Rick a lelkemre kötötte hogy senkinke nem szólhatok. SENKINEK! Még Chrisnek sem. Nehéz volt eljátszani előtte…
- Hol jártál? –szögezte nekem a kérdést mikor haza értem.
- Dolgom volt. –vontam vállat.Itt baj lesz. Érzem.
- Azt mondta nem mész ma sehova. –állt elém mellkasára font kézzel.
- Ne legyél már ilyen! –kiáltottam fel. –Tudtommal szabad ember vagyok. Az egy más dolog hogy nagyon hiányoztál de… - csuklott el a hangom.
- Kivel voltál?
- Rickel. –hajtottam le a fejem.
- És miért? –nézett mérgesen.
- Nem hiszlek el Chris. Ha azt hiszed megcsallak a legjobb barátoddal nagyon rosszul hiszed! –kiabáltam. – Ha erre vagy kíváncsi segítek neki! Vannak dolgok amikben kell neki! És csak Én tudom hogy mit mikor és hol kell tenni! –kiáltottam majd felmentem a szobánkba.
Azon agyaltam hogy miért hiszi hogy megcsalom. Pont Rickkel. Oh, ha tudná mi van a háttérben nem lenne ilyen.
- El. –kopogtatott az ajtón.
- Mit akarsz? –kérdeztem miközben kitártam az ajtót.
- Meséld csak el mivolt ez az egész dolog? –húzott az ölébe.
- Az meg sem fordult a fejedben, hogy ékszer boltban voltunk? –kérdeztem.
Chris pillanatok alatt összerakta a fejében a dolgokat.
- És ezt miért nem lehetett elmondani nekem? –kérdezte.
- Mert Rick nem akarta hogy tudd. Titok. –jelentettem ki. – És főleg Kristi előtt.
- Befogom! –mosolygott nagyot majd megölelt.
- Mond össze akarod törni a bordáimat? –kérdeztem.
- Ha az kell ahhoz hogy örökre itt maradj. – suttogott.
- Amúgy is itt maradnék. –bújtam a mellkasába.
- Rég azt hittem képes lennék elüldözni téged. –mondta.
- Nem tudnál. – mondtam majd megcsókoltam.
- Nem tudod mennyire szeretlek. –jelentette ki.
Történelmi pillanat. Chris kiejtette a száján azt a szót amit még soha nem hallottam tőle.
Szeretet, nem is tudom mit jelent neki. Neki aki az emberek többségét megveti. Én mégsem abba a kategóriába kerültem.
- Különlegesek vagyunk. –mondtam. – Én azért mert rád találtam. Te pedig azért mert ki mered mondani amit mások csak gondolnak. –néztem a szemébe. Mosolyogva maga alá gyűrt s megcsókolt.
Mi mondjak Rick pontosan úgy sugárzott mint Kristi. Mivel még ebben a hónapban megkérte Rick a kezét.
Kristi ott pattogott minden nap nekem miközben a ruháját terveztem.
Néhányszor bele is állt a gombos tű de nem érdekelte.
A következő pár hónap nagyon zűrös volt nekem. Ott kezdődött hogy egyre közeledett az utazásom Európába egy elég neves fényképész bandával. Valahogy hallottak rólam és meghívtak hogy menjek velük fél évre Európába fényképezni. Minden nap mást fogunk csinálni. Ilyen tovább képzés jellegű az egész. Chris rögtön rá bólintott.
- De fél év. –mondtam miközben a stúdióban ültünk.
- El akarsz menni? –kérdezte
- Igen, de…- vontam vállat de belém fojtotta a szót.
- Nincs de! –szögezte le. –Ha akarsz menni világot látni menj csak! –nevetett. Megöleltem majd elindultam haza.
- Tudod hogy elvesztetted? –nézett rá Rick.
- Most kezdem sejteni. – csóválta a fejét.
Még otthon voltam mikor megérkezett. Csak leült és az ölébe húzott.
- Mikor repülsz el? – kérdezte miközben a kezemmel játszott.
- Holnap kora reggel. Felkeltselek? –kérdeztem.
- Csak nehezebb lenne hogy elmész. –csóválta a fejét majd a zsebébe nyúlt és egy kis dobozhát húzott elő belőle. Nem még nem gyűrű van benne. Egy nyaklánc volt. A banda jelével.
- Mi ez? –néztem rá. – Csak nem valami új jel?
- Nem. Csak tudd hogy közénk tartozol. –mondta majd a nyakamba akasztotta. –Bárhol is vagy. –mosolygott majd megcsókolt.
Éjszakába nyúlóan fetrengtünk az ágyon. De per pillanat semmi nem érdekelt mert fél évig most úgysem lehet majd az enyém.
Soha. Semmilyen formában. Nem akartam hogy eljöjjön a reggel de mégis vártam mikor jelez a vekkerem hogy fel kell kelnem.
Soha. Semmilyen formában. Nem akartam hogy eljöjjön a reggel de mégis vártam mikor jelez a vekkerem hogy fel kell kelnem.
- Chris. –simogattam meg a hátát miután lezuhanyoztam és felöltöztem. Minél tovább akartam hogy aludjon. Nem akartam megnehezíteni se neki se magamnak az elválást.
Most úgy beszélek mintha nem látnám többet soha. De egy szerelmes szívnek fél év akár örökké válóság is lehet.
- Nem akarom hogy el menj! – mondta majd neki tolt az ajtónak. Minden kiesett a kezemből. Felemelt és a dereka köré fonta a lábaimat. Megcsókolt majd a keze végig simított a nyakláncon. Tegnap óta le sem veszem. Félek hogy elhagyom. Vagy valami történik vele.
Kínok közt álltam a lábamra mikor eljött a perce hogy menjek. Az ajtóból még visszanéztem és a fejemben az eltelt két és fél év eseményei kavarogtak. Chris könnyes szemmel állt az ajtóban.
- Remélem viszont látlak még. –súgta maga elé miközben beszálltam a taxiba.
Elhatároztam hogy csak a fotózásra figyelek. Ez még ment is volna ha Chris nem írogat 5 percenként. Nem tudom miért vagyok ilyen. Az előbb még olyan nehezen tudtam eljönni mellőle hogy majdnem kiborultam. Most meg. Most meg inkább kikapcsolnám a telefonomat. Nem baj a gépen úgy sem tud írogatni és majd véletlenül elfelejtem visszaállítani.
Minden szuperül ment egészen addig amíg Angliába nem értünk. Ott minden elromlott.