Believe*

Fogalmam sem volt mit fogok csinálni nélküle. Kristi is itthon marad. Igazából nem mondták el miért csak azt hogy marad. Na mind egy.

Chris az ágyon ücsörgött én pedig a konyhában voltam. Aztán hirtelen átkarol hátulról és ijedtemben a kés kiesik a kezemből.

-          Nem is mondtad hogy tudsz főzni. – nézett rám.

-          Csak ha nagyon muszáj. De azt ne kérd hogy gombát vagy valami hasonló finomságot főzzek mert már a szagától is rosszul vagyok. –mondtam majd megkevertem a wokban a húst.

-          És ebből mi lesz? –kérdezte.

-          Milánói. –mondtam büszkén. –Ez volt az első amit meg tudtam főzni Panda nélkül… - megcsókolt majd felviharozott a szobánkba. Olyan 15 perc múlva felmentem. Az ablakban ücsörgött, szemüvegben és A füzet a kezében volt.

-          Mi az amire nem tudsz rájönni? –kérdeztem. Kivettem a kezéből a füzetet meg a ceruzát. – Ezen semmi nem nehéz. –mosolyogtam majd körmölni kezdtem a szavaka amik az eszembe jutottak. Majd visszaadtam neki a füzetet.  –Gyere enni. –mosolyogtam az ajtóból mikor elképedve nézett.

-          Ugye tudod hogy megírtad a dalt? –kérdezte miközben a kanapén ücsörögtünk és én a fél ketchup-os üveget rányomtam a kajára. Csak vállat vontam.

-          Csak szavak amiket helyes sorrendben kell egymás után pakolni. –mondtam majd bekaptam a falatot ami a villámon volt.

Kaparást hallottunk az ajtó felől. Én persze halálra ijedtem. Kinéztem a kukucskálón de nem láttam semmit. Kinyitottam az ajtót és egy csont sovány kiskutya esett össze a lábam előtt.

-          Chris! –kiabáltam majd felvettem a földről a csöpp kis ebet.

-          Oh… - mondta. – Nem hiszem el hogy ennyire kegyetlen az emberiség.

-          Mit csináljunk vele? –kérdeztem. - Csak nem hagyhatjuk kint. Ráadásul esni fog. – Bólogatott. Amiből az lett hogy leraktuk a kanapéra és betakartuk. És innentől kezdve minden 2. percben megnéztem hogy lélegzik-e még szegény pára. Tettünk ki neki vizet a konyhába és Chris megígérte hogy délután elmegy kutyakajáért a boltba.

-          Mit fogunk vele csinálni ha elmegyünk? –néztem rá. Egymás mellett ültünk a bőröndjeink előtt és pakoltunk.

-          Átvisszük Kristihez. Mi lenne? –kérdezett vissza miközben a piros ingjét hajtogatta bele a bőröndbe. Bólogattam. A sírás kerülgetett. – Igen tudom hogy ez most olyan érzés mintha szét költöznénk…

-          Nem akarok elmenni. Akkor inkább nem írok többet csak ne hagyj itt. –kértem miközben odamásztam hozzá és a mellkasába bújtam.

-          Tudod mitől félsz te igazán? –kérdezte. Feszülten figyeltem mit mond. –Attól hogy megint megtörténik az ami két évvel ezelőtt a fotótúrán. –mondta.

-          Lehet. –sóhajtottam nagyot. Felemelte a fejem az államnál fogva. Megcsókolt. Befejeztük a pakolást de én olyan fáradt voltam hogy már a kanapén elaludtam mikor megnéztem a kutyust. És reggel ott is ébredtem. Chris pedig fent dudorászta az új dalt.

-          Feladatod van! –mondta miután felhúzott maga mellé az ablakba.

-          Mi csoda? –kérdeztem elképedve. A kezembe adta a füzetet.

-          Olvasd fel! –kérte. Megtettem. Elővette a telefonját és a kezembe adta a fülhallgatóval együtt. Belegyömöszöltem a fülembe és hallgatni kezdtem egy szövegtelen számot. Nyilván Ricky és a többiek játszották. Akaratlanul is elkezdtem énekelni a szöveget amit együtt írtunk. – És beigazolódott. – csóválta a fejét.

-          Mi csoda? –kérdeztem mikor visszaadtam neki a telefont meg a fülhallgatót.

-          Hogy neked ezt el kell énekelned. Velem. –mondta majd magához húzott.

-          Átrendeztem az egész programot. Utánatok megyek… valamikor. –néztem rá.

-          De aztán siess! –mondta. A kezembe vettem a füzetet és rajzolni kezdtem. Az eredmény egy kacifántos rajz a dal címével. – Festőnek is mehettél volna. –mondta.

-          Lehet. –nevettem majd egy másikat kezdtem rajzolni… Amiből egy fej lett. Az övé.

-          Ez kell nekem! –vette ki a kezemből a füzetet.

-          DE még nincs kész! –mondtam majd megfordultam feltérdeltem és ki akartam venni a kezéből. De nem sikerült.

-          Ilyenkor olyan aranyos vagy. –nevetett majd megcsókolt. A füzet a földre esett a kezei pedig a hátam közepén voltak. És akkor a kutya ugatni kezdett. – Megszólalt. – Lerohantam. Semmi baja nem volt a kis csöppségnek. Ugrándozott, ugatott és csóválta a farkát.

-          Itt akarjuk hagyni? –kérdeztem miközben jól lejátszadoztam vele.

-          Nem. Megkapja Kristi. –nevetett.

Így is lett. Átvittük szegény párát Kristihez. És nem úsztam meg hogy Chris ne áradozzon a hangomról. De nem zavart. Így is úgy is a stúdióban kötnék ki. Ha nem énekelek akkor az ablak mögött.

Hosszú az út Londonig. Remélem ezúttal semmi baj nem lesz. 

If I die Would you Scream for me?

A tetőn ülünk. Nézzük a csillagokat.

-          Chris? Ha meghalok kiáltanál értem? –kérdeztem megtörve egy 10 perces csöndent. Ezek nem kínos csöndek voltak. Szimplán hallgattuk egymás szívdobogását.

-          Láttál valamit? –kérdezte elképedve. Alapvetően nem hisz a természet feletti jelenségekben de mióta ismer- úgy 4 éve- ez megdőlt. Ez egy vicces sztori. A fürdőszobában vagyunk, reggel van. Menni készülünk vidámparkba az egész bagázs.

-          ÁÁÁÁH! –kiált fel. A szemceruza megszalad a kezemben és egy gyönyörű szépséges fekete csík mutatja hova rohant. Ami nem a szemem környékén van.

-          Mi van? –kérdeztem.

-          Nem úgy volt hogy Panda halott? –nézett rám elképedve.

-          Te látod Pandát? –kérdeztem vissza. Zavartan bólogatott. Engem nem zavart hisz már ezerszer láttam meztelenül, de Ő még nem látta Pandát. Soha. Csak azon az estén de akkor is csak annyit amennyit engedtem neki. Magára kapott egy törölközőt mi meg röhögni kezdtünk Pandával.

-          Nagyon vicces! – húzta a száját. – Van valami az arcodon… - mutatott a szememre.

-          Na majd mindjárt kipingállak és akkor majd meglátjuk kinek fekete az arca. –mondtam majd elindultam felé a ceruzával. Amiből az lett hogy a homlokán két csillag díszelgett, az arcán pedig egy ilyen fej. *___*

-          Hát ez csodálatos. –mondta mikor elé tartottam a tükröt. – Festőnek nem akartál elmenni? –kérdezte.

-          Ne szemtelenkedj mert megbánod! –röhögtem…

Valószínűleg elaludtam mert ez egyszer már megtörtént. Sokszor álmodok a régi időkről. Nem tudom miért.

Már csak annyit éreztem hogy a párna a fejem alatt van és Chris hatalmas tenyere a hasamon pihen a megszokott helyén.

Reggel Chris hűlt helye mellett ébredek. És röhögést hallok lentről. Belebújok a hatalmas pulcsijába és lesétálok.

Hatalmas elképedés vett körül.

-          Biztos szörnyen nézek ki. –ásítottam hatalmasat.

-          Istenes ahhoz képest ahogyan én szoktam kinézni reggel. – mondta Ryan. Leültem közéjük. Azon voltak leginkább kiakadva hogy sminkben pont úgy nézek ki mint smink nélkül.

-          Ne nézzetek már ennyire! –akadtam ki végül. Chris csak csóválta a fejét majd valami baromságról kezdett beszélni a többiekkel. Én meg felmentem felöltözni.

-          Most jobb? –mentem le a „normális” arcommal.

-          Igen mert már indulunk is. –nevettek. A busz már a ház előtt állt. Ghost vezetett.

-          TE tudod hova megyünk? –kérdezte Kristitől.

-          Persze. Kempingezni. –nevetett. Elképedve figyeltem a barátnőmet. – Nem. Nem arra a szörnyű helyre. Rosszabb lesz! –nevetett. Valahogy nem tudtam nevetni. De végül kiderült hogy semmi ilyen durva helyre nem megyünk.

Csak az erdő közepén gyújtottunk egy hatalmas tüzet és körülültük mint a filmekben. De ez jobb volt. Sztorizgattunk, énekeltünk és csak szimplán jól éreztük magunkat. Valahogy a földre kerültünk és csak a csillagokat néztük.

-          És ilyenkor képedek el hogy hogy teheti ezt az emberiség ezzel a bolygóval. – csóváltam a fejem. Nem kaptam választ. Kristi nagyon fáradt volt ezért Rick elvitte aludni. Szegény annyira kivolt hogy elaludt a karjaiban.

Semmi értelmeset nem voltam képes mondani. Rockerekhez képest elég hamar kidőlnek. mit ne mondjak. Csak nyöszörögtem.

-          Látom te is fáradt vagy. –mosolygott miközben magához húzott. Egy csomó ember azt gondolja hogy ha azt mondja Ő utálja az emberiséget akkor gyilkol, rabol és egyebek. DE NEM! Én is félre ismertem. Végtelenül tud szeretni. Képes megvédeni. Engem. Négy éve egyfolytában védelmez. – Na gyere. –mondta majd felkapott és elvitt aludni engem is.

-          De én meg akarom várni a napkeltét. –suttogtam a buszban. Mindenki aludt.

-          Akkor is ha jönnek a farkasok? –kérdezte. –Tőlük nem tudlak megvédeni. –mondta majd belebújt a pizsamájába.  Csak húztam a szám.

Tudtam hogy ez a kirándulás azért van mert hamarosan elmennek. És én is elmegyek mert a könyvet kell bemutatnom meg egyebek. Kb. 3 hónapig nem fogom látni.

Nem kellemes abban a buszban aludni ennyi embernek. Egymás hegyén hátán aludtunk és egy leheletnyi hely volt csak mindenkinek.

Reggel elgémberedett nyakkal és zsibbadt lábbal ébredtem.

-          Imádlak titeket de többször nem jövök veletek így hogy nincs sátor. – ásítottam mikor leültem az asztalhoz a reggeli Monsterrel.

-          Igazából sátor az van de nincs hálózsák és ahhoz meg hideg van hogy egy szál semmiben kint aludj. – kócolta össze a hajam Balz. Nem hiszem el hogy én vagyok a legkisebb… Mármint magasságban. A magam 160 centjével a legalacsonyabb voltam a sorban míg Kristi a 170 centijével egy fejjel magasabb nálam. Chris pedig két és fél fejjel. Utáltam pici lenni.

-          És ezt csak most mondjátok? Pandával minden hétvégén elmentünk sátorozni. – vontam vállat. – Van a padláson vagy 10 darab hálózsák. – mondtam majd nagyot szürcsöltem az energia italból.

-          Veled is csak többen vagyunk. – dörzsölte meg a fejem Ricky.

-          Ha nem kérdeztek?!

A világvége hangulat hamar beállt. Legalábbis nálam. Ideges voltam mindenre és csapkodtam. Ilyenkor kibírhatatlan vagyok tudom de nem tudok mit csinálni. Már előre érzem azt a kínt amit fogom ebben a 3 hónapban.

-          Csak ne legyél ilyen! –kérte Chris.

-          Milyen? –kérdeztem flegmán.

-          Ilyen. –mutatott rám.

-          Nem vagyok ilyen.

-          De igen. Pontosan azt csinálod amit tudod hogy nem szeretem. Elhagyod magad és a te elmondásod szerint „depressziós” vagy. De még el sem mentem. –borult ki.

-          Na nehogy már ezért összevessz velem! –vontam kérdőre.

-          Hagyjuk. –mondta majd felviharzott a szobába.

-          Chris ne legyél már ilyen! – kiabáltam.

-          Nem vagyok ilyen! –vette fel a kesztyűt. Abban a pillanatban képes lettem volna megütni.

-          Chris. –nyitottam rá az ajtót.

-          Igen? –kérdezett vissza miközben az ajtóból engem figyelt.

-          Sajnálom. –mondtam lehajtott fejjel.

-          Jaj te lány! –húzott magához. – Hosszú lesz ez a negyed év. –mondta majd megcsókolt. 

Breathe*

kicsit megkésve ugyan de itt a rész! <3 

Nehézségekből volt elég. Kedd délután van. Chris sehol. A kanapén ülök miközben nyílik az ajtó. Abban a pillanatban az összes internetes blog, Twitter és minden más megszűnt és majdnem földhöz vágtam a gépet. De mégsem.

Éppen telefonált. Valami nagy fejessel. Bejött – közben nagyban intézett valamit- leült a kanapéra és az ölébe húzott.

Lerakta a telefont. Nézett egy ideig. Aztán dúdolni kezdte a City Lights-ot.

A homlokát az enyémnek nyomta miközben dudorászott majd megcsókolt. Felvitt a hátán az emeltre és becsukta az ajtót. Neki támasztott és lerakott. A derekamra rakta a kezét és magával húzott az ágyig. Kezdett sötétedni. Leült az ágyra és magával húzott. A nadrágommal kezdett szórakozni ami megmutatta a valós szándékát.

Lekapkodtuk egymásról a ruhákat és a takaró megkezdte azt a varázslatos mozgását mint mindig.

Órákig fetrengtünk mikor az ismerős forróság elöntött.

Kacagva nyugtáztam hogy már vagy az ezredik kört rajzolja a hasamra.

-Min gondolkozol ilyen nagyon? –kérdeztem.

- Nem is tudom. –mondta majd a mellkasára húzott. Egy ideig csak hallgattam a szívdobogását aztán mikor észrevettem hogy egyre nagyobb levegőket vesz megrémültem.

- Baj van? –kérdezte valószínűleg holt sápadtan.

- Nem dehogy is! – csóválta a fejét majd megcsókolt. – Gyere hozzám. –súgta a fülembe.

- És ha nem? –kezdtem húzni az agyát.

- Akkor kényszerítelek… -mondta majd megint megcsókolt.

- De nem kell. Magamtól is mennék. –haraptam be az alsó ajkam. Ledöntött és a szemembe nézet.

- Akkor ez most igen?

- Határozottan! – jelentettem ki. Olyan szorosan húzott magához mint még soha. Soha a három év alatt mióta ismerem.

Olyan érzésem volt mintha most végre teljes lennék. Az űr nincs többé a mellkasom helyén. Édeskés öröm járta át minden porcikámat.

Igen.

Egy szó ami valószínűleg örökre megváltoztatja az életem. És az övét is. Az biztos hogy nem lesz egyszerű menet. Főleg az esküvő. A vőlegény ismeretében.

A zuhany alatt áztunk mikor megcsörren a telefonom.

Észre sem vettem, hogy már hajnali 4 óra van. Kristi volt az.

Sírva beszélt velem.

Üveges szemmel figyeltem mit mond.

- Odamegyek. –jelentettem ki. – Rick hogy van? –kérdeztem miközben kimásztam Chris mellől. Nagyon fel volt háborodva. – Kristi elvetélt! –suttogtam neki. Elképedve bólogatott hogy menjek csak.

- Rick alszik –szipogott. –Még nem tudja. Félek elmondani neki.

- Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj. Indulok. Egy fél óra és ott vagyok! –mondtam majd letettem.

- Mi történt? –kérdezte Chris.

- Nem tudom. Csak azt mondta hogy szerinte elvetélt. Fél. Kérte hogy menjek. –néztem kérlelően rá.

- Ezt az estét is máshogy terveztem. –mosolygott miközben átkarolta a derekam. – De menj csak ments meg a világot. –mondta majd megcsókolt és elengedett.

- Ha fent vagy mire visszajövök! –fenyegetőztem.

- Akkor mi lesz? –kérdezte mellkasára font kézzel.

- Nem tudom. –nyújtottam nyelvet. Nevetve csóválta a fejét majd becsukta az ajtót.

Háromnegyed órával később már a kanapén ücsörögtünk és Kristi éppen azt magyarázta mi történt.

- Szóval semmi előjelen nem volt. Csak felébredtem hogy rohadtul fáj a hasam. Itt lent. –mutatta. –Megpróbáltam felkelni hogy bevegyek valami fájdalom csillapítót de…

- Érzed? –kérdeztem a pici szívdobogására utalva. Kristi csóválta a fejét. – Mindenképpen menj el orvoshoz. –javasoltam. Bólogatott.

- És mi volt este? –próbálta terelni a szót.

- Mármint mire célzol? –kérdeztem.

- Rick röhögve jött haza hogy Chris „elkötelezi” magát. Először nem tudtam mit zagyvál de rájöttem. Szóval? –nézett rám hatalmas szemekkel.

- Hát… -néztem a lábamat. – Megkért. –suttogtam zavaromban. Kristinek fülig szaladt a szája. Persze szomorú volt hogy elment a babája de nekem azt mondta még nem is akar, de elvetetni sem akarta.

- Éééés? –nézett tovább.

- Most mit akarsz még tudni? Nem fogom kiadni Christ. Se magam. Eljegyzett, szét vet az öröm. Pont. –nevettem. Rick lecammogott s lépcsőn.

- Nem tudtam hogy ma pizsi buli van. –ásított nagyot.

-Mert nincs is. Én már megyek! –mondtam. –Te meg beszélj vele. Kristi bólogatott. És megígérte hogy orvoshoz is elmegy.

Ez az este sem volt nyugalmasnak mondható. Beültem a kocsiba -megjegyzem majd’ elaludtam a volán mögött. Mikor beléptem a házba sehol nem égett a villany. Ösztönösen sétáltam fel az emeletre ahol Chris szuszogott. Megmosolyogtam majd elmentem lezuhanyozni és befeküdtem mellé.

A következő hetek sem voltak nyugisak. Kristi és Rick nem veszekedtek. A gitárosunk teljesen megértő volt vele. Semmit nem mondott.

Nekem két hét múlva jelenik meg a könyv ami az „Éj gyermekei” nevet kapta. Kapcsolódik  az előzőhöz.

És persze megint kezdődtek a fellépések, dedikálások. Chrisék pedig koncertezni voltak itt-ott. Keveset voltunk együtt de valami volt ami emlékeztetett rá. Egy kis csillogó medál a nyakamban ami a Jelüket mutatta. És hamarosan még lesz valami ami nagyon fog emlékeztetni hogy hozzá tartozom.

- És a stúdióban Ellie Smith! –hallottam mikor felkonferáltak. Besétáltam a hatalmas tér ami meg volt világítva. Féltem. Sosem volt még hogy egyedül jövök. Leültem. És kezdetét vette a kínzás.

- Hogy utaztál? –ez volt eddig a legkönnyebb kérdés.

- Egész tűrhetően. – mosolyogtam.

- Ugye ez a könyv az előző folytatása. – kezdte a nő.

- Igen. –Bólogattam és meg eredt a nyelvem. – Akartam valami újat, jobbat alkotni mint az előző. –magyarázni kezdtem. És a végén oda lyukadtam ki hogy nem is ez az utolsó rész. – És igazából ez a könyv egy poénnak indult. Régen fogadtam a nővéremmel, hogy ha megéri mire 20 leszek írok egy könyvet. Hát megérte és én tartottam magam a megállapodáshoz.

- De meghalt nem? –kérdezte a nő.

- Igen Sajnos. Szükségem lett volna még rá. Valahogy éreztem hogy most jönnek a kínos, -magánéleti- kérdések.

- És? –nézett. –Van valaki az életedben?

- Valahogy sehogy nem tudom kikerülni ezeket a kérdéseket. –nevettem. –Igen van. És aki szemfülesebb az az oldalamon kis morzsákat csíphetett el a magánéletemből. –mosolyogtam.

- Azt jól tudjuk hogy a Motionless In White frontembere az a „valaki”?

- Igen. És ajánlatos az Ő blogját is nézni a napokban. –nevettem. – És tulajdonképpen mindent elárultam mert aki eddig is nézte vagy az én vagy az Ő oldalát képben van. – jelentettem ki.

- Köszönöm hogy itt voltál! És a szünet után……. –a többi már nem is érdekelt. Csak üres rizsa. De hogy most ezeket mind megemlítettem nincs biztonságban a magánéletem. Sem Chrisé. Sem pedig a tulajdonképpen közös életünk… 

When We First met* (english)

I had always problems with myself. The story was beginning two years ago.

Chris and the boys were walking out of the pizzeria and I fell in front of them.

-          What the hell we gonna do? – asked Ghost.

-          Nothing. –said Chris while he was looking at me.

-          You want leave her here? –asked Rick.

-          Of course not! –Shouted the singer. – We’re going to take her to the hospital. Or just me. You can go home! – Chris put me into his car. They won’t drink tonight.

-          Don’t take me to the hospital! – I prayed.

-          Probably your bones are all broken…- he started. I was jumping next to him. –Or not. – he said. I was just losing my mind and that’s why I fell. Just like in that Motionless In White concert.

-          Take me back! –I said.

-          There? –he asked me.

-          Yes. There. – I shouted. - Panda is still there.

-          Who?

-          Don’t care about it just take me back!

-          Do you know that the hope is little. She is dead probably. – Chris looked at me.

-          I know but Hope dies Last!

-          But I’m the killer…

I was just standing there waiting for what will happen. A group of boy who were hit my soul out of my body were standing in front of me and they smiled.

Just like they want to do the whole thing again with me.

-          What’s up darling? You came for another ride? –someone asked. They started to mve closer to me. I was shocked and I couldn’t speak.

-          El? What’s the matter? –asked Chris while he stood in front of them. I was behind him. He was looking at me like he was frightened. I liked that way of looking.

-          Nope dude. We’re just saying good bye to our little star. – someone of them touched my chin.

-          Get off! –Chris said. They were frightened so they ran away.

-          You’re not that scary. – I said. I started to run into the darkness but I fail. I was screaming as loud as I could.

Chris didn’t understand how I could cry over a “friend”

-          You were right. –I said. I felt hopeless.

-          The hope killed? –he asked. I was shaking my head.

-          She was so breakable… -I started. I didn’t have any idea what I would do without Her.

-          Where do you live? – he asked while he started to drive.

-          I was living with Panda. Till that moment. My keys are stolen now so… -I moaned.

-          And what about your parents?

-          They’re in England. They’re snobs and I said I won’t be like them. Ever. They went to England 8 years ago.

-          You live like that 8 years? –he was surprised. – Sorry but how old are you exactly?

-          21. –I shrugged my shoulder. He looked at me very surprised. I didn’t want to talk about it because the thing we’ll never meet again is true. We’ll never meet again.

-          Don’t you want to disinfect this? –he asked while we were standing in a red light. He was looking my “Be who you wanna be!” tattoo.

-          I cut it half three times. Nothing will happen. – I said. – OK I’ll do it when we’re arrive to Rick. – He shook his head and I showed him my other wrist with the Cobwebs tattoo.  – This was made about when I was 15. This was my first tattoo. It was before when you released the Creatures. –I smiled. –Panda has the pair of it. The Creature*. –I said.

Finally we arrived to Rick’s place. He was out of his mind when I told him the whole story.

-          Assholes! –he shouted finally. Chris disinfected my tattoos while we were talking.

-          You have to stay there! I’ll  come back in the morning. –Chris said and left. Rick took me to a room. I didn’t look around. I just fell into the bed and slept.

In the morning I was awake when I heard the door opening and saw Chris.

-          Stay here. I’d make a key for your house. OK? – he asked.

-          I don’t understand why are you so nice to me. –He didn’t say anyting just left the room smiling.

After one week I was at Rick’s house. We talked a lot about things. But in one Tuesday Chris came and said he’s fed up with that thing with me.

-          She’s just a panic patients girl. Who lost her  best friend and unfortunately her parents away… I’ve had enough! –Chris shouted.

-          Guys? Where’s Ellie? –Kristi asked them.

-          Ellie?! –Rick went to the open window.

-          She climbed one and a half floors? – Chris was looking my disappearing body.

-          Chris you’re a fucking idiot! –Rick explained while he was running down the stairs. – Come on Chris! I need you! Kristi we went to search Ellie!

-          OK! –responded Kristi. She was worry about me.

-          Chris you’re silly! –Rick continued. – Didn’t you talk to her, did you!?

-          Of course I did! –shouted Chris.

-          Ok. Then you know Panda was her elder sister and their parents died 3 weeks ago.

-          I didn’t know that. – Chris bowed his head.

-          Panda were the last for her. –Shook his head Rick while he was searching my house.

-          I didn’t know that too. But why do we have to care about her? I don’t get the picture.

-          OK. Be honest. Did you looked her like you’re a boy and she is a girl?

-          No. –Chris said.

-          I don’t know you. – Rick said. –Now you go inside and tell her that you didn’t know the things and say Sorry! So many things in you two is the same! You’ll realize it soon. Just go into the house and listen to her.

-          NO I WON’T –Chris shouted again.

-          You will!

Chris pulled the car’s door and walked to the door.

-          El. –he started knocking. – Ellie? Elison!

-          What? –I opened the door. – As I know you don’t want to see me! –I said. I wanted to close the door but his boot stopped it. – What do you want from me? .I asked softly. He pulled the door towards me without effort then he sat me next to himself.

-          I didn’t know that Panda was you sister. Ad that your parents are dead. – he said while he hugged me. – I’m sorry.

Two months flown away. I’m a photographer and I didn’t see them a while ago.

Three months have flown away and I felt hopeless. I felt someone missing in my life except for Panda. Someone else.

He. He can save me from the dark only.

When I saw that they have a concert I started calling my friend.

And the next day…  

Good Luck. *

Chris magához szorított.

Hazafele az úton nem beszélgettünk.

De mikor hazaértünk és bezárta az ajtót…Nekitolt és a homlokát az enyémnek támasztotta.

-          Miért kellett ezt csinálnod? –kérdezte.

-          Te mondtad hogy menjek. –suttogtam miközben az orrunk is összeért.

-          Soha többet. –suttogott miközben megcsókolt. nekem nyomta a derekát és körbefonta a lábaimat rajta. Felvonszolt az emeletre és letett az ágyra. Elképesztő gyorsasággal kapkodtuk le egymásról a ruhákat. A fejét a nyakamba fúrta és a kezünket a fejünk fölött összefonta. A takaró varázslatos módon lebegett fel-le. Az ismerős forróság hamarosan elöntötte a hasam. Leírhatatlan érzés mikor végre fél év után újra érzem hogy bármi történhet, bármit terjeszthetnek Ő szeret engem. És én is őt.

Az ajkamra tapadt majd megfordított és magához húzott. Semmit nem akartam mondani. Semmit. Csak hallgattam a szívverését.

A tenyerét a homlokomra tapasztott majd a sajátjára. 

-          Te lázas vagy. –jelentette ki.

-          Nem. –mondtam majd tüsszögni kezdtem.

-          Na persze! –mondta majd kibújt alólam, felvette a melegítő nadrágját rám meg rám adta a pulcsiját. Kiment a fürdőbe és hallottam ahogy a vizet engedi. Aztán leviharzott a lépcsőn.

-          Remélem már a kádban ülsz!? –kiabált fel.

-          IGEN APU! –szóltam vissza majd reszketve elindultam a kád fele. –EZ HIDEG! –ordítottam.

-          Le kell vinni a lázad. –mondta miközben a számba rakta a hőmérőt.

-          Csak én lehetek ilyen selejtes. –mondtam. Olyan szigorúan nézett rám hogy inkább meg sem szólaltam többet amíg a kis szerkentyű csipogni nem kezdett.

A diagnózis hamar felállt. 40°C -os láz, hányinger. Amit hamarosan a hányás is követett. Egész este ott görnyedeztem.

Végre sikerült elaludni a karjaiban de akkor jöttek a rémálmok. Egész éjjel forgolódtam és sikerült is felvernem.

-          Nem akartalak felkelteni. –suttogtam.

-          Nem kellett hozzá sok. Úgy dobálod magad… - nem is folytatta csak a hátára fordult.

-          Bocsi. –mondtam. –Nem tudom mi van velem.

-          Beteg vagy. –nézett rám. Hamarosan sikerült visszaaludnom de ő egy percet sem volt képes aludni. És ez másnap meg is látszott mikor próbálni mentek.

-          Soha nem szoktad hordani. –mutattam a szemüvegére. –Ha ennyire fárad vagy felcsavarodsz az első fára. –mondtam majd becsuktam az ajtót. –Nem mész te sehova. –kezdtem feltolni az emeletre. –Itthon maradsz és alszol! –parancsoltam rá. Nem ellenkezett. Csak bedőlt az ágyba és elaludt.

Fogtam a telefonját és megcsörgettem Ricket.

-          Mizu kis Csibe? –kérdezte mikor rájött én vagyok.

-          Szia. Csak szólók hogy énekes nélkül próbáltok. Tegnap éjjel engem ápolt és nem tud még felülni sem az ágyban olyan fáradt.

-          Miért neked mi bajod van? –borult ki Rick a telefon másik végén.

-          Megfáztam és hányok. Nem nagy cucc. De nekem a betegséggel jár együtt a rémálom is. És akkor dobálom magam és szegény egész éjjel nem aludt. Nézd olyan fáradt hogyha elengedem próbálni akkor az első fára felcsavarodik kocsival…

-          Megértem. –sóhajtott nagyot. –Akkor neked jobbulást Ő meg aludja ki magát mert holnap már kell próbálni!

-          Oké. Mondom neki. –mosolyogtam majd letettem. Olyan jó hogy ilyen megértőek. Azt hittem már rég megutálnak. De valamiért még sem.

Hatalmas koppanást hallok az emeletről. Felrohanok- már amennyire tudok hányingerrel. Hamarosan Chris hatalmas alakját látom meg a fürdőben a földön feküdni. Röhög magán.

-          Mit csináltál? –kérdeztem.

-          Nem töröltél fel magad után és elcsúsztam. Ez a te hibád. –mutatott rám fekve. Fej csóválva segítettem neki felállni.

-          Mars vissza aludni! –mondtam.

-          Igen anyu! –forgatta a szemét röhögve de csak felkapott és ledöntött az ágyra.

-          Azt akarod hogy kitaccsoljak? –kérdeztem.

-          Nem. –mondta majd megcsókolt. Kb. az egész nap alvással ment el.

Egy hét teljes felépülés után újult erővel vetettem bele magam az írásba, fotózásba és minden más nehézségbe amit az élet gördített elém.