csütörtök, január 12, 2012

Camp Terror*

-          Mit csinálsz ma? –kérdezte.
-          ne idegesítsél. –vettem fel a telefont. –Most léptem ki a házból.
-          Mit csináljak, hiányzol. –mondta.
-          OOoh. – Hát végül is. Dedikálásra megyek utána meg valami TV Showba.
-          Akkor ma könnyű napod lesz. – nevetett. 
-          Te beszélsz? –csóváltam a fejem mikor ki kanyarodtam az utcából. Őszintén már az is meglepett hogy odaadta nekem a kocsiját. – Neked ma egész nap csak fetrengeni kellene. –mondtam.
-          Hé. Az is komoly munka ám. –nevetett.
Még elbeszélgettünk valamin de aztán hamar megérkeztem és letettük.
Már a kezem szakad le mikor az ezredik aláírást pingáltam. Aztán még jött a TV-s interjú is. Amiben nem kerülhettem ki a kérdéseket a magánéletemmel kapcsolatban. De próbáltam minél kevesebbet kiadni magamból.
-          Megjöttem. – kiabáltam be az ajtón mikor beléptem. Sehol senki. Lerúgtam a cipőm majd a kabátomat felakasztottam a fogasra. A következő pillanatban pedig egy sikoltás hagyja el a számat.
-          Megijesztettél! –mondtam durcásan miközben leült velem a kanapéra.
-          Ez volt a lényeg. –nevetett.
-          Szörnyű alak. –fúrtam a nyakába a fejem.
-          Te kis diplomata. –nevetett. Néztem mire céloz aztán leesett.
-          Abban egyeztünk meg amíg nem „Breaking News” a kapcsolatunk nem számolunk be minden lélegzet vételről a sajtónak. Nem? – vontam kérdőre.
-          De. De blogokról nem volt szó. –nevetett. Elővettem a gépem majd megkerestem a Tumblr-jét és böngészni kezdtem.
-          Hát ez jól eldugtad. –nevettem. Ezek után minden reakció leolvasható volt az arcomról. Volt mikor fal fehér voltam és volt mikor olyan vörös hogy inkább elsüllyedtem volna.
-          Te sem voltál szűk szavú. –nevettem mikor kikapcsoltam a gépet.
-          Téged nem lehet jellemezni két mondatban.
-          Mit nézünk? –kérdeztem 10 perccel később miután felvitt az emeletre.
-          nem tudom. –nevetett.
Hát ebből sem lett filmnézés mert dőlt belőlünk a szó.
Valami megindult bennem és nem tudtam türtőztetni magam.
-          Nem arról volt szó hogy filmet nézünk? –kérdeztem.
-          Látod? Vége. –nevetett majd teljesen az ölébe húzott és a csípőmre tette a kezeit.
Az édes fél homályban csókolózva húztuk le egymásról a ruhákat.
Furcsa érzés volt. Pont olyan mint ahogy képzeltem. Soha senkit nem szerettem így mint Őt. Soha. És nem is fogok. Semmi nem tud ezen változtatni.
Halk nyögések hagyták el a szánkat.
Kacagva eszméltem fel mikor reggel a hasamon körözött.
-          Ezt még nem is láttam. –mondta az ujjait végig húzva a hasam jobb oldalán. A „Beauty” szó volt olvasható rajta.
-          Ja. Hát ez még régi. Ne mondd hogy nem láttál még ezelőtt felső nélkül? –néztem rá.
-          Akkor csak nem vettem észre. –mosolygott majd maga alá gyűrt és megcsókolt. –Tudod hova megyünk ma? –kérdezte miközben a hajammal játszott.
-          Nem. –néztem rá csillogó szemekkel.
-          Kempingezni. –jelentette ki. – Kristiék is jönnek.
-          Szuper. –ugrottam fel. – Mikor indulunk? –kérdeztem.
-          Dél után itt találkozunk és Rick valami horrorisztikus helyre visz minket.
-          Haha. Nem fogok megijedni. –mondtam. Ezt a kijelentést utóbb visszavontam. Ugyanis Ricky egy olyan félig roskadozó házhoz vitt minket ami állítólag az egyik rokonáé volt.
-          Csak nem büszkélkedek egy vámpírral a családban .- vigyorgott kajánul mikor összenéztek Chrissel.
-          Legalább van mit fotózni. –röhögtem majd kattintgatni kezdtem.
-          Mondtam hogy vedd el tőle. –röhögött Rick is.
-          Ha elveszem aludhatok a kanapén. Nélküle. –mondta Chris „komolyan”.
-          Oh. Már értem. –mondta Rick. Kristi körülnézett a házban egy kicsit. a Fiúk pedig a tudtunk nélkül kiterveltek valamit ellenünk.
-          Te én félek itt. –mondta Kristi mikor egyedül voltunk a konyhában.
-          Csak meg akarnak ijeszteni minket. –vontam vállat. Kattintottam egyet a géppel majd mikor visszanéztem a képet csak homályosság fogadott. Felmentem az emeletre. Amit valahogy a következő percekben megbántam.
A lépcsővel szemben volt egy tükör. Pont a lépcsővel szemben.
Beálltam elé. Láttam magamat nagyon meglepő módon. Magam mögött pedig egy nőt amint fojtogat. Éreztem az ujjait a nyakamon. De mikor megérintettem a nyakam nem éreztem semmit. Oké ez most egy kicsit furcsa de ez van. Aztán a nő eltűnt én pedig letaglózva álltam a tükör előtt remegő lábakkal.
Valaki a nyakamhoz kapott hátulról akkorát sikítottam hogy kiestem a bőrömből majdnem.
De Chris is megbánta.
-          Te veszélyes vagy. –mondta miközben leült a nappaliban a kanapéra. Vérzett az orra. Annyira megütöttem.
-          Szerinted mit tanultam Pandától? –kérdeztem mikor egy zsebit nyomtam a kezébe.
-          Legközelebb finomabban. Még kell az orrom. –mondta majd elkapott és csikizni kezdett.
-          Hogy vagytok képesek ezt csinálni itt? –kérdezte Kristi. Látszott rajta hogy frusztrált.
-          Nyugi. Én fáradt vagyok. –mondtam.
-          Nincs sok hely. –jelentette ki Rick. – Vagy valaki itt kint alszik és fent alszunk hárman. Vagy kinyitjuk ezt az ágyat.
-          Vagy én fent alszom Ellel. Ti meg itt lent. –húzott magával Kristi.
-          Azt ugye tudod hogy most szabad utat adtál nekik ahhoz hogy megijesszenek minket?
-          Tudom. –vont vállat Kristi miközben átöltöztünk. – De ez benne a móka. Nekünk is ki kéne találni valamit. –röhögött.
-          Jó.
A terv hamar megfogalmazódott. Sejtettük hogy úgy is éjjel akarnak a halálba kergetni minket.
A terv csak annyi volt hogy mielőtt felérnének elbújunk valahova.
Mókás lenne látni az arcukat amikor nem vagyunk ott.
-          SSSSH! –pisszegett le Kristi.
-          De most ezt te komolyan gondolod hogy a hűtő mögött fogunk elbújni? –kérdeztem. Csak bólogatott. Hallottuk fentről a kiáltást. Azt hitték hogy ott vagyunk.
-          Chris. Hol vannak a lányok? –kérdezte Rick. Őrült gyorsasággal keresni kezdtek minket. Chris benézett ide is. És hoppá megtalált minket.
Már nem bírtuk visszatartani a röhögés.
-          Ez nem vicces! –szórt le minket Ricky.
-          Miért? –kérdezte Kristi.
-          Mert megijedtem hogy eltűntél. –nézett nagyot olyan kis kutya szemekkel.
Hát reggel meglepő tény fogadott.
Meleg fény árasztotta el a szobát. Chris szuszogott mellettem.
Hova a halálba lett az a rém kamra ami tegnap volt itt.
A lépcsőn is majdnem leestem. De sikeresen megtartottam az egyensúlyom.
Rick már az asztalnál ücsörgött.
-          Mi az amin ennyire gondolkozol? –kérdetem mikor leültem mellé.
-          Kristi. –mondta egyszerűen, kifejezéstelen arrcal.
-          Ugye tudod hogyha összetöröd a szívét akkor én az összes csontod? –vontam fel az egyik szemöldököm.
-          Nem. Jézus erről szó sincs. Sőt pont az ellenkezője van… Csak nem tudom hogy kérjem meg. – nézett rám.
-          Ha szeretnéd segítek. –mosolyodtam el majd szürcsölni kezdtem a Colát amit az előbb kivettem a hűtőből.
-          Az jó lenne. –nézett rám.
-          Azt hittem még alszol. –néztem Chrisre mikor leültem mellé az ágyra.
-          Nem tudtam aludni. –mondta mikor a mellkasomra hajtotta a fejét.
-          Javíthatatlan. –csóváltam a fejem mikor megéreztem hogy a légzése lelassul és elalszik. 

szerda, január 11, 2012

Motionless* (english edition)

Motionless*

I’m lying motionless next to Chris. My head ached, I can’t feel my legs and I couldn’t breathe.
I try to move but I can’t.
I looked around and I realized that an annoying voice is beeping next to Chris’ head.
Why are we in the Ambulance?
A nurse came and looked at Chris. Nothing’s changed. She went out and an hour past when someone came again.
I was screaming in the inside.
Another hour passed by when the nurse took Chris somewhere else.
Then at midnight I realized he’s next to me again in a small room.
In the morning one nightmare changed the other nightmare. Chris was in front of the mirror and took off his piercings.
-          What are you doing? – I asked when I saw him.
-          I don’t need them anymore. – he responded with a beautiful smile what scared me.
The doctor covered my ribs and told us we can go now.
Chris- sorry- Christopher. He told me I have to call him his real name. Whatever. OK. So He was like a pink-rainbow-gay.
And that scared me.
-          You changed. –I said when we went to the car.
-          I know! – he smiled and started the car. I sent an SMS to Rick and said that something happened with him. A big bad something.
-          What’s up Little girl? –Rick smiled when he saw me.
-          Just look at him. – I said.
-          Hi Rick! –shouted Chris. Rick was out of his mind. He didn’t understand what happened with him.
-          They’re here. –I gave the little piercings to his hand. 
-          What happened to you? –asked Rick.
-          I’ve changed. –smiled Chris and went to the bathroom while he was singing ‘Puppets’.
-          I’m afraid of that they did something with him. – I said.
-          You’re the visual witch! –Rick said.
-          I think… or. Well we have nothing to do with that thing. Just wait maybe he will turn back automatically. –I said. But that thing was destroyed ‘coz Chris camed and shouted my head off.
-          I wonder that you believe in that thing. – Rick moaned and left the room.
Months have flown away and Chris hasn’t turned back yet.
-          I’m out of my mind because he is still crazy. –“smiled” Rick.
-          I know but what we should do? Hit him with a spade? – I asked. Rick’s eyes started to shine.
-          Of course. We have to do it!
-          YOU will do it! –I said.
-          OK. I just have to push him from the top of the stairs! –Rick responded.
I was smiling when I fell asleep. At midnight I heard some noises.
-          What is that our band going to separate? – Chris shouted.
-          It’s just because you! You look like a gay now! –Rick shouted too.
-          Me?
-          Yes you! –Rick shouted. Chris went backwards and fell down the stairs.
-          I hope you planned this like that. –I said to Ricky.
-          Just like that. –he smiled and we went to help to Chris.
In the morning I just went to Chris’ room. He was awake.
-          How are you? – I asked when I was going to his bed.
-          My head hurts so badly. –he said. – What the hell happened to me?
-          Well. – I started. He started to search his piercings. – On the cupboard. – I said whe I sat down his bed in front of him.
-          So what happened?
-          Some asshole hit us with a car on New Year’s Eve. We were brought to the hospital, you had an operation. And that is good now. But something happened to your head. We lost you for months. –I said. –You were like a pink gay. –He make a weird face.
-          But why my head hurts?
-          ‘Coz you fell from the stairs. –I put the piercings to his lip and smiled. –But I see you’re OK now.
-          Who did it with me? –he asked.
-          Rick. –I said.
-          Fuck you if you going to make our band over. – he shouted. Rick jumped. He was surprised.
-          What did you do with him? –he asked me.
-          You did it. –I said.
-          Watch out humanity the hate is coming! –Chris shouted.
After two minutes all things was about it on Twitter.
And of course the next week was about that “What happened to Chris Motionless!?” crap.
But I don’t mind ‘coz he’s OK now. 

kedd, január 10, 2012

End*


Még a buszon ültünk és éppen az utolsó megállásnál voltunk a Kalifornia határon.
Angelo és a többi négy srác bementek a napi Monster adagért. Mi pedig –Kristivel nagy mániánk. –a játszótér fele vettük az irányt.
-          Hogy lehetnek ilyen…
-          Gyerekesek? –egészített ki Ricky. – Pontosan így. –nevetett majd elindult Kristi után.
Chris ellágyultan nézett rám miközben Ricky kitúrta a helyéről Kristit majd az ölébe húzta.
-          Most nézd meg. Kitúrt. –puffogott Kristi. Fejcsóválva nevettem.
Aztán egy csapat lány meglátta Christ. Nem nehéz észrevenni. Áh, nem.
-          JÉZUSOM! –kiáltott fel egyikük miután megkapta az aláírást a két sráctól. –Te nem Ellie Smith vagy? –kérdezte miközben a könyvemet húzta elő a táskájából.
-          De. Én vagyok. –nevettem. Az orrom alá nyomta a könyvet hogy írjam alá. Chris meg a tollat nyomta a kezembe.
-          És ti most tényleg együtt vagytok? –szögezte nekünk a kérdést miközben olvadozott hogy a kedvenc írójától is meg tudta szerezni az aláírást. Chrissel egymásra néztünk.
-          Igen. –jelentettük ki egyszerre.
-          WOW. –jött az egyhangú válasz. Mosolyogva elmentek.
-          Ugye tudjátok hogy most mindennek vége? –kérdezte Kristi  miközben visszaültünk a buszba.
-          Igen. –néztünk egymásra majd csak elfészkeltem magam Chris karjaiban és tovább hülyültünk.
-          Holnapra az egész sajtó ezzel lesz tele… - mondtam mikor valamikor éjfél körül beestem az ágyba.
-          Tudod mit. Már nem is érdekel. –mosolygott majd magához húzott és lekapcsolta a lámpát.
-          Tudod hogy fel alá fogok rohangálni a fényképezővel a kezemben? –kérdeztem majd megfordultam.
-          Sejtettem. –suttogott majd megpuszilta a fejem búbját és elaludtunk.
Reggel arra ébredtem hogy Chris egy szál törcsiben kisétál a fürdőből, felöltözik és utána hozzám vágja a párnát.
-          Kelj fel! –röhögött mikor meglátta az arcom. – Mindenki rád vár. –kapott fel és vitt a fürdőbe.
-          Ne! –sikítoztam. – TEGYÉL LE!!! –röhögtem.
-          Jó. Leteszlek. – röhögött. –Kapsz 10 percet hogy elkészülj. –mondta majd megcsókolt és bezárta az ajtót.
Lesújtottan álltam az ajtó mögött. Azon gondolkodtam hogy most összeessek vagy készülődjek.
-          Még 5 perced van. –hallottam a hangját. Nevetve kezdtem megcsinálni a sminkem miután lezuhanyoztam. Bekopogott az ajtón.
-          Ha eddig is simán bejöttél kopogás nélkül most minket kopogsz? –kérdeztem miközben a szoknyámat húztam fel. Az arcomba hajolt.
-          Ez mi? –nézte a szemem.
-          Smink? –néztem kérdőn.
-          Igen de hogy csináltad?
-          Egy fajta szemceruzával kell csinálni. –vontam vállat majd felkaptam a telefonom és már mentünk is le.
Megreggeliztünk ami inkább tízórai volt.
-          És most hova? –kérdeztem. Mindenki úgy nézett rám mintha törvényt sértettem volna. – MI van? Bocsánat hogy nem voltam még turnén veletek. –forgattam a szemem.
-          Próbálni. –ugrált Ghost. A fényképező a hátamon lógott így bármikor mikor megjött a kedvem kattintgathattam.
És volt is mit mert ezek akkora idióták hogy az már fáj.
-          Na jó. akkor én most sétálgatok egyet miközben betelítem a fényképezőm memóriáját. –nevettem. Chris nevetve felsétált a színpadra és innentől kezdve komoly munka folyt. Egészen addig amíg a kordonra fel nem ültem.
-          Zavar? –kérdeztem.
-          Igen. –bólogatott. – Túlságosan emlékeztet valamire.
-          Oké leszálltam. –mondtam majd míg bambult egyet lefényképeztem.
A koncert fergetegesre sikerült. És tényleg tele lett a memória kártya.
Még vagy három helyszínre kellett menni. És én már most hulla fáradt voltam.
-          Képtelen vagyok elhinni hogy ezt ti bírjátok. – ásítottam hatalmasat miközben belefúrtam a fejem a mellkasába.
-          Néha nehezen. –nevetett majd átölelt. – De most hogy itt vagy… - suttogott de már nem hallottam mert elnyomott az álom.
Sűrű hónap köszöntött ránk de mikor vége lett sok-sok pihenőt kaptunk. A könyvem nagyon nagy siker lett. „A szörny, aki Én vagyok!” azt hittem semmi nem lesz belőle. De lett.
Meg is lepődtem. De nem kicsit.
Hamarosan engem hívtak ide oda hogy riportot készítsenek velem és a magánéleti kérdéseket sem kerülhettem ki. De úgy gondolom nagyon diplomatikus voltam.  

hétfő, január 09, 2012

Calm*


A bordáim abnormálisan gyorsan gyógyultak. Panda keze volt a dologban.
Három hét múlva Devin és Rick állít be ördögi mosollyal a ruháimmal a kezükben.
-          Máskor is szöktettetek már meg valakit kórházból? –kérdeztem mikor még a folyosón lépegettünk csendben. Olyan fél 6 körül volt az idő.
-          Nem. De engem már az is meglepett hogy ébren voltál… - mondta Devin.
-          A sikoltás még nem maradt abba. Panda megoldhatná. –mosolyogtam.
-          Na akkor most hova? –kérdeztem mikor kifutottunk a kórházból.
-          Elvileg holnap engednének ki. –akkorát néztem. –Majd elhozom a zárójelentést és utána megyünk valahova…
-          Hova? –kérdeztem.
-          Majd meglátod. –szögezte le Devin mikor a sarkon megláttam Kristit a kocsiban ücsörögni.
-          Azt hittem már nem is jöttök. –mondta durcásan.
-          Idő volt mire rávettük a kis Csibét hogy felöltözzön.
-          Hát ha nem mentek ki nem is öltözök át. –böktem meg Rick vállát.
-          Van benne valami. –mondta szem forgatva Kristi majd elindultunk. Az út hamar véget ér ha közben a röhögés sem szűnik.
-          Na most bemész szépen és összeszedsz hm… olyan 3 hétre elég ruhát. –mondta Rick miközben megállt.
-          Ti télleg elraboltok engem. –löktem ki az ajtót. Felsétáltam az ajtóig majd kinyitottam. – Te meg hogy kerülsz ide? –kérdeztem miközben elé álltam.
-          Hiányoztál. –mosolygott Chris majd magához húzott.
-          A bordáim. –kiáltottam fel. –Az hogy megszöktem a kórházból nem jelenti azt hogy már nem fáj. –dörzsölgettem a bordáimat.
-          Bocsi. –nevette el magát.
Szem forgatva felsétáltam az emeletre Ő pedig jött utánam.
Törökülésben leültem a fiókjaim elé és a cuccokat kezdtem dobálni.
-          Ennyire utálsz? –kérdezte mikor már vagy a hatodik ruhadarab landolt a fején.
-          Nem. Csak nincs hátul szemem. –nevettem majd leszedtem a fejéről a különféle ruhadarabokat és összehajtottam őket.
A saját sürgés-forgásomba fáradtam bele mikor másfél órával később a harmadik bőröndön ültem és próbáltam behúzni.
-          Minek ennyi ruha? –vont kérdőre. Akkorát néztem mivel a perverzség ott csillogott a szemében.
-          Mert nem fogok Áprilisban fél pucéran rohangálni. Nem vagyok Lady Gaga. –mondtam majd leültem a bőrönd mögé és behúztam végleg.
-          Pedig már azt hittem. –nevetett mikor segített lehordani a cuccokat.
-          Eltűntek. –ámuldoztam.
-          Igen mert nekem kell visszavinni. – forgatta a szemét Chris.
-          Oh. –ültem be mellé. Hamarosan megérkeztünk Rickékhez és már teljes volt a zűr.
-          Hol van a cipőm? HOL VAN!? –idegeskedett Kristi. – Oh szia El. –mosolygott mikor meglátott minket az ajtóban.
-          Még ma akarunk elindulni? –kérdeztem.
-          Igen. –bólogattak.
-          Kellemes lesz. – nevettem.
És tényleg. Kristi másfél órával később bejelentette hogy kész van és hogy indulhatunk.
Hatalmasra tátott szájjal néztem mikor megláttam a hatalmas buszt amibe a fiúk rutinosan bepakoltak.
-          Van egy olyan érzésem hogy ez „mindennapos”. –jelentettem ki.
-          Persze. Oh tényleg te még nem voltál turnézni. –mondta Kristi miközben szépen egyesével felszálltunk a buszra.
És innentől egy maratoni utazás vette kezdetét, maratoni röhögéssel.
Nem tudtam megállni a nevetést. És mikor már mindenki kidőlt kezdődött elölről.
De olyan éjfél fele mindenki elvonult.
-          Még sem vagytok olyan kemény rockerek. –mondtam Chrisnek miközben befészkeltem magam a karjaiba. – Hova megyünk?
-          California. –mondta.
-          Az messze van. –suttogtam majd becsuktam a szemem és elaludtam. Még félálomban éreztem hogy felvesz a kezébe, bevisz egy kis szobába, lerak az ágyra majd ő is mellém fekszik. Megfordulok és a mellkasába fúrom a fejem. Pillanatokkal később megéreztem az ajkait a fejem búbján. Aztán elnyomott az álom.
Egy mezőn jártam. Valami furcsa fekete ruhában. Chris előttem sétál szmokingban- itt jöttem rá hogy ez álom.
Valami pavilonba vezetett. Aztán kézen ragadott és keringőzni kezdett velem. Közben pedig engem kémlelt azzal a tökéletes csoki barna szemével.
Ennek a gyönyörnek telefon csörgés vetett végett.
-          Haló. – vettem fel anélkül hogy megnéztem volna ki az. Belebújtam Chris pulcsijába majd kimentem nehogy felkeltsem.
-          Itt vagy? –hallom a vonal másik végéről.
-          Ja persze. –eszméltem fel. Olyan aranyosan szuszogott az ágyban. Legszívesebben egész nap elnéztem volna. Kisétáltam a szobából majd integetni kezdtem Ricknek és Kristinek. – De te hogy tudtad meg az új számom? –kédeztem.
-          Jaaj tudod a Marx magyarázni kezdte hogy valami szar goth bandával turnézol ő meg a TV-ből szedte és most elkértem a számod és felhívtalak hogy megkérdezzem télleg beleestél ebbe a Chrisbe… -röhögött végig miközben Brittany elhadart egy csomó dolgot. Tudni kell róla hogy egy akkora „najó akkormost-idepakolom-a-seggem-hogy-jó-legyen nekem-ésmindenki-levanejtve” hogy az már fáj.
-          Igen. Mert tudod ők megértenek nem úgy mint egyesek. –kezdtem kicsit hangosan. – És miért érdekel téged hogy kivel vagyok mikor már 4 éve le se szarsz pedig állítólag a legjobb barátnőm voltál. Oh és igen bele vagyok esve de neked ehhez semmi a sajtónak meg főleg semmi köze nincsen. EZ AZ ÉN ÉLEEM ÉS NEM FOGOM HAGYNI HOGY MÉG EGYZSER IRÁNYÍTS!!! –kiabáltam majd levágtam. Akki eddig aludt az most felkelt, a többiek pedig tágra nyílt szemekkel figyeltek. – Jó kis reggeli ébresztés. –húztam a szám majd elkezdtem keresni a neten. – MEGVAN! –kiáltottam fel. Chris is felkelt. Persze kereste a pulcsiját de mikor meglátta rajtam csak nagyot sóhajtott és leült mellém.
-          Ez most mi? –kérdezte.
-          Az igazság. –mondtam sóhajtva miután elolvasták a cikket. –Ha egyszer már kiderült minek tagadni. –néztem rá.
-          Nehezebb lesz megvédeni. –nézett rám jelentőség teljesen. Tudva hogy milyen béna is vagyok igazat adtam neki.
-          De attól még nem derült ki minden… -mondta Devin. – Elvileg ez csak „egy pletyka”.
-          Igen de innen már csak egy lépés az igazság és egy lépés ők. –mutattam Rickre és Kristire mikor befejezte.
-          Na az is igaz. –gondolkoztunk el.
-          Egyelőre nem csinálunk semmit. –váltott diplomatikus hangra Chris. – és majd ha ott vagyunk hogy pontosan megtudják mondani kicsoda Kis Csibe –nézett rám – akkor majd lépünk valami értelmeset. –mondta. A többiek bólogattak.
-          De én eddig azt hittem hogy Kristit ismeri a nyilvánosság…
-          Kit érdekelne egy sátánista gitáros barátnője? Persze rajtunk kívül. –nézett körbe Ricky.
-          Ezer másik lányt aki beléd van esve. –röhögött Balz.  Ezen a témán csámcsogtunk egy kicsit de nem mertem Chris régi barátnőjét firtatni. Ha szeretné elmondja. Ha meg nem tartsa csak meg magának, hisz ha jól tudom meghalt.
Californiába érni sok idő volt. Nagyon sok. És többször álltunk meg mint kellett volna.
Tudván hogy bármikor rájöhettek ki vagyok már nem is volt akkora hatalmas muri velük turnézni. Ne értsetek félre imádok felük lenni. Főleg Chrissel de nem akarok bajt okozni nekik. És ha Ő azt mondja hogy nehezebb lesz megvédeni mint most saját magamtól akkor én hiszek neki.
Hullafáradtan estem be a hotel ajtón. És még nem is tudom mi vár rám itt…