Choice*

A repülőn ültem, fülemben az új dallal. Még nincs rajta szöveg de már kívülről tudom az egészet…

-          …Mert nem mindenkinek adatik meg hogy beszélhet… Szerencsés vagyok hogy én megtehetem. Nem azért írok hogy gazdag legyek… Azért írok hogy a világ megtudja mi van bennem… Hogy alkothassak. –mondtam a riporternek. Ő pedig elképedve figyelte amit mondok.

-          Reméljük egyre többen megismernek majd… -mondta. –A következőkben pedig…. – a többi megint úgyis csak a rizsa. Már nagyon elegem volt az egész behízelgő, semmit mondó kérdésekből és arcokból. Lassan egy bábúnak éreztem magam. Csak egy bábunak a sok közül aki eljátssza a szerepét amit megírnak neki. Én nem ez akarok lenni. A magam útján akarok járni, a magam döntéseit akarom hozni…

Három héten belül ez volt az ezredik TV-s fellépés. Soha többet nem akarom hallani azt a sok képmutatást s BAROMSÁGOT amit kitaláltak az életemről…

Már csak két óra… - nyugtatgatom magam a taxiban ami éppen a csarnokba visz.

Egy pillanat alatt forog le minden a szemeim előtt… Mikor újra a karjaiban voltam.

Fül süketítő búgással esett le a színpadról. Mikor meglátott minden kiesett a kezéből.

-          Mi tartott eddig? – kérdezte végül.

-          Nagy volt a tömeg a reptéren. –nevettem. A kezembe nyomott egy mikrofont.

-          Csak nem gondolod… - néztem rá kétségbe esetten.

-          De gondolom. –mondta. Elkezdte énekelni a dalt. A refrén sem volt valami egyszerű….

Este görcsbe áll gyomorral állok a tükör előtt… Éppen a hangomat melegítem be. Igen a 8 év ének-zenei suli megtette a hatását.

Féltem. Nagyon. Mi van ha nem tetszem nekik… Fel sem mertem menni a színpadra… Chris mögött araszolva másztam fel a dobogóra majd mikor elkezdtem…Minden megszűnt. Csak lebegtem.

-          Már értem mit szeretsz ezen. –súgtam oda neki. Na hát… ebből a „Kérlek El énekelj velem a koncerten!” dologból az lett hogy a refréneket AZ ÖSSZESET én éneklem… Még ma is. Fogalmam sincs miért jött ez így össze.

Eltelt két hónap. Maxxy a kutyus szépen nő és már nem olyan gyámoltalan mint volt. Chris már szinten minden dalhoz leültet… van kezem a dalokban. És ez jó. Hisz… először hozzám sem akart szólni. Ricky és Kristi elutaztak valahova ketten… jó nekik. Én pedig megint járom a világot.

-          Chris én abbahagyom az írást! –jelentettem ki mikor hulla fáradtan beesetem az ágyba.

-          Nem hagyhatod… hisz ez az életed…

-          Már nem is tudom ki vagyok igazából. Sok majom körbeugrál és érzem magamon hogy változok. A rossz irányba. –mondtam majd kiültem az ablakba… Annyira magára vette ezt a dolgot hogy vagy 4 oldalon keresztül azt magyarázta Tumblr-ön hogy miért ilyen selejtes az emberiség…

-          Nem kellett volna. –néztem rá mikor megláttam a gépen a bejegyzést…

-          De igen. Tudja csak a világ mit gondolok. –nevetett majd kivette az ölemből a gépet és megcsókolt.  A többit meg már úgy is tudjátok.

A következő hónapok stúdiózással szálltak el.

-          De Chris én NEM tudok úgy üvölteni mint te… - mondtam a fejemen azzal a hatalmas fejhallgatóval.

-          Csak próbáld meg. –kérte. Nagyot sóhajtottam majd a fülemben elindult a zene én pedig csak becsuktam a szemem és a másik pillanatban már csak a saját kiabálásomat hallom.

-          Művész vagy! –nevetett Chris. – Kíváncsi vagy rá? –kérdezte miközben kijöttem a kis szobából.

-          Igen. – mosolyogva lejátszotta nekem a számot. Leesett az állam.

-          Előbb is kipróbálhattad volna. –nevetett.

-          Soha többet. –húztam az agyát.

Hamar megfogalmazódott bennünk hogy azt a dolgot is meg kéne ejteni amit esküvőnek hívnak.

Hát… ebből lett egy hatalmas galiba…