Terror.

Reggel valami csoda folytán egy hatalmas tenyeret éreztem a hasamon. És szuszogást mögöttem.

Most vagy betört vagy nyitva hagytam az ajtót.

-          Volt kulcsom. –suttogott mikor észrevette hogy a légzésem annyira felborult hogy annak csak az lehet az eredménye hogy felkeltem.

-          Honnan volt neked kulcsod? –fordultam meg.

-          Pont onnan ahonnan neked a kocsimhoz. –mosolygott. Feltápászkodtam és elindultam a fürdőbe.

Egy röpke órácskával később már Rickék házában ücsörögtünk.

-          Mindig ez a találka pont? –kérdeztem miközben felnéztem a fényképezőből.

-          Az esetek többségében igen. –jelentette ki Chris. Eze után csak csöndben ücsörögtünk mikor a „gerlepár” lejött a lépcsőn. Pizsamában.

-          Ti nem jöttök Draculához? – kérdezte Chris.

-          De. –bólogattak majd nagyot néztek ránk mikor rájöttek hogy azért nem tudták eddig hogy itt vagyunk mert csendben voltunk.

-          Nem beszéltek egymással? –kérdezte Kristi.

-          Annyira nincs mondani valónk egymásnak. –jelentettem ki és Chris bólogatott. Rick csóválta a fejét, Kristi pedig tátott szájal figyelt mikor mindketten beleestünk a telefonba.

-          Hihetetlenek vagytok. – mondta.

Olyan két órával később elindultunk a temetőbe.

Olyan furcsán hangzik ezt mondani.

Panda volt az elsődleges célom.

-          Szia. – ültem le a sírja elé. Mintha megjelent volna előttem régi valójában és mintha ő is ugyan ezt tette volna. Leült a Pandora Smith feliratú sírkőre. A szeme ugyanúgy csillogott és azt sugározta. „na mesélj húgi!” Így hát belekezdtem.

-          Tudod aznap mikor elmentél… - nehéz volt ezt kimondani. – Egy srác mentett meg. Chris. –suttogtam. Elkezdtem mesélni neki az egészet elejétől a végéig. A koncertet. A ma reggeli „incidenst”. Mindent. – És úgy érzem beleszeretek… - suttogtam nagyon-nagyon halkan. – Mit tegyek? Ő nem bízik bennem és igazából én sem benne… - egy könnycsepp gördült le az arcomon. Panda mocorogni kezdett majd a szívemre mutatott. Nem tudtam megállítani a könnyeimet. Integetni kezdett hogy már megy. Mert mennie kell.

Észre sem vettem hogy valaki leült mellém…

-          Kibeszélgettétek magatokat? –kérdezte Rick.

-          Annyit mondanék még neki. –suttogtam a könnyeimet törölgetve.

-          Bízik benned. Közénk tartozol. Csak nehéz neki ezt beismerni. Hidd el. Tudom. –mondta Rick miközben egy zsebit adott a kezembe.

-          Már csak az a kár hogy nem hiszem el. –nevettem keserűen majd kifújtam az orrom. –Mennyit hallottál?

-          Nagyjából mindent.

-          Ne mond el neki kérlek. Nem akarok balhét. – kértem.

-          Miért lenne balhé belőle? – kérdezett vissza.

-          Ezért. –adtam a kezébe a telefonom. Rick olvasni kezdte az SMS-t amit Blake küldött nekem.

-          Ki ő neked?

-          Életem szerelme… - súgtam neki. Rick végig olvasta az üzenetet. „Hamarosan Amerikában leszek én is és akkor örökké együtt lehetünk!” olvasta.

-          Bántott téged. – jelentette ki. Bólogattam majd a könnyeim megint meg eredtek. – Megvédünk…

-          Tőle nem lehet. Szerinted mondtam neki hol vagyok?

-          Nem.

-          Látod? Követ. Mindenhova. –mondtam. –Egyszer próbáltam meg elküldeni. Eltört a csuklóm.

-          Oh. –ámult el Rick. – Így már értem. Félted.

-          Pontosan. – felálltam Panda mellől. – Na menjünk.

Másnap már Blake nyálas csókjaitól „bűzlöttem”. Chris a legelső pillanatban kijelentette hogy nem fog közénk tartozni. Soha… És azt is hogy nem csípi.

-          Én se nagyon. De ha El szereti… -húzta a száját Kristi mikor a stúdió előtt ültek.

-          Bár tudnátok mi van a háttérben. – jelentette ki Rick. A többiek értelmetlenül ránéztek. Rick sóhajtott majd elmesélte nekik a történtet.

-          Az a szemét… - ugreott fel Chris. –Hacsak egy ujjal is hozzáér.

-          Hozzáfog. –jelentette ki Rick.

…

Abban a három hétben míg náluk voltam „orvosi ellátáson” végig telefonáltam a világot. Egyszer egyedül voltam Rick házában. Bezárva.

Nyílik a hátsó ajtó. Gondoltam ők azok. Rosszul hittem.

-          Szia cica. –hallok egy mézes-mázas hangot. A francba megint megtalált.

-          Szia! –mondom megszeppenve.

-          Hogy van a nővérkéd? Mi történt veletek…? –kérdezősködött.

-          TE VOLTÁL!!! –kezdtem üvölteni. Blake ördögi mosolya megjelent az arcán. – Te voltál. –ismételtem.

-          Nehéz volt megszabadulni tőle… Először egy busszal akartam elüttetni. De az nem jött össze… - Blake egyre halkuló hangját Chris aggódó hangja vesz át.

A rendőrségen vagyunk. Blaket egy őr bilincsben tartja.

-          Tényleg te voltál. –álltam elé. Aztán felpofoztam. – Soha többet nem akarlak látni…

-          Az a baj hogy bosszút esküdött mikor lecsukattuk. –mondta Ricky.

-          És hogy sikerült? –ültem be az autóba.

-          Kristi összerakta a képet. –bökte meg a barátnőjét Rick.

-          Köszönöm. –öleltem meg mikor kiszálltunk.

Ez egy rövid két év volt. De még csak most jönnek az igazi bonyodalmak.
A láthatáron egy srác.

Ellienek imponál és a lány sem bánja.

Chris hallgat. El nem szól neki mit érez…

Egy szép nyári estén pedig…