Terror.

Reggel valami csoda folytán egy hatalmas tenyeret éreztem a hasamon. És szuszogást mögöttem.

Most vagy betört vagy nyitva hagytam az ajtót.

-          Volt kulcsom. –suttogott mikor észrevette hogy a légzésem annyira felborult hogy annak csak az lehet az eredménye hogy felkeltem.

-          Honnan volt neked kulcsod? –fordultam meg.

-          Pont onnan ahonnan neked a kocsimhoz. –mosolygott. Feltápászkodtam és elindultam a fürdőbe.

Egy röpke órácskával később már Rickék házában ücsörögtünk.

-          Mindig ez a találka pont? –kérdeztem miközben felnéztem a fényképezőből.

-          Az esetek többségében igen. –jelentette ki Chris. Eze után csak csöndben ücsörögtünk mikor a „gerlepár” lejött a lépcsőn. Pizsamában.

-          Ti nem jöttök Draculához? – kérdezte Chris.

-          De. –bólogattak majd nagyot néztek ránk mikor rájöttek hogy azért nem tudták eddig hogy itt vagyunk mert csendben voltunk.

-          Nem beszéltek egymással? –kérdezte Kristi.

-          Annyira nincs mondani valónk egymásnak. –jelentettem ki és Chris bólogatott. Rick csóválta a fejét, Kristi pedig tátott szájal figyelt mikor mindketten beleestünk a telefonba.

-          Hihetetlenek vagytok. – mondta.

Olyan két órával később elindultunk a temetőbe.

Olyan furcsán hangzik ezt mondani.

Panda volt az elsődleges célom.

-          Szia. – ültem le a sírja elé. Mintha megjelent volna előttem régi valójában és mintha ő is ugyan ezt tette volna. Leült a Pandora Smith feliratú sírkőre. A szeme ugyanúgy csillogott és azt sugározta. „na mesélj húgi!” Így hát belekezdtem.

-          Tudod aznap mikor elmentél… - nehéz volt ezt kimondani. – Egy srác mentett meg. Chris. –suttogtam. Elkezdtem mesélni neki az egészet elejétől a végéig. A koncertet. A ma reggeli „incidenst”. Mindent. – És úgy érzem beleszeretek… - suttogtam nagyon-nagyon halkan. – Mit tegyek? Ő nem bízik bennem és igazából én sem benne… - egy könnycsepp gördült le az arcomon. Panda mocorogni kezdett majd a szívemre mutatott. Nem tudtam megállítani a könnyeimet. Integetni kezdett hogy már megy. Mert mennie kell.

Észre sem vettem hogy valaki leült mellém…

-          Kibeszélgettétek magatokat? –kérdezte Rick.

-          Annyit mondanék még neki. –suttogtam a könnyeimet törölgetve.

-          Bízik benned. Közénk tartozol. Csak nehéz neki ezt beismerni. Hidd el. Tudom. –mondta Rick miközben egy zsebit adott a kezembe.

-          Már csak az a kár hogy nem hiszem el. –nevettem keserűen majd kifújtam az orrom. –Mennyit hallottál?

-          Nagyjából mindent.

-          Ne mond el neki kérlek. Nem akarok balhét. – kértem.

-          Miért lenne balhé belőle? – kérdezett vissza.

-          Ezért. –adtam a kezébe a telefonom. Rick olvasni kezdte az SMS-t amit Blake küldött nekem.

-          Ki ő neked?

-          Életem szerelme… - súgtam neki. Rick végig olvasta az üzenetet. „Hamarosan Amerikában leszek én is és akkor örökké együtt lehetünk!” olvasta.

-          Bántott téged. – jelentette ki. Bólogattam majd a könnyeim megint meg eredtek. – Megvédünk…

-          Tőle nem lehet. Szerinted mondtam neki hol vagyok?

-          Nem.

-          Látod? Követ. Mindenhova. –mondtam. –Egyszer próbáltam meg elküldeni. Eltört a csuklóm.

-          Oh. –ámult el Rick. – Így már értem. Félted.

-          Pontosan. – felálltam Panda mellől. – Na menjünk.

Másnap már Blake nyálas csókjaitól „bűzlöttem”. Chris a legelső pillanatban kijelentette hogy nem fog közénk tartozni. Soha… És azt is hogy nem csípi.

-          Én se nagyon. De ha El szereti… -húzta a száját Kristi mikor a stúdió előtt ültek.

-          Bár tudnátok mi van a háttérben. – jelentette ki Rick. A többiek értelmetlenül ránéztek. Rick sóhajtott majd elmesélte nekik a történtet.

-          Az a szemét… - ugreott fel Chris. –Hacsak egy ujjal is hozzáér.

-          Hozzáfog. –jelentette ki Rick.

…

Abban a három hétben míg náluk voltam „orvosi ellátáson” végig telefonáltam a világot. Egyszer egyedül voltam Rick házában. Bezárva.

Nyílik a hátsó ajtó. Gondoltam ők azok. Rosszul hittem.

-          Szia cica. –hallok egy mézes-mázas hangot. A francba megint megtalált.

-          Szia! –mondom megszeppenve.

-          Hogy van a nővérkéd? Mi történt veletek…? –kérdezősködött.

-          TE VOLTÁL!!! –kezdtem üvölteni. Blake ördögi mosolya megjelent az arcán. – Te voltál. –ismételtem.

-          Nehéz volt megszabadulni tőle… Először egy busszal akartam elüttetni. De az nem jött össze… - Blake egyre halkuló hangját Chris aggódó hangja vesz át.

A rendőrségen vagyunk. Blaket egy őr bilincsben tartja.

-          Tényleg te voltál. –álltam elé. Aztán felpofoztam. – Soha többet nem akarlak látni…

-          Az a baj hogy bosszút esküdött mikor lecsukattuk. –mondta Ricky.

-          És hogy sikerült? –ültem be az autóba.

-          Kristi összerakta a képet. –bökte meg a barátnőjét Rick.

-          Köszönöm. –öleltem meg mikor kiszálltunk.

Ez egy rövid két év volt. De még csak most jönnek az igazi bonyodalmak.
A láthatáron egy srác.

Ellienek imponál és a lány sem bánja.

Chris hallgat. El nem szól neki mit érez…

Egy szép nyári estén pedig…

That Night*

Egy kellemes helyre szólt a jegy. pontosan a színpad elé a kordon tetejére.

Nem érdekelt hogy egyedül vagyok. Csak a kezembe vettem a fényképezőt és kattintgatni kezdtem hogy legyen miről írnom a blogban amit a munkámhoz csinálok.

Szinte percre pontosan kezdetét vette a terror.

Természetesen nem volt nehéz észre venni míg így se hogy hasonlókkal voltam egy tömegben.

Csak átadtam magam az érzésnek és minden átjött amit akartak adni.

Ilyenkor vagyok önmagam és ilyenkor ismerem meg őket azon felül hogy több mint 3 hétig náluk/velük voltam.

Viszont az egy rossz ötlet volt részemről hogy megpróbáltam megmozdulni.

Chris valahogy pont elém került. Egyenesen a szemembe nézett…

A tömeg pedig fogta magát és rápréselt a kordonra.

A fényképező a színpadig repült. Semmi baja nem lett, Rick rám kacsintott és arrébb lökte a lábával.

De én még mindig felkenődtem a kordonra. Lassan levegőt sem kaptam. Chris elrohant.

A lámpák leoltódtak.

Sötét volt. A légzésre figyeltem és észre sem vettem hogy két hatalmas tenyér kiemel a tömegből mellettem pedig felsikított valaki hogy „ÚRISTEN CHRIS MOTIONLESS ITT VAN MELLETTEM!”

Itt esett le hogy Ő az. Kihúzott a tömegből és a gyengélkedőre vitt. Ő maga.

Elárulom hogy nem kellemesen váltunk el egymástól. Veszekedtünk és a fejemhez vágta hogy megbánta hogy megismert. És hasonló dolgok.

-          Jól vagy? –kérdezte 10 centire az arcomtól míg valaki egy maszkot nyomott az arcomba.

Tiszta oxigént éreztem. Bólogattam. Megborzolta a fejem búbját majd valamit odasúgott a STAFF egyik tagjának és elviharzott.

A koncert zavartalanul ment tovább. Nekem mégis zakatolt a fejemben  mikor a City Lights után a gorilla szólt hogy menjek vele.

Legnagyobb meglepetésemre Kristi alakját láttam meg.

-          Hát te? –nézett rám.

-          Én? Az úgy volt hogy eljöttem, majdnem megfulladtam de Chris megmentett. Soha nem tett még ilyet igaz?

-          Amióta én járok koncertre soha. –csóválta a fejét. – Különleges vagy. –mondta majd megláttam mellette Ricket miközben a fényképezőmet nézegeti.

-          Nekem kellenek ezek a képek! –mondta majd megcsókolta Kristit.

-          Szuper volt. Mint mindig. –suttogta a lány. Megkaptam a fényképezőt majd srácok eltűntek az autogram osztáshoz.

-          Hogy érted azt hogy különleges vagyok?

-          Chris egész idáig azon tépte magát mi lett volna ha nem vesztek össze. Senkin nem gondolkodott még így mint rajtad. És egyszer azt mondta valaki hiányzik a csapatból.

-          Én? –kérdeztem mikor leültünk a padkára.

-          Legközelebb engem is megmenthetsz. –hallottam elszórtan a hátam mögött.

-          Üldözni fognak.

-          Nem fognak. Ezentúl egy tapodtat sem akar majd nélküled menni. Mikor lejött a színpadról az volt az első mondata hogy itt vagy. – akkorát néztem.

-          Azt hittem utál….

-          Nem utál. Csak forrófejű. és nem kicsit. –nevetett Kristi.

-          Oh hidd el tudom. –nevettem vele.

-          Meg fog védeni minden áron. –jelentette ki.

-          Kit fogsz megvédeni? –jött oda Ricky.

-          Tudod miről beszéltünk eddig? –kérdezte Kristi

-          Igen. – bólogatott a gitáros. Kristi jelentőség teljesen felém bólintott. – Áh értem!

-          Okos vagy! –veregette meg a mellkasát Kristi

-          Hova megyünk? –kérdeztem.

-          Hova mennénk? Inni! –kiáltott fel Chris.

-          Köszi hogy kiszedtél onnan! –mosolyogtam mellette mikor beültünk a buszba.

-          Semmiség kicsibe! – röhögött majd behúzta az ajtót és elindultunk. És innen ragadt rám a Kis Csibe.

Másfél órával később már pocsolya részeg volt mindenki. Na jó. Én annyira nem pedig annyit ittam mint ők, ha nem többet.

-          Na jó… te sem vagy semmi. –hallottam Kristitől. Még tényleg egész józan voltam. Éppen csak a kedvem jött meg. De a fiúk ott baromkodtak. Olyan marhaságokat hordtak össze hogy azt hittem felveszem és lejátszom nekik holnap másnaposan. Biztos kijózanodtak volna.

Valahogy hazakeveredtünk. De reggel akkora fejfájásra ébredtem hogy az már meg sem lepett hogy félmeztelenül Chris mellkasán ébredtem. Csöndesen szuszogott. Benéztem Rickhez.

A takaró alatt feküdtek Kristivel. De ő már fent volt.

-          Mi történt este? –kérdeztem miközben belebújtam a pulcsimba meg a kisnadrágomba.

-          Semmire nem emlékszel? –kérdezte nevetve Kristi.

-          Nem én. –csóváltam a fejem majd egy hatalmas pohár vizet kezdtem szürcsölni.

-          Nagy nevetve örök hűséget esküdtetek egymásnak Chrissel. –röhögte el magát mikor meglátta ahogy a víz kirohan a számból és egy hatalmas pacaként folyik le az ablakon.

-          Mi van? –kérdeztem. Nem bírt leállni a röhögéssel. És szépen felverte a két nagy havert

-          MI a szar van itt! –jött le először Chris a fejét dörzsölve.

-          Tessék. –nyomtam a kezébe egy pohár vizet.

Aznap a józanodás napja volt. Kristi elmagyarázta mi volt ez az örökhűséget esküszök dolog.

-          Oké. OKÉ elég. –nevettem. – Részeg voltam.

-          Én komolyan gondoltam. –röhögött Chris.

-          Mint Avrillel? –röhögtem.

-          Pontosan. –kezdett el csikizni. Ezt szépen megmosolyogták Kristiék.

-          Mit néztek? –kérdeztük egyszerre.

-          Semmit. –nevetett.

Hamarosan készülődni kezdtem hogy elmenjek „haza” Panda házába.

-          Holnap kimegyünk Draculához. Ugye jössz te is? –kérdezte Chris miközben megfordult és a lépcsőt nézte ahol álltam.

-          Persze. –nevettem. – Pandához akarok menni… -suttogtam.

-          Oh értem.

Egy óra alatt összeszedtem magam.

-          Chris elvittem a kocsid! –röhögtem miközben leakasztottam a slusszkulcsot a kulcstartóból.

-          Na azt már nem. –mondta miközben utánam sietett. Márciusban még elég hideg van de már elviselhető.

-          És egy szál kisnadrágban akarsz utánam jönni? –vontam kérdőre mikor a kert kaput nyitottam. Végig nézett magán majd csak „szúrósan” figyelt ahogy elviszem a kocsiját.

A házban csend honol… Majd röhögés hangja hallatszik.

-          A fényképezőm! –csapok a homlokomra miközben már is a telefonom után kutatok.

-          Hello Kis Csibe. itt hagytál valamit…

-          Igen. De ne adjátok oda Chrisnek… Tegnap csináltam néhány képet róla….

-          Néhány százat. –ment ki a kertbe Rick. Ezt az ajtó csapásból véltem.

-          A francba. Most nézi igaz?

-          Igen. –bólogatott a vonal másik végén.

-          A francba. –motyogtam. – El tudod hozni nekem.

-          Persze elküldöm vele… - mondta sietve majd kinyomott

-          Nem hiszlek el Ricky Horror… - röhögtem miközben leparkoltam.

Olyan 3 óra múlva csöngetés zavarja meg édes álmaimat miközben London in Terror-t hallgatok.

Félve nyitom ki az ajtót. Mióta Panda elment olyan üldözési mániám van hogy öröm nézni.

-          Bu. –szól halkan be az ajtón mikor látta hogy jól elbújtam mögé.

-          Oh csak te… - könnyebbültem meg.

-          Mért én már nem is vagyok elég? –nézett rám. A kezembe nyomta a gépet majd én visszaálltam abba testtartásba mint eddig. A mellkasomon összefontam a kezem és a kínos csend beállt közénk.

Majd Chris csak beljebb tolt az ajtón és bejött ő is.

-          Azt hittem meghalok. –mondtam mikor már a tetőn voltunk. Nagy mániám felmászni a tetőre. – Panda is mindig idehozott. – mondtam mikor nem értette mit akarok.

-          Nagyon hiányzik?

-          Igen. – bólogattam. – Mintha egy hatalmas luk lenne itt… - mutattam a mellkasomra. – Csoda hogy még dobog a szívem. –nevettem keserűen.

-          De holnap újra látod. –húzott magához.

-          Igen. –motyogtam majd a képeket kezdtem nézegetni.

-          Mond ezeket komolyan te csináltad?

-          Igen. –nagyon változatos szókincsem megmutatkozik ezekben a percekben. ű

Chris egy óra múlva elment mert azt mondta van egy kis dolga.

És elvitte a kocsit.

-          Utállak! –írtam meg neki SMS-ben

-          Ez úgy sem hiszem! – kaptam vissza a választ.

Másnap reggel keserűen nyitottam ki a szemem… 

When We First met*

Mindig is baj volt velem. A történet két évvel ezelőtt játszódik.

Chris és a többiek egy pizzázóból tartottak kifele miközben én félholtam éppen összeestem.

Volt akkora szerencsém hogy nem hagytak elesni.

-          Mi a szart csináljunk? –kérdezte kétségbeesetten A Szellem.

-          Semmit. – jelentette ki Chris miközben az ájult testemet nézte.

-          Itt akarod hagyni? –kérdezte Rick.

-          Nem. Bevisszük a kórházba és ennyi. –mondta az énekes. Berakott a kocsiba és elindult velem. Persze az esti piálásból sem lett semmi.

-          Ne vigyél orvoshoz! –kértem a hátsó ülésről miközben felültem.

-          Valószínűleg minden csontod szilánkosra tört. Neked most orvos… - kezdett bele a mondatba de mikor meglátta a bakancsomat az ülésen és egy pillanattal engem maga mellett elhallgatott. Most biztos azt kérdezitek hogy miért ájultam el ha már most ilyen fürge vagyok. Ez egyszerű. leesett a vércukrom. Akkor mindig elájulok de hamar magamhoz térek. Pont úgy mint azon az ominózus Motionless In White koncerten… – Vagy mégsem.

-          Vigyél vissza. –kértem.

-          Oda? Oda ahol ahogy elnézem megvertek és…

-          IGEN ODA! –üvöltöttem. – Ott van Panda.

-          Kicsoda? –kérdezte

-          Az most nem lényeges de vigyél vissza! –kérleltem.

-          Tudod hogy kevés esély van rá hogy él? –kérdezte 10 perccel később mikor kirúgtam az ajtót.

-          Igen. De a remény hal meg utoljára.

-          Az lehet de én vagyok a gyilkos. –mondta majd kiszállt.

Földbe gyökerezett lábbal vártam mi fog történni… A csapat srác akik éppen egy órácskával ezelőtt verték ki belőlem még a szart is pont előttem álnak és bámulnak.

Pont úgy mintha megint meg akarnák tenni…

-          Na mi van? Jöttél a második menetért? –jöttek közelebb… Hátrálni kezdtem. Nem bírtam megszólalni.

-          El. Baj van? –nézett rám ijesztően Ami nekem nem volt az de másoknak nagyon is.. Flegmán a zsebébe vágta a kezét és a barmokra nézett.  

-          Nem haver csak elköszöntünk a mi kis csillagunktól. – fogta meg a fejem az egyik.

-          Erre nincs semmi szükség. – emelte fel a hatalmas tenyerét Chris. Annyira berezeltek hogy látszott rajtuk hogy remeg a lábuk. –Bú! –ennyi is elég volt hogy futásnak eredjenek egymást fellökve.

-          Ennyire nem vagy ijesztő. –mondtam majd rohanva indultam be a sikátorba. De hamar térdre rogytam és a testemet a rázkódás és az üvöltés vette kezelésbe.

Chris megszeppenve nézte hogy tudok így sírni „egy” barát után…

-          Igazad volt. –szipogtam.

-          A remény is meghalt? –kérdezte. Bólogattam majd felálltam és a mellkasának támasztottam a fejem.

-          Olyan kis törékeny volt. –mondtam már a kocsiban ülve. Fogalmam sem volt mit fogok csinálni Nélküle.

-          Egy bosszú? – ajánlotta fel.

-          Nem. Nem vagyok bosszúálló típus. –mondtam.

-          Hol laksz? –kérdezte.

-          Pandával laktam hat háztömbnyire innen de a kulcsainkat ellopták. –sóhajtottam.

-          És a szüleid?

-          Angol sznobok lettek és elköltöztek Angliába. Nekem pedig nem volt kedvem az oxfordi stréberekkel jó pofizni és így 8 évvel ezelőtt itt ragadtam Pandával.

-          Nyolc éve így élsz? –kérdezte. – Most mennyi vagy?

-          Huszonegy. –vontam vállat. Elképedve figyelt. Biztos voltam benne hogy nem érti de nem akartam belemászni a témába mert valószínű úgy sem találkozunk többször… Soha.

-          Nem kéne lefertőtleníteni? –kérdezte egy pirosnál mikor a „Be who you wanna be!”  feliratú tetkót nézte az alkaromon.

-          Már háromszor átvágtam késsel. –mondtam. Nem nézett furcsán. Kicsit sem. – Majd megcsináljuk Ricknél. –bólogattam majd megmutattam neki a másik csuklómat. Cobwebs ez állt rajta. – Mikor csináltattad?

-          Mikor 15 voltam. –nézegettem. – Neki is volt egy ugyan ilyen csak neki Creature volt rajta. Még azelőtt csináltattuk hogy megírtad volna. –nevettem.

-          Nem semmi. –mondta. –Nem fáj? –nézett rá megint az alkaromra.

-          Igazából annyira ég hogy beszarok…- lassan megérkeztünk az áhított célhoz. Rick mosolyogva nyitotta ki az ajtót és tátott szájjal hallgatta minden szavamat.

-          Segg fejek! –kiáltott fel a végén. Chris közben lekezelte a felvágott kezemet és bekötötte fáslival amit rögtön letekertem.

-          Maradj itt reggel visszajövök. –mondta majd elment. Rick felküldött egy szobába de már meg sem néztem mi van ott. Csak bezuhantam az ágyba és elaludtam. Reggel már fent voltam mikor nyílt az ajtó és Chris nézett be rajta.

-          Még maradj itt… Intézek neked kulcsot a lakáshoz.

-          Nem értem miért vagytok ilyen kedvesek velem… - nem mondott semmit csak kiment.

Egy héttel később még mindig ott dekkoltam Ricknél. Közben sokat beszélgettünk.

Egy keddi napon Chris beállított hogy elege van abból hogy engem kell pesztrálni.

-          Csak egy pánikbeteg kis csaj! Aki éppen elvesztette a legjobb barátnőjét és véletlenül még a szülei sincsenek itt! Elegem van. –ordibált. Tudtam hogy előbb utóbb ez fog történni.

-          Srácok hova lett Ellie? –kérdezte Kristi.

-          Ellie? –kiabált Rick. Az ablak tárva nyitva.

-          Kimászott másfél emeletet? –nézett ki Chris elismerően. Még felismerhető volt az alakom a sötétedésben.

-          Te akkora egy barom vagy Chris! –rohant le Rick. – Gyere már te vadbarom te is kellesz! – kiáltott fel. – Kristi elmentünk megkeresni!

-          Oké. –jött az aggódó válasz.

-          Chris te olyan hülye vagy ilyenkor! –puffogott tovább Ricky. Az alany pedig csak csendesen hallgatta a mesét. – Vetted a fáradtságot és beszélgettél vele?

-          Igen. –jelentette ki Chris.

-          Oké akkor biztos azt is tudod hogy Panda a nővére volt és a szülei meghaltak 3 hete. És most pedig Panda. Ő volt neki az egyetlen. – hadarta Rick gyorsan és közben a lakásunkat kereste.

-          Ezt nem tudtam. Egyáltalán miért nekünk kell törődni vele? Nem értem.

-          Mond megnézted egyáltalán? És azért mert közénk tartozik! –kérdezte Rick.

-          Nem. –hajtotta le a fejét Chris.

-          Nem ismerek rád! Tudod ha kicsit jobban a dolgok mélyére ástál volna akkor rájönnél hogy sok közös van bennettek! – vágta fejbe Rick Christ. – Most bemész és bocsánatot kérsz tőle! Tudom nehezedre esik de meg fogod tenni. –szegezte Rick Chrisnek az ujjait.

-          Jó oké. –puffogott az énekes majd kilökte az autó ajtaját és elindult be.

-          El! –hallottam a hangját. Kopogni kezdett. – Ellie?! – dörömbölt hangosabban. – Elison?

-          Mi van!? –nyitottam ki az ajtót. – Tudtommal nem akarsz látni. –mondtam majr éppen vágtam volna be az ajtót de a bakancsa megállította. – Mit akarsz? – nagy levegőt vett majd nyugodtan kinyitotta az ajtót és erőfeszítés nélkül arrébb tolt majd becsukta az ajtót.  Nagy levegőt vett, leültetett maga mellé a kanapén és bele kezdett.

-          Nem tudtam hogy Panda a nővéred volt. És azt sem hogy már nincsenek Angliában a szüleid. Sajnálom. –mondta. Könnyek szöktek a szemembe és a mellkasának támaszkodva sírni kezdtem.

Eltelt két hónap…

Fotósként dolgozom. Nem láttam őket már egy ideje.

Eltelt még három hónap és éreztem hogy valaki hiányzik az életemből. Pandán kívül.

Ő. Ő, aki egyedül meg tud védeni.

Mikor megláttam hogy lesz egy koncert rögtön telefonálgatni kezdtem.

És másnap már a beengedést vártam.