesetten A Szellem.
-          Semmit. – jelentette ki Chris miközben az ájult testemet nézte.
-          Itt akarod hagyni? –kérdezte Rick.
-          Nem. Bevisszük a kórházba és ennyi. –mondta az énekes. Berakott a kocsiba és elindult velem. Persze az esti piálásból sem lett semmi.
-          Ne vigyél orvoshoz! –kértem a hátsó ülésről miközben felültem.
-          Valószínűleg minden csontod szilánkosra tört. Neked most orvos… - kezdett bele a mondatba de mikor meglátta a bakancsomat az ülésen és egy pillanattal engem maga mellett elhallgatott. Most biztos azt kérdezitek hogy miért ájultam el ha már most ilyen fürge vagyok. Ez egyszerű. leesett a vércukrom. Akkor mindig elájulok de hamar magamhoz térek. Pont úgy mint azon az ominózus Motionless In White koncerten… – Vagy mégsem.
-          Vigyél vissza. –kértem.
-          Oda? Oda ahol ahogy elnézem megvertek és…
-          IGEN ODA! –üvöltöttem. – Ott van Panda.
-          Kicsoda? –kérdezte
-          Az most nem lényeges de vigyél vissza! –kérleltem.
-          Tudod hogy kevés esély van rá hogy él? –kérdezte 10 perccel később mikor kirúgtam az ajtót.
-          Igen. De a remény hal meg utoljára.
-          Az lehet de én vagyok a gyilkos. –mondta majd kiszállt.
Földbe gyökerezett lábbal vártam mi fog történni… A csapat srác akik éppen egy órácskával ezelőtt verték ki belőlem még a szart is pont előttem álnak és bámulnak.
Pont úgy mintha megint meg akarnák tenni…
-          Na mi van? Jöttél a második menetért? –jöttek közelebb… Hátrálni kezdtem. Nem bírtam megszólalni.
-          El. Baj van? –nézett rám ijesztően Ami nekem nem volt az de másoknak nagyon is.. Flegmán a zsebébe vágta a kezét és a barmokra nézett.  
-          Nem haver csak elköszöntünk a mi kis csillagunktól. – fogta meg a fejem az egyik.
-          Erre nincs semmi szükség. – emelte fel a hatalmas tenyerét Chris. Annyira berezeltek hogy látszott rajtuk hogy remeg a lábuk. –Bú! –ennyi is elég volt hogy futásnak eredjenek egymást fellökve.
-          Ennyire nem vagy ijesztő. –mondtam majd rohanva indultam be a sikátorba. De hamar térdre rogytam és a testemet a rázkódás és az üvöltés vette kezelésbe.
Chris megszeppenve nézte hogy tudok így sírni „egy” barát után…
-          Igazad volt. –szipogtam.
-          A remény is meghalt? –kérdezte. Bólogattam majd felálltam és a mellkasának támasztottam a fejem.
-          Olyan kis törékeny volt. –mondtam már a kocsiban ülve. Fogalmam sem volt mit fogok csinálni Nélküle.
-          Egy bosszú? – ajánlotta fel.
-          Nem. Nem vagyok bosszúálló típus. –mondtam.
-          Hol laksz? –kérdezte.
-          Pandával laktam hat háztömbnyire innen de a kulcsainkat ellopták. –sóhajtottam.
-          És a szüleid?
-          Angol sznobok lettek és elköltöztek Angliába. Nekem pedig nem volt kedvem az oxfordi stréberekkel jó pofizni és így 8 évvel ezelőtt itt ragadtam Pandával.
-          Nyolc éve így élsz? –kérdezte. – Most mennyi vagy?
-          Huszonegy. –vontam vállat. Elképedve figyelt. Biztos voltam benne hogy nem érti de nem akartam belemászni a témába mert valószínű úgy sem találkozunk többször… Soha.
-          Nem kéne lefertőtleníteni? –kérdezte egy pirosnál mikor a „Be who you wanna be!”  feliratú tetkót nézte az alkaromon.
-          Már háromszor átvágtam késsel. –mondtam. Nem nézett furcsán. Kicsit sem. – Majd megcsináljuk Ricknél. –bólogattam majd megmutattam neki a másik csuklómat. Cobwebs ez állt rajta. – Mikor csináltattad?
-          Mikor 15 voltam. –nézegettem. – Neki is volt egy ugyan ilyen csak neki Creature volt rajta. Még azelőtt csináltattuk hogy megírtad volna. –nevettem.
-          Nem semmi. –mondta. –Nem fáj? –nézett rá megint az alkaromra.
-          Igazából annyira ég hogy beszarok…- lassan megérkeztünk az áhított célhoz. Rick mosolyogva nyitotta ki az ajtót és tátott szájjal hallgatta minden szavamat.
-          Segg fejek! –kiáltott fel a végén. Chris közben lekezelte a felvágott kezemet és bekötötte fáslival amit rögtön letekertem.
-          Maradj itt reggel visszajövök. –mondta majd elment. Rick felküldött egy szobába de már meg sem néztem mi van ott. Csak bezuhantam az ágyba és elaludtam. Reggel már fent voltam mikor nyílt az ajtó és Chris nézett be rajta.
-          Még maradj itt… Intézek neked kulcsot a lakáshoz.
-          Nem értem miért vagytok ilyen kedvesek velem… - nem mondott semmit csak kiment.
Egy héttel később még mindig ott dekkoltam Ricknél. Közben sokat beszélgettünk.
Egy keddi napon Chris beállított hogy elege van abból hogy engem kell pesztrálni.
-          Csak egy pánikbeteg kis csaj! Aki éppen elvesztette a legjobb barátnőjét és véletlenül még a szülei sincsenek itt! Elegem van. –ordibált. Tudtam hogy előbb utóbb ez fog történni.
-          Srácok hova lett Ellie? –kérdezte Kristi.
-          Ellie? –kiabált Rick. Az ablak tárva nyitva.
-          Kimászott másfél emeletet? –nézett ki Chris elismerően. Még felismerhető volt az alakom a sötétedésben.
-          Te akkora egy barom vagy Chris! –rohant le Rick. – Gyere már te vadbarom te is kellesz! – kiáltott fel. – Kristi elmentünk megkeresni!
-          Oké. –jött az aggódó válasz.
-          Chris te olyan hülye vagy ilyenkor! –puffogott tovább Ricky. Az alany pedig csak csendesen hallgatta a mesét. – Vetted a fáradtságot és beszélgettél vele?
-          Igen. –jelentette ki Chris.
-          Oké akkor biztos azt is tudod hogy Panda a nővére volt és a szülei meghaltak 3 hete. És most pedig Panda. Ő volt neki az egyetlen. – hadarta Rick gyorsan és közben a lakásunkat kereste.
-          Ezt nem tudtam. Egyáltalán miért nekünk kell törődni vele? Nem értem.
-          Mond megnézted egyáltalán? És azért mert közénk tartozik! –kérdezte Rick.
-          Nem. –hajtotta le a fejét Chris.
-          Nem ismerek rád! Tudod ha kicsit jobban a dolgok mélyére ástál volna akkor rájönnél hogy sok közös van bennettek! – vágta fejbe Rick Christ. – Most bemész és bocsánatot kérsz tőle! Tudom nehezedre esik de meg fogod tenni. –szegezte Rick Chrisnek az ujjait.
-          Jó oké. –puffogott az énekes majd kilökte az autó ajtaját és elindult be.
-          El! –hallottam a hangját. Kopogni kezdett. – Ellie?! – dörömbölt hangosabban. – Elison?
-          Mi van!? –nyitottam ki az ajtót. – Tudtommal nem akarsz látni. –mondtam majr éppen vágtam volna be az ajtót de a bakancsa megállította. – Mit akarsz? – nagy levegőt vett majd nyugodtan kinyitotta az ajtót és erőfeszítés nélkül arrébb tolt majd becsukta az ajtót.  Nagy levegőt vett, leültetett maga mellé a kanapén és bele kezdett.
-          Nem tudtam hogy Panda a nővéred volt. És azt sem hogy már nincsenek Angliában a szüleid. Sajnálom. –mondta. Könnyek szöktek a szemembe és a mellkasának támaszkodva sírni kezdtem.
Eltelt két hónap…
Fotósként dolgozom. Nem láttam őket már egy ideje.
Eltelt még három hónap és éreztem hogy valaki hiányzik az életemből. Pandán kívül.
Ő. Ő, aki egyedül meg tud védeni.
Mikor megláttam hogy lesz egy koncert rögtön telefonálgatni kezdtem.
És másnap már a beengedést vártam. 

szerda, január 04, 2012

Motionless*

Mozdulatlanul fekszek Chris mellett. Fogalmam sincs hogy kerültem ide. A fejem sajog, nem érzem a lábam és a légzés is nehezemre esik.
Próbálok mozdulni de nem megy.
Kicsit körbenézek és ráébredek hogy egy idegesítő kis hangocska ott csipog Chris feje mellett.
Mit keresünk mi az intenzíven?
Bejön egy nővérke aki fintorogva megvizsgálja Christ majd felírja a papírra és kimegy.
Ordítok belülről.
Majd’ egy óra telik el mikor bejönnek és kitolják Christ. Engem pedig egy másik kórterembe.
Aztán egy éjjeli órán betolták Christ is mellém. Aludt természetesen így vártam a reggelt.
Felébredtem és egyik rémálomból csöppentem a másikba.
Chris a tükör előtt ácsorgott és a szegecsekkel babrált a szájában.
-          Te meg mit csinálsz? –kérdeztem miközben felültem. Ami teljesítmény.
-          Már nincs rájuk szükségem. –mosolygott lágyan. Kicsit sem volt ijesztő mint általában. Bekötötték a bordáimat. Köpni-nyelni nem tudtam mikor a kezünkbe nyomták a zárójelentést és a „maszkja” nélkül sétált ki az utcára.
-          Megváltoztál. –jegyeztem meg miközben bekötöttem magam mellette a kocsiban.
-          Tudom. –nevetett.
Chris- bocsánat- Christopher így hívatja magát. Na mindegy. Szóval Ő, mint egy rózsaszín szivárványos buzi úgy járkált fel alá.
Ez megrémített.
-          Megváltoztál. –jegyeztem meg miközben bekötöttem magam mellette.
-          Tudom. –mosolygott. Megírtam Rickynek SMS-ben hogy baj van. Nagyon naygy baj!
-          Mizu kis csibe!? –ölelt meg mikor odaértünk. Már vagy évek óta kisCsibe vagyok. Akkor ragadt rám mikor „ideköltöztem” mivel inkább ngázásnak mondanám Panda régi háza és Rickyék közt.
-          Nézz rá. –súgtam a fülébe.
-          Hello Ricky. –kiáltott fel Chris. Az előbb említett személy nagyot nézet mikor meglátta állítólagos barátját a szegecsek és a maszk nélkül.
-          Itt vannak. –adtam a kezébe a 3 kis szögecskét.
-          Mi lett veled? –kérdezte elképedve Ricky.
-          Megváltoztam. –mondta Chris vállat vonva majd bementünk a házba és Christopher elment zuhanyozni miközben a Puppet-st dudorászott.
-          Attól félek fejre ejtették. –mondtam
-          Te vagy az agy kurkász. – mutatott rám Ricky miközben egy energia italt nyomott a kezembe.
-          Hagyjuk még rá. Lehet hogy egyszer csak úgy kel fel hogy ismét utál mindent… - mondtam de ez hamar megdőlt mert Chris kisétált a fürdőből egy szál törölközében és lekiabált:
-          Te ezt iszod? –kérdezte.
-          Csodálom a kitartásod… - sóhajtott Ricky és nagyot húzott a Monsterből.
Teltek a hónapok. Chris csak nem akart visszaváltozni és már a hócipőnk tele volt vele.
Egésznap arról beszélt hogy majd Ő megváltoztatja a világot úgy hogy mindenkinek jó legyen és ennek e tetejébe még ölelés rohamai is voltak.
-          Az agyamra megy. –mosolygott Ricky.
-          Nekem is de mégsem vághatjuk fejbe egy lapáttal. –mondtam de csak egymásra sandítottunk Rickyvel és már meg is volt a terv.
-          Csak le kell lökni a lépcsőn. –mondtam.
-          Majd én. Tudom mivel fogom felhúzni.
Aznap mosolyogva feküdtem le aludni. De kintről tomp kiabálást hallok majd egyre hangosabbat.
-          Mi az hogy feloszlunk? –kiabált Chris. – És az én véleményem már nem is számít?
-          Pontosan miattad. –mondta Ricky hangosan.
-          Miattam? –nézett nagyot Chris. Résnyire nyitottam az ajtót és kinéztem rajta.
-          Igen . Olyan vagy mint egy buzi….
-          Én ezt nem hallgatom tovább. –mondta majd megfordult és már bukfencezett is le a lépcsőn.
-          Ezt remélem így tervezted. –nyitottam ki az ajtót.
-          Pontosan. –mondta Ricky a lépcső aljához sietve. Felsegítettük azt a hatalmas embert a szobájába. Aztán mi is elmentünk aludni.
Reggel olyan napkelte környékén benéztem Chris szobájába már ébren volt.
-          Hát te? –néztem be az ajtóból.
-          Sajog a fejem és nem tudok aludni. – mondta majd felült és tapogatni kezdett a szája körül. Kétségbeesve kereste a kis szegecseket amik a fiókban voltak. Kivettem őket onnan és a kezébe nyomtam. –Akkor most valaki világosítson fel hogy mi a franc történt. Miért is sajog a fejem?
-          Kérlek szépen drága Christopher…
-          Na ezt ha még egyszer meghallom kinyírlak. –mondta. Nehéz volt elérni nála hogy megbízzon bennem. Kb. másfél év volt mire meg tudott bízni bennem. – Hát az úgy volt. – belekezdtem a majd’ fél éves mesébe. – Valami vadállat elütött miket szilveszterkor de te mint mindig megvédtél engem és nekem csak kisebb sérüléseim voltak de téged műteni kellett ami egész jó lett. –mondtam miközben végighúztam az ujjam a bordáin. – És itt bent. –mutattam a homlokára- Eltosztak valamit. Több mint negyed évre elvesztettünk. Olyan lettél mint egy buzi akit éppen megkértek férjnek. – akkorát fintorgott hogy azt hittem kiesik a száján.
-          És miért fáj a fejem? –kérdezte miközben a kezembe adta a szegecseket.
-          Hát… egy ideig rád hagytuk –mondtam miközben beillesztettem a szájába az első szegecset. – de mikor már 3 hónap óta ilyen… furcsa voltál Rickyvel elhatároztuk hogy visszahozunk. –mondtam majd a harmadik kis pecket is a helyére csavaroztam. Chris forgatni kezdte a szájában őket.
-          Köszönöm Kis csibe! –mosolyogva magához ölelt és kiment Rickyt felkelteni.
-          Anyád ha feloszlatod a bandát! –kiabált be az ajtóból Chris. Ricky hatalmas ugrott az ablakból.
-          Mit csináltál vele? –kérdezte tőlem mikor rájött hogy Chris mögött ott vigyorgok.
-          Én semmit. Te vágtad fejbe! –mondtam majd elindultam lefele a lépcsőn.
-          Vigyázz emberiség jön az utálat! –hallottam tompán az emeletről egy ajtócsapódás után. Két perccel később a Twitter ezzel volt tele.
Persze a következő hetek azzal teltek hogy az pepecselték a sajtónak hogy mi volt Chrissel. És mindenhol ott kellett lennem… Persze csak a színfalak mögött… Mint legjobb barát… vagy több ennél?