Believe*

Fogalmam sem volt mit fogok csinálni nélküle. Kristi is itthon marad. Igazából nem mondták el miért csak azt hogy marad. Na mind egy.

Chris az ágyon ücsörgött én pedig a konyhában voltam. Aztán hirtelen átkarol hátulról és ijedtemben a kés kiesik a kezemből.

-          Nem is mondtad hogy tudsz főzni. – nézett rám.

-          Csak ha nagyon muszáj. De azt ne kérd hogy gombát vagy valami hasonló finomságot főzzek mert már a szagától is rosszul vagyok. –mondtam majd megkevertem a wokban a húst.

-          És ebből mi lesz? –kérdezte.

-          Milánói. –mondtam büszkén. –Ez volt az első amit meg tudtam főzni Panda nélkül… - megcsókolt majd felviharozott a szobánkba. Olyan 15 perc múlva felmentem. Az ablakban ücsörgött, szemüvegben és A füzet a kezében volt.

-          Mi az amire nem tudsz rájönni? –kérdeztem. Kivettem a kezéből a füzetet meg a ceruzát. – Ezen semmi nem nehéz. –mosolyogtam majd körmölni kezdtem a szavaka amik az eszembe jutottak. Majd visszaadtam neki a füzetet.  –Gyere enni. –mosolyogtam az ajtóból mikor elképedve nézett.

-          Ugye tudod hogy megírtad a dalt? –kérdezte miközben a kanapén ücsörögtünk és én a fél ketchup-os üveget rányomtam a kajára. Csak vállat vontam.

-          Csak szavak amiket helyes sorrendben kell egymás után pakolni. –mondtam majd bekaptam a falatot ami a villámon volt.

Kaparást hallottunk az ajtó felől. Én persze halálra ijedtem. Kinéztem a kukucskálón de nem láttam semmit. Kinyitottam az ajtót és egy csont sovány kiskutya esett össze a lábam előtt.

-          Chris! –kiabáltam majd felvettem a földről a csöpp kis ebet.

-          Oh… - mondta. – Nem hiszem el hogy ennyire kegyetlen az emberiség.

-          Mit csináljunk vele? –kérdeztem. - Csak nem hagyhatjuk kint. Ráadásul esni fog. – Bólogatott. Amiből az lett hogy leraktuk a kanapéra és betakartuk. És innentől kezdve minden 2. percben megnéztem hogy lélegzik-e még szegény pára. Tettünk ki neki vizet a konyhába és Chris megígérte hogy délután elmegy kutyakajáért a boltba.

-          Mit fogunk vele csinálni ha elmegyünk? –néztem rá. Egymás mellett ültünk a bőröndjeink előtt és pakoltunk.

-          Átvisszük Kristihez. Mi lenne? –kérdezett vissza miközben a piros ingjét hajtogatta bele a bőröndbe. Bólogattam. A sírás kerülgetett. – Igen tudom hogy ez most olyan érzés mintha szét költöznénk…

-          Nem akarok elmenni. Akkor inkább nem írok többet csak ne hagyj itt. –kértem miközben odamásztam hozzá és a mellkasába bújtam.

-          Tudod mitől félsz te igazán? –kérdezte. Feszülten figyeltem mit mond. –Attól hogy megint megtörténik az ami két évvel ezelőtt a fotótúrán. –mondta.

-          Lehet. –sóhajtottam nagyot. Felemelte a fejem az államnál fogva. Megcsókolt. Befejeztük a pakolást de én olyan fáradt voltam hogy már a kanapén elaludtam mikor megnéztem a kutyust. És reggel ott is ébredtem. Chris pedig fent dudorászta az új dalt.

-          Feladatod van! –mondta miután felhúzott maga mellé az ablakba.

-          Mi csoda? –kérdeztem elképedve. A kezembe adta a füzetet.

-          Olvasd fel! –kérte. Megtettem. Elővette a telefonját és a kezembe adta a fülhallgatóval együtt. Belegyömöszöltem a fülembe és hallgatni kezdtem egy szövegtelen számot. Nyilván Ricky és a többiek játszották. Akaratlanul is elkezdtem énekelni a szöveget amit együtt írtunk. – És beigazolódott. – csóválta a fejét.

-          Mi csoda? –kérdeztem mikor visszaadtam neki a telefont meg a fülhallgatót.

-          Hogy neked ezt el kell énekelned. Velem. –mondta majd magához húzott.

-          Átrendeztem az egész programot. Utánatok megyek… valamikor. –néztem rá.

-          De aztán siess! –mondta. A kezembe vettem a füzetet és rajzolni kezdtem. Az eredmény egy kacifántos rajz a dal címével. – Festőnek is mehettél volna. –mondta.

-          Lehet. –nevettem majd egy másikat kezdtem rajzolni… Amiből egy fej lett. Az övé.

-          Ez kell nekem! –vette ki a kezemből a füzetet.

-          DE még nincs kész! –mondtam majd megfordultam feltérdeltem és ki akartam venni a kezéből. De nem sikerült.

-          Ilyenkor olyan aranyos vagy. –nevetett majd megcsókolt. A füzet a földre esett a kezei pedig a hátam közepén voltak. És akkor a kutya ugatni kezdett. – Megszólalt. – Lerohantam. Semmi baja nem volt a kis csöppségnek. Ugrándozott, ugatott és csóválta a farkát.

-          Itt akarjuk hagyni? –kérdeztem miközben jól lejátszadoztam vele.

-          Nem. Megkapja Kristi. –nevetett.

Így is lett. Átvittük szegény párát Kristihez. És nem úsztam meg hogy Chris ne áradozzon a hangomról. De nem zavart. Így is úgy is a stúdióban kötnék ki. Ha nem énekelek akkor az ablak mögött.

Hosszú az út Londonig. Remélem ezúttal semmi baj nem lesz.