Scandal*

Persze én erről nem tudtam. És az egész onnan derült ki hogy egyik nap felhívtam Christ. De nem ő vette fel.

-          Rick? –kérdeztem. –Miért te vetted fel? –

-          Nem kíváncsi rád. –mondta.

-          Miért mit tettem?

-          Azt kérdezi a jel még a nyakadban van? – kérdezte Rick.

-          Igen. –válaszoltam gondolkodás nélkül.

-          Azt üzeni ez nem olyan téma amit telefonom meg lehet beszélni és ennyire van attól hogy felrobbanjon! –mondta Rick.

-          DE MIT TETTEM!? –kiabáltam el magam.

-          Hol voltál tegnap este?

-          Bulizni. –vontam vállat.

-          Részeg voltál? –kérdezősködött tovább Rick.

-          Igen. És még most is fáj a fejem. – mondtam.

-          Csak részeg volt. –lélegzett fel. – Mikor jössz haza? –kérdezte.

-          Két hónap.

-          Az sok idő. –csóválta a fejét Rick. – oda fog menni hozzád. –hallottam egy ajtócsapást. Biztos kiment.

-          Még mindig nem tudom mit tettem.

-          Te nem emlékszel a tegnapra? –kérdezte.

-          De arra hogy ittunk és üvegezni kezdtünk. –jelentettem ki.

-          Éppen ez volt a baja. Ittál. Részeg voltál és megcsókoltál valami gyereket és most a kép körbejárta a világot.

-          A francba. – káromkodtam.

-          Hát igen. Chris tegnap majdnem az egész házat felforgatta. Nem is merek elmenni mellőle mert félek még valami kárt tenne magában. Vagy másban. –mondta Rick.

-          Ez mind az én hibám. –suttogtam. Rick letette a telefont.

-          Most örülsz? –kérdezte Rick Christől.

-          Igen. –válaszolta nyersen. Rick a fejét csóválta.

A délutánom azzal ment el hogy azt a képet kerestem.

Mikor végül megtaláltam hanyatt vágtam magam.

Ez nem is ÉN vagyok. –mondtam magamnak. Ez más. Hasonlít rám de más. Megkerestem Mikeot. Ő is azt mondta hogy csak üvegeztünk de én nem csókoltam meg senkit. Ő persze józan maradt. Így bíztam benne. Azt mondta hogy még úgyis van két hét addig hazamehetek tisztázni a dolgokat.

Hatalmas ölelés kíséretében kiviharzottam az irodájából. De már késő volt. Jött egy SMS.

Lezuhantam a padra.

-          Haver neked elgurult a gyógyszered! –kiabált Rick. – TE OLYAN HÜLYE VAGY! SMSBEN SZAKÍTASZ VELE?! Hogy gondolod? –puffogott Rick.

-          Az én dolgom nem?

-          De annyit csak megérdemelne hogy két év után nem SMSben dobod ki. És amúgy sem értelek. Most akartad megkérni. Pont tegnap. Hogy lehetsz ilyen?

Ezek persze a világ másik oldalán történtek. Én nem tudok róluk.

A sírás rázta a testem. Mike jött ki a hangra de csak a telefont nyomtam a kezébe mert megszólalni nem tudtam.

-          A tegnap miatt? –kérdezte. Bólogattam. Mike begurult és felhívta azt a számot ami az utolsó a hívás listámon vagyis Christ. Persze Rick vette fel. Mike nem hülye nem rontott ajtóstul a házba. De elmondta Ricknek hogy az a csaj nem is én voltam. Csak van itt egy lány aki akár az ikrem lehetne és kétszer olyan részeg volt mint én. És pont úgy hordja a haját mint én. De ha nem hiszik el akkor képpel tudja bizonyítani. És azt is hogy nem én vagyok.

-          Vannak árulkodó jegyek. Remélem Ő is hallja. –nézett rám. Már nem sírtam de nagyon ki voltam. Üveges szemekkel hallgattam amit Mike mond.

-          Persze. –mondta Rick.

-          Nem fogod fel hogy nem érdekel? –hallottam Chris gyűlölködő hangját.

-          Nem. –mondta Rick.

-          Folytathatom? –kérdezte Mike. A válasz jött a másik oldalról. –El kék ruhát viselt tegnap. A képen fekete van. Ellie fülei négy vagy öt helyen vannak kifúrva. Annak a lánynak nincs is fülbe valója. El erősen sminkelt mint mindig Carla viszont alig hord sminket. Ha kicsit jobban lesz lefotózom őket egymás mellett és elküldöm jó? –kérdezte Mike.

-          Persze. –Bólogatott Rick.

-          Chris? –Mike hangja megingott. – Nagyon hülye vagy hogy ezért kidobtad Őt. Másról nem is beszél csak arról mennyire hiányzol neki és már inkább hazamenne. Bolond vagy ha hagyod elmenni. –mondta Mike majd kinyomta a telefont és visszaadta. Megborzolta a fejemet majd elment.

Kínok közt telt a következő két hét. Senki nem mert hozzám szólni és én sem szóltam hozzájuk.

-          Emberek ez így nem mehet tovább. –mondta Nick miközben engem figyeltek ahogy az ablakban ücsörgök. – Valami ötlet?

-          Pasz. –mondta Bobby.

-          Talán beszéljünk vele. Azzal a Chrissel. –mondta Amy.

-          Édesek vagytok hogy segíteni próbáltok de nem tudtok. Végtelenül önfejű és nem fogja elhinni úgy se. Vagy megbékél vagy nem. De nem lesz köztes állapot. – mondtam keserűen mosolyogva. - Remélem meg tudom vele beszélni. DE ti nem folyjatok bele. –kértem őket majd felkaptuk a cuccaimnak és mentünk Tájat fotózni.

A modellkedésről letettem. A tájat még végig fotózom de a Szabadont már megcsináltam vagy ezerszer. Így Mike engem hazaengedett. Már megkaptam az elismerést. Híres fotós vagyok. De ez érdekelt most a legkevésbé.

Görcsbe rándult gyomorral láttam meg Rick alakját a reptéren.

-          Szia Kis Csibe. Aki nagyon megváltozott. –nézett rám.

-          Annyira nem. –mondtam. –Csak még rövidebb lett a hajam és ezeket. –mutattam a fülemre meg nyelvet nyújtottam. –Csináltattam. Oh meg van egy ilyenem is. –húztam fel a jobb kezemen a pulcsit. Egy Panda tetoválás volt amint a kis pandát babusgatja. – Az egy éves év fordulóra csináltattam. –mondtam majd elindultam a csomagjaimért és utána Rick elvitt haza. –Nagyon rosszul van? –kérdeztem.

-          Igen. –csóválta a fejét. – De látom a jel ott lóg a nyakadban.

-          Igen. De ezt neki is mondtam. Ide sem figyelt rám. Oh még nem is gratuláltam! –mosolyogtam. Vagyis próbáltam.

-          Kristi kiugrott a bőréből. –nevetett Rick. – Elviszlek most hozzánk. Féle Chris valamit csinálna veled. –nézett rám nagyon komolyan. Kezdtem megijedni. – Igazából nem tudna bánta mert annyira szeret hogy kezet sem merne emelni rád. De elővigyázatosságból. –mondta Rick. Bólogattam. Most úgy érzem magam mint két és fél évvel ezelőtt.

Megérkeztünk és Kristi rögtön a nyakamba ugrott. Ez a fél év pont annyi volt hogy elmélyüljön a kapcsolatunk egymással. De nagyon rosszul voltam.

-          Ez mi? –kérdeztem mikor a hasára néztem. – Csak nem meghíztál?

-          Hülye. –legyintett meg. Annyira magamhoz szorítottam volna de féltem hogy szegényke összetörne.

Két nap múlva ébredtem. Teljesen tiszta fejjel. Félve attól hogy Chris többet látni sem akar.

-          ELLIE! –kiabált fel Kristi. Lesétáltam és megláttam Ricket a gép előtt ücsörögni.

-          Itt a kép! Valaki kiszerkesztette és elküldte.

-          Mi ez? –néztem. –Valami bizonyíték féle? –kérdeztem.

-          Pontosan. Chris úton van. Jobb lenne ha felmennél. –kérte Rick. Bólogattam majd felrohantam.

Chris tényleg megjött. Nevetett. De tudo hogy csak álca volt.

-          Mit találtatok? –kérdezte.

-          Ki Ellie? –fordította meg a gépet Rick. Chris rámutatott a helyes képre.

-          Igen. De nem ő van azon a csókolózós képen. A csaj Lilly. Ellie ikre is lehetne akár. Utálják egymást. Riválisok.

Chris köpni nyelni nem tudott. Én meg csak lerohantam és a karjaiba vetettem magam könnyezve. 

A photographer*

Az első helyek közt volt a régi házunk ahova el akartam menni. És végül rá is vettem magam.

Pontosan fél évig laktam itt, pont addig amíg berendeztem hogy így akarom majd látni ha idejövök. Hallottam amiket összeveszekedtek anyuék miattam. Panda kiabált a konyhában hogy anyu nem tudja hogy kell engem nevelni mert én nem leszek egy olyan Angol sznob mint ők.

Panda volt a nővérem az anyám és a legjobb barátnőm egy személyben. Így nagyon fájt mikor azon az ominózus estén mikor megismerkedtem Chrissel meghalt. De ha ő nincs akkor lehet hogy most nem ismerem Christ.

Felsétáltam a szobámba és benyitottam. Minden pontosan úgy volt ahogy ott hagytam. A könyvek szanaszét a földön, a rajzaim az asztalon és a Fél kész vatta felhők pedig az ágyamon.

Végig húztam a kezem az asztalon és az ujjaim megakadtak egy füzeten. I WISH! olvastam a borítón. A gyönyörű kacifántos írással amit még Panda segített megcsinálni.

Kinyitottam és olvasgatni kezdtem.

…Híres író.

… Elismert fotós…

Belegondoltam hogy a fele már valóra vált.

Könnyekkel a szememben zártam be a füzetet majd fotózni kezdtem. Úgy is van egy Dizájn/Ingatlan rész. Pont az első két hét anyaga.

Büszkén hagytam el a házat egy órával később.

-          Nekem már kész az első project fele! –mondtam büszkén Mikenak a csoport vezetőnek.

Kb. 20 ember volt a csoportban. 5 kisebb csoportra osztva. Az első csoport volt a legjobb. Én meg még csak a harmadikban voltam.

-          Ezek mesteriek. –nézegette őket a gépen. – Átraklak a kettes csoportba. Még mindnig neked van a legnagyobb esélyed betörni a képekkel. –olvadozott. – Jövő héten mentek egy elhagyatott szanatóriumba. Ott kell fényképezni. Ne okozz csalódást. –nyomta a kezembe a Pentax gépemet.

Így is lett. Amy és Nick oldalán követtem Bobbyt aki elvezetett minket a szanatóriumba. Annyira belevetettem magam a munkába hogy azt sem tudtam mennyi az idő. Szó szerint.

Egyszer csak csörren a telefonom. Gondolkodás nélkül kinyomom, meg sem néztem ki volt az.

-          Kinyomott!  -puffogott egy másik kontinensen Chris.

-          De biztos nem csal meg. –csóválta a fejét Rick.

-          Honnan veszed hogy nem egy másik sráccal enyeleg?

-          Jaj Chris ezt most te sem gondolod komolyan! –kiáltott rá Kristi. –Elemnt fotózni de szeret téged és csak biztos dolga van.

-          Legyen úgy. –sóhajtott Chris majd kiment a helyiségből.

Fotóztam és fotóztam éjjel nappal. Kicsit ilyen tovább képzés jellege volt az egésznek. De egyik délután Mike rohan hozzánk hogy kiszivárogtak a Szanatóriumos képek.

Kate volt az.

-          Tudom hogy Ő volt. Fent van az oldalán! –mondtam majd beírtam az URL címet és kiadta a mi képeinket. Kate két nappal később már a repülőn ült.

-          Viszont így most nektek van egy menetetek a TV-ben. –mosolygott Mike.

-          Amit KAte elrontott nekünk kell helyre tenni. Tiszta sor. –mondtam.

Másnap valami nagy TV showba mentünk.

-          Mi is ez a dolog? –nézett ránk a riporter.

-          El. –mutattak rám. Sóhajtottam majd belekezdtem.

-          Néhány emer összefogott és így kitalálták ezt a Fotó Túra nevű dolgot. De az egyik lány kiszivárogtatta a képeinket ráadásul a tudomásunk nélkül úgy mintha a sajátjai lettek volna. Ebből van most ez az egész katyvasz. –magyaráztam.

-          És ki a legtehetségesebb? Ha szabad ilyet kérdezni.

-          Ellie! –hangzott a válasz.

-          Nem hiszem. Ők vannak olyan tehetségesek mint én, vagy ha nem jobban. –mosolyogtam.

-          Ellie ha jól tudjuk neked van egy könyved is. –nézett rám a riporter.

-          Igen van. És hamarosan készül a következő. –mosolyogtam még mindig.

-          Mesélnél róla egy kicsit? –kérdezte a riporter

-          Ha lehet most nem majd máskor. Hisz nem azért jöttünk hogy rólam beszéljünk hanem a képekről és a többiekről. –jelentettem ki.

-          Ez hihetetlen! –csóválta a fejét a riporter. Olyan fél órával később már a kocsiban ültünk. Dőlt belőlünk a szó és mindenki engem fényezett én pedig már nem nagyon bírtam.

A következő hét pihenő volt de utána jött a Mozzanatok témakör ami az egyik kedvencem lett.

Chris minden nap keresett és megtaláltuk a módot hogy tudjunk beszélni. Skype. És megbeszéltük amitől félt. Az övé vagyok és nem tervezem hogy ezen bárki is változatni tud.

A második project hamarosan elkezdődött így nekem is kevesebb időm volt vele beszélni. Ők pedig turnéztak. De legalább az esküvőt úgy tervezték hogy ott lehessek én is.

Mozzanatok egy elég szabad téma volt. Az elmosódottság volt benne a lényeg de mégis valami kézzel fogható.

-          Ki maga? –jött oda hozzám egy férfi amint éppen egy kislányt fényképeztem miközben ugróiskolázik.

-          Egy fotós. –vontam vállat.

-          Nem gondolkodtál rajta hogy modell légy? –kérdezte. – Dee Madison. –nyújtott kezet. –Én segíthetek. –mosolygott.

-          Miért lennék én modell?

-          Azért drága Ellie mert pont megvan hozzá az alakod és minden más is. Gyere be holnap a stúdióba csinálunk néhány próba felvételt és megnézzük mennyire tetszik. –Dee olyan volt mint a hozzám hasonlók. Talán 30 lehetett.

Elhatároztam hogy elmegyek végül is veszteni valóm nincs. Így reggel elkéredzkedtem Miketól  miközben leadtam a Mozzanatok témakör képeit Pendriveon.

-          Menj csak nyugodtan. –mosolygott. Olyan erős angol akcentusa volt ami szinte már cuki volt.

Egy óra alatt odaértem a megbeszélt helyre. Dee felvázolta nekem a helyzetet miközben engem kisminkeltek és felöltöztettek.

Nem Ő volt a fotós de ott állt mellette. SEMMIT nem kellett mondania. S neki se a fotósnak.

Dee olvadozott mikor meglátta a képeket.

-          Tényleg nem akarsz ezzel foglalkozni?  - nézett rám.

-          Sosem modellkedtem. – vontam vállat. – Annyira nem érdekel.

-          De egy nyitott szerződés Amerikában csak érdekel nem? –nézett rám. – Nem Amerikai vagy? –kérdezte.

-          De. –mondtam elhűlten de nem írtam alá a szerződést. Nem ma.

Volt egy csöppnyi szünetünk ahol a banda elhatározta hogy bulizunk ezerrel. És itt ütött be a baj.

Olyan részeg lettem hogy az elképesztő. De mindenki. És üvegezni kezdtünk de azt nem vettük észre hogy közben folyamatosan kattog a fényképező. És valahogy- hogy tönkre tegyenek- kiszivárogtak képek… És Chrishez is eljutottak. 

Wedding Time*

Rick a lelkemre kötötte hogy senkinke nem szólhatok. SENKINEK! Még Chrisnek sem. Nehéz volt eljátszani előtte…

-          Hol jártál? –szögezte nekem a kérdést mikor haza értem.

-          Dolgom volt. –vontam vállat.Itt baj lesz. Érzem.

-          Azt mondta nem mész ma sehova. –állt elém mellkasára font kézzel.

-          Ne legyél már ilyen! –kiáltottam fel. –Tudtommal szabad ember vagyok. Az egy más dolog hogy nagyon hiányoztál de… - csuklott el a hangom.

-          Kivel voltál?

-          Rickel. –hajtottam le a fejem.

-          És miért? –nézett mérgesen.

-          Nem hiszlek el Chris. Ha azt hiszed megcsallak a legjobb barátoddal nagyon rosszul hiszed! –kiabáltam. – Ha erre vagy kíváncsi segítek neki! Vannak dolgok amikben kell neki! És csak Én tudom hogy mit mikor és hol kell tenni! –kiáltottam majd felmentem a szobánkba.

Azon agyaltam hogy miért hiszi hogy megcsalom. Pont Rickkel. Oh, ha tudná mi van a háttérben nem lenne ilyen.

-          El. –kopogtatott az ajtón.

-          Mit akarsz? –kérdeztem miközben kitártam az ajtót.

-          Meséld csak el mivolt ez az egész dolog? –húzott az ölébe.

-          Az meg sem fordult a fejedben, hogy ékszer boltban voltunk? –kérdeztem.

Chris pillanatok alatt összerakta a fejében a dolgokat.

-          És ezt miért nem lehetett elmondani nekem? –kérdezte.

-          Mert Rick nem akarta hogy tudd. Titok. –jelentettem ki. – És főleg Kristi előtt.

-          Befogom! –mosolygott nagyot majd megölelt.

-          Mond össze akarod törni a bordáimat? –kérdeztem.

-          Ha az kell ahhoz hogy örökre itt maradj. – suttogott.

-          Amúgy is itt maradnék. –bújtam a mellkasába.

-          Rég azt hittem képes lennék elüldözni téged. –mondta.

-          Nem tudnál. – mondtam majd megcsókoltam.

-          Nem tudod mennyire szeretlek. –jelentette ki.

Történelmi pillanat. Chris kiejtette a száján azt a szót amit még soha nem hallottam tőle.

Szeretet, nem is tudom mit jelent neki. Neki aki az emberek többségét megveti. Én mégsem abba a kategóriába kerültem.

-          Különlegesek vagyunk. –mondtam. – Én azért mert rád találtam. Te pedig azért mert ki mered mondani amit mások csak gondolnak. –néztem a szemébe. Mosolyogva maga alá gyűrt s megcsókolt.

Mi mondjak Rick pontosan úgy sugárzott mint Kristi. Mivel még ebben a hónapban megkérte Rick a kezét.

Kristi ott pattogott minden nap nekem miközben a ruháját terveztem.

Néhányszor bele is állt a gombos tű de nem érdekelte.

A következő pár hónap nagyon zűrös volt nekem. Ott kezdődött hogy egyre közeledett az utazásom Európába egy elég neves fényképész bandával. Valahogy hallottak rólam és meghívtak hogy menjek velük fél évre Európába fényképezni. Minden nap mást fogunk csinálni. Ilyen tovább képzés jellegű az egész. Chris rögtön rá bólintott.

-          De fél év. –mondtam miközben a stúdióban ültünk.

-          El akarsz menni? –kérdezte

-          Igen, de…- vontam vállat de belém fojtotta a szót.

-          Nincs de! –szögezte le. –Ha akarsz menni világot látni menj csak! –nevetett. Megöleltem majd elindultam haza.

-          Tudod hogy elvesztetted? –nézett rá Rick.

-          Most kezdem sejteni. – csóválta a fejét.

Még otthon voltam mikor megérkezett. Csak leült és az ölébe húzott.

-          Mikor repülsz el? – kérdezte  miközben a kezemmel játszott.

-          Holnap kora reggel. Felkeltselek? –kérdeztem.

-          Csak nehezebb lenne hogy elmész. –csóválta a fejét majd a zsebébe nyúlt és egy kis dobozhát húzott elő belőle. Nem még nem gyűrű van benne. Egy nyaklánc volt. A banda jelével.

-          Mi ez? –néztem rá. – Csak nem valami új jel?

-          Nem. Csak tudd hogy közénk tartozol. –mondta majd a nyakamba akasztotta. –Bárhol is vagy. –mosolygott majd megcsókolt.

Éjszakába nyúlóan fetrengtünk az ágyon. De per pillanat semmi nem érdekelt mert fél évig most úgysem lehet majd az enyém.
Soha. Semmilyen formában. Nem akartam hogy eljöjjön a reggel de mégis vártam mikor jelez a vekkerem hogy fel kell kelnem.

-          Chris. –simogattam meg a hátát miután lezuhanyoztam és felöltöztem. Minél tovább akartam hogy aludjon. Nem akartam megnehezíteni se neki se magamnak az elválást.

Most úgy beszélek mintha nem látnám többet soha. De egy szerelmes szívnek fél év akár örökké válóság is lehet.

-          Nem akarom hogy el menj! – mondta majd neki tolt az ajtónak. Minden kiesett a kezemből. Felemelt és a dereka köré fonta a lábaimat. Megcsókolt majd a keze végig simított a nyakláncon. Tegnap óta le sem veszem. Félek hogy elhagyom. Vagy valami történik vele.

Kínok közt álltam a lábamra mikor eljött a perce hogy menjek. Az ajtóból még visszanéztem és a fejemben az eltelt két és fél év eseményei kavarogtak. Chris könnyes szemmel állt az ajtóban.

-          Remélem viszont látlak még. –súgta maga elé miközben beszálltam a taxiba.

Elhatároztam hogy csak a fotózásra figyelek. Ez még ment is volna ha Chris nem írogat 5 percenként. Nem tudom miért vagyok ilyen. Az előbb még olyan nehezen tudtam eljönni mellőle hogy majdnem kiborultam. Most meg. Most meg inkább kikapcsolnám a telefonomat. Nem baj a gépen úgy sem tud írogatni és majd véletlenül elfelejtem visszaállítani.

Minden szuperül ment egészen addig amíg Angliába nem értünk. Ott minden elromlott. 

Camp Terror*

-          Mit csinálsz ma? –kérdezte.

-          ne idegesítsél. –vettem fel a telefont. –Most léptem ki a házból.

-          Mit csináljak, hiányzol. –mondta.

-          OOoh. – Hát végül is. Dedikálásra megyek utána meg valami TV Showba.

-          Akkor ma könnyű napod lesz. – nevetett. 

-          Te beszélsz? –csóváltam a fejem mikor ki kanyarodtam az utcából. Őszintén már az is meglepett hogy odaadta nekem a kocsiját. – Neked ma egész nap csak fetrengeni kellene. –mondtam.

-          Hé. Az is komoly munka ám. –nevetett.

Még elbeszélgettünk valamin de aztán hamar megérkeztem és letettük.

Már a kezem szakad le mikor az ezredik aláírást pingáltam. Aztán még jött a TV-s interjú is. Amiben nem kerülhettem ki a kérdéseket a magánéletemmel kapcsolatban. De próbáltam minél kevesebbet kiadni magamból.

-          Megjöttem. – kiabáltam be az ajtón mikor beléptem. Sehol senki. Lerúgtam a cipőm majd a kabátomat felakasztottam a fogasra. A következő pillanatban pedig egy sikoltás hagyja el a számat.

-          Megijesztettél! –mondtam durcásan miközben leült velem a kanapéra.

-          Ez volt a lényeg. –nevetett.

-          Szörnyű alak. –fúrtam a nyakába a fejem.

-          Te kis diplomata. –nevetett. Néztem mire céloz aztán leesett.

-          Abban egyeztünk meg amíg nem „Breaking News” a kapcsolatunk nem számolunk be minden lélegzet vételről a sajtónak. Nem? – vontam kérdőre.

-          De. De blogokról nem volt szó. –nevetett. Elővettem a gépem majd megkerestem a Tumblr-jét és böngészni kezdtem.

-          Hát ez jól eldugtad. –nevettem. Ezek után minden reakció leolvasható volt az arcomról. Volt mikor fal fehér voltam és volt mikor olyan vörös hogy inkább elsüllyedtem volna.

-          Te sem voltál szűk szavú. –nevettem mikor kikapcsoltam a gépet.

-          Téged nem lehet jellemezni két mondatban.

-          Mit nézünk? –kérdeztem 10 perccel később miután felvitt az emeletre.

-          nem tudom. –nevetett.

Hát ebből sem lett filmnézés mert dőlt belőlünk a szó.

Valami megindult bennem és nem tudtam türtőztetni magam.

-          Nem arról volt szó hogy filmet nézünk? –kérdeztem.

-          Látod? Vége. –nevetett majd teljesen az ölébe húzott és a csípőmre tette a kezeit.

Az édes fél homályban csókolózva húztuk le egymásról a ruhákat.

Furcsa érzés volt. Pont olyan mint ahogy képzeltem. Soha senkit nem szerettem így mint Őt. Soha. És nem is fogok. Semmi nem tud ezen változtatni.

Halk nyögések hagyták el a szánkat.

Kacagva eszméltem fel mikor reggel a hasamon körözött.

-          Ezt még nem is láttam. –mondta az ujjait végig húzva a hasam jobb oldalán. A „Beauty” szó volt olvasható rajta.

-          Ja. Hát ez még régi. Ne mondd hogy nem láttál még ezelőtt felső nélkül? –néztem rá.

-          Akkor csak nem vettem észre. –mosolygott majd maga alá gyűrt és megcsókolt. –Tudod hova megyünk ma? –kérdezte miközben a hajammal játszott.

-          Nem. –néztem rá csillogó szemekkel.

-          Kempingezni. –jelentette ki. – Kristiék is jönnek.

-          Szuper. –ugrottam fel. – Mikor indulunk? –kérdeztem.

-          Dél után itt találkozunk és Rick valami horrorisztikus helyre visz minket.

-          Haha. Nem fogok megijedni. –mondtam. Ezt a kijelentést utóbb visszavontam. Ugyanis Ricky egy olyan félig roskadozó házhoz vitt minket ami állítólag az egyik rokonáé volt.

-          Csak nem büszkélkedek egy vámpírral a családban .- vigyorgott kajánul mikor összenéztek Chrissel.

-          Legalább van mit fotózni. –röhögtem majd kattintgatni kezdtem.

-          Mondtam hogy vedd el tőle. –röhögött Rick is.

-          Ha elveszem aludhatok a kanapén. Nélküle. –mondta Chris „komolyan”.

-          Oh. Már értem. –mondta Rick. Kristi körülnézett a házban egy kicsit. a Fiúk pedig a tudtunk nélkül kiterveltek valamit ellenünk.

-          Te én félek itt. –mondta Kristi mikor egyedül voltunk a konyhában.

-          Csak meg akarnak ijeszteni minket. –vontam vállat. Kattintottam egyet a géppel majd mikor visszanéztem a képet csak homályosság fogadott. Felmentem az emeletre. Amit valahogy a következő percekben megbántam.

A lépcsővel szemben volt egy tükör. Pont a lépcsővel szemben.

Beálltam elé. Láttam magamat nagyon meglepő módon. Magam mögött pedig egy nőt amint fojtogat. Éreztem az ujjait a nyakamon. De mikor megérintettem a nyakam nem éreztem semmit. Oké ez most egy kicsit furcsa de ez van. Aztán a nő eltűnt én pedig letaglózva álltam a tükör előtt remegő lábakkal.

Valaki a nyakamhoz kapott hátulról akkorát sikítottam hogy kiestem a bőrömből majdnem.

De Chris is megbánta.

-          Te veszélyes vagy. –mondta miközben leült a nappaliban a kanapéra. Vérzett az orra. Annyira megütöttem.

-          Szerinted mit tanultam Pandától? –kérdeztem mikor egy zsebit nyomtam a kezébe.

-          Legközelebb finomabban. Még kell az orrom. –mondta majd elkapott és csikizni kezdett.

-          Hogy vagytok képesek ezt csinálni itt? –kérdezte Kristi. Látszott rajta hogy frusztrált.

-          Nyugi. Én fáradt vagyok. –mondtam.

-          Nincs sok hely. –jelentette ki Rick. – Vagy valaki itt kint alszik és fent alszunk hárman. Vagy kinyitjuk ezt az ágyat.

-          Vagy én fent alszom Ellel. Ti meg itt lent. –húzott magával Kristi.

-          Azt ugye tudod hogy most szabad utat adtál nekik ahhoz hogy megijesszenek minket?

-          Tudom. –vont vállat Kristi miközben átöltöztünk. – De ez benne a móka. Nekünk is ki kéne találni valamit. –röhögött.

-          Jó.

A terv hamar megfogalmazódott. Sejtettük hogy úgy is éjjel akarnak a halálba kergetni minket.
A terv csak annyi volt hogy mielőtt felérnének elbújunk valahova.

Mókás lenne látni az arcukat amikor nem vagyunk ott.

-          SSSSH! –pisszegett le Kristi.

-          De most ezt te komolyan gondolod hogy a hűtő mögött fogunk elbújni? –kérdeztem. Csak bólogatott. Hallottuk fentről a kiáltást. Azt hitték hogy ott vagyunk.

-          Chris. Hol vannak a lányok? –kérdezte Rick. Őrült gyorsasággal keresni kezdtek minket. Chris benézett ide is. És hoppá megtalált minket.

Már nem bírtuk visszatartani a röhögés.

-          Ez nem vicces! –szórt le minket Ricky.

-          Miért? –kérdezte Kristi.

-          Mert megijedtem hogy eltűntél. –nézett nagyot olyan kis kutya szemekkel.

Hát reggel meglepő tény fogadott.

Meleg fény árasztotta el a szobát. Chris szuszogott mellettem.

Hova a halálba lett az a rém kamra ami tegnap volt itt.

A lépcsőn is majdnem leestem. De sikeresen megtartottam az egyensúlyom.

Rick már az asztalnál ücsörgött.

-          Mi az amin ennyire gondolkozol? –kérdetem mikor leültem mellé.

-          Kristi. –mondta egyszerűen, kifejezéstelen arrcal.

-          Ugye tudod hogyha összetöröd a szívét akkor én az összes csontod? –vontam fel az egyik szemöldököm.

-          Nem. Jézus erről szó sincs. Sőt pont az ellenkezője van… Csak nem tudom hogy kérjem meg. – nézett rám.

-          Ha szeretnéd segítek. –mosolyodtam el majd szürcsölni kezdtem a Colát amit az előbb kivettem a hűtőből.

-          Az jó lenne. –nézett rám.

-          Azt hittem még alszol. –néztem Chrisre mikor leültem mellé az ágyra.

-          Nem tudtam aludni. –mondta mikor a mellkasomra hajtotta a fejét.

-          Javíthatatlan. –csóváltam a fejem mikor megéreztem hogy a légzése lelassul és elalszik.