When We First met* (english)

I had always problems with myself. The story was beginning two years ago.

Chris and the boys were walking out of the pizzeria and I fell in front of them.

-          What the hell we gonna do? – asked Ghost.

-          Nothing. –said Chris while he was looking at me.

-          You want leave her here? –asked Rick.

-          Of course not! –Shouted the singer. – We’re going to take her to the hospital. Or just me. You can go home! – Chris put me into his car. They won’t drink tonight.

-          Don’t take me to the hospital! – I prayed.

-          Probably your bones are all broken…- he started. I was jumping next to him. –Or not. – he said. I was just losing my mind and that’s why I fell. Just like in that Motionless In White concert.

-          Take me back! –I said.

-          There? –he asked me.

-          Yes. There. – I shouted. - Panda is still there.

-          Who?

-          Don’t care about it just take me back!

-          Do you know that the hope is little. She is dead probably. – Chris looked at me.

-          I know but Hope dies Last!

-          But I’m the killer…

I was just standing there waiting for what will happen. A group of boy who were hit my soul out of my body were standing in front of me and they smiled.

Just like they want to do the whole thing again with me.

-          What’s up darling? You came for another ride? –someone asked. They started to mve closer to me. I was shocked and I couldn’t speak.

-          El? What’s the matter? –asked Chris while he stood in front of them. I was behind him. He was looking at me like he was frightened. I liked that way of looking.

-          Nope dude. We’re just saying good bye to our little star. – someone of them touched my chin.

-          Get off! –Chris said. They were frightened so they ran away.

-          You’re not that scary. – I said. I started to run into the darkness but I fail. I was screaming as loud as I could.

Chris didn’t understand how I could cry over a “friend”

-          You were right. –I said. I felt hopeless.

-          The hope killed? –he asked. I was shaking my head.

-          She was so breakable… -I started. I didn’t have any idea what I would do without Her.

-          Where do you live? – he asked while he started to drive.

-          I was living with Panda. Till that moment. My keys are stolen now so… -I moaned.

-          And what about your parents?

-          They’re in England. They’re snobs and I said I won’t be like them. Ever. They went to England 8 years ago.

-          You live like that 8 years? –he was surprised. – Sorry but how old are you exactly?

-          21. –I shrugged my shoulder. He looked at me very surprised. I didn’t want to talk about it because the thing we’ll never meet again is true. We’ll never meet again.

-          Don’t you want to disinfect this? –he asked while we were standing in a red light. He was looking my “Be who you wanna be!” tattoo.

-          I cut it half three times. Nothing will happen. – I said. – OK I’ll do it when we’re arrive to Rick. – He shook his head and I showed him my other wrist with the Cobwebs tattoo.  – This was made about when I was 15. This was my first tattoo. It was before when you released the Creatures. –I smiled. –Panda has the pair of it. The Creature*. –I said.

Finally we arrived to Rick’s place. He was out of his mind when I told him the whole story.

-          Assholes! –he shouted finally. Chris disinfected my tattoos while we were talking.

-          You have to stay there! I’ll  come back in the morning. –Chris said and left. Rick took me to a room. I didn’t look around. I just fell into the bed and slept.

In the morning I was awake when I heard the door opening and saw Chris.

-          Stay here. I’d make a key for your house. OK? – he asked.

-          I don’t understand why are you so nice to me. –He didn’t say anyting just left the room smiling.

After one week I was at Rick’s house. We talked a lot about things. But in one Tuesday Chris came and said he’s fed up with that thing with me.

-          She’s just a panic patients girl. Who lost her  best friend and unfortunately her parents away… I’ve had enough! –Chris shouted.

-          Guys? Where’s Ellie? –Kristi asked them.

-          Ellie?! –Rick went to the open window.

-          She climbed one and a half floors? – Chris was looking my disappearing body.

-          Chris you’re a fucking idiot! –Rick explained while he was running down the stairs. – Come on Chris! I need you! Kristi we went to search Ellie!

-          OK! –responded Kristi. She was worry about me.

-          Chris you’re silly! –Rick continued. – Didn’t you talk to her, did you!?

-          Of course I did! –shouted Chris.

-          Ok. Then you know Panda was her elder sister and their parents died 3 weeks ago.

-          I didn’t know that. – Chris bowed his head.

-          Panda were the last for her. –Shook his head Rick while he was searching my house.

-          I didn’t know that too. But why do we have to care about her? I don’t get the picture.

-          OK. Be honest. Did you looked her like you’re a boy and she is a girl?

-          No. –Chris said.

-          I don’t know you. – Rick said. –Now you go inside and tell her that you didn’t know the things and say Sorry! So many things in you two is the same! You’ll realize it soon. Just go into the house and listen to her.

-          NO I WON’T –Chris shouted again.

-          You will!

Chris pulled the car’s door and walked to the door.

-          El. –he started knocking. – Ellie? Elison!

-          What? –I opened the door. – As I know you don’t want to see me! –I said. I wanted to close the door but his boot stopped it. – What do you want from me? .I asked softly. He pulled the door towards me without effort then he sat me next to himself.

-          I didn’t know that Panda was you sister. Ad that your parents are dead. – he said while he hugged me. – I’m sorry.

Two months flown away. I’m a photographer and I didn’t see them a while ago.

Three months have flown away and I felt hopeless. I felt someone missing in my life except for Panda. Someone else.

He. He can save me from the dark only.

When I saw that they have a concert I started calling my friend.

And the next day…  

Good Luck. *

Chris magához szorított.

Hazafele az úton nem beszélgettünk.

De mikor hazaértünk és bezárta az ajtót…Nekitolt és a homlokát az enyémnek támasztotta.

-          Miért kellett ezt csinálnod? –kérdezte.

-          Te mondtad hogy menjek. –suttogtam miközben az orrunk is összeért.

-          Soha többet. –suttogott miközben megcsókolt. nekem nyomta a derekát és körbefonta a lábaimat rajta. Felvonszolt az emeletre és letett az ágyra. Elképesztő gyorsasággal kapkodtuk le egymásról a ruhákat. A fejét a nyakamba fúrta és a kezünket a fejünk fölött összefonta. A takaró varázslatos módon lebegett fel-le. Az ismerős forróság hamarosan elöntötte a hasam. Leírhatatlan érzés mikor végre fél év után újra érzem hogy bármi történhet, bármit terjeszthetnek Ő szeret engem. És én is őt.

Az ajkamra tapadt majd megfordított és magához húzott. Semmit nem akartam mondani. Semmit. Csak hallgattam a szívverését.

A tenyerét a homlokomra tapasztott majd a sajátjára. 

-          Te lázas vagy. –jelentette ki.

-          Nem. –mondtam majd tüsszögni kezdtem.

-          Na persze! –mondta majd kibújt alólam, felvette a melegítő nadrágját rám meg rám adta a pulcsiját. Kiment a fürdőbe és hallottam ahogy a vizet engedi. Aztán leviharzott a lépcsőn.

-          Remélem már a kádban ülsz!? –kiabált fel.

-          IGEN APU! –szóltam vissza majd reszketve elindultam a kád fele. –EZ HIDEG! –ordítottam.

-          Le kell vinni a lázad. –mondta miközben a számba rakta a hőmérőt.

-          Csak én lehetek ilyen selejtes. –mondtam. Olyan szigorúan nézett rám hogy inkább meg sem szólaltam többet amíg a kis szerkentyű csipogni nem kezdett.

A diagnózis hamar felállt. 40°C -os láz, hányinger. Amit hamarosan a hányás is követett. Egész este ott görnyedeztem.

Végre sikerült elaludni a karjaiban de akkor jöttek a rémálmok. Egész éjjel forgolódtam és sikerült is felvernem.

-          Nem akartalak felkelteni. –suttogtam.

-          Nem kellett hozzá sok. Úgy dobálod magad… - nem is folytatta csak a hátára fordult.

-          Bocsi. –mondtam. –Nem tudom mi van velem.

-          Beteg vagy. –nézett rám. Hamarosan sikerült visszaaludnom de ő egy percet sem volt képes aludni. És ez másnap meg is látszott mikor próbálni mentek.

-          Soha nem szoktad hordani. –mutattam a szemüvegére. –Ha ennyire fárad vagy felcsavarodsz az első fára. –mondtam majd becsuktam az ajtót. –Nem mész te sehova. –kezdtem feltolni az emeletre. –Itthon maradsz és alszol! –parancsoltam rá. Nem ellenkezett. Csak bedőlt az ágyba és elaludt.

Fogtam a telefonját és megcsörgettem Ricket.

-          Mizu kis Csibe? –kérdezte mikor rájött én vagyok.

-          Szia. Csak szólók hogy énekes nélkül próbáltok. Tegnap éjjel engem ápolt és nem tud még felülni sem az ágyban olyan fáradt.

-          Miért neked mi bajod van? –borult ki Rick a telefon másik végén.

-          Megfáztam és hányok. Nem nagy cucc. De nekem a betegséggel jár együtt a rémálom is. És akkor dobálom magam és szegény egész éjjel nem aludt. Nézd olyan fáradt hogyha elengedem próbálni akkor az első fára felcsavarodik kocsival…

-          Megértem. –sóhajtott nagyot. –Akkor neked jobbulást Ő meg aludja ki magát mert holnap már kell próbálni!

-          Oké. Mondom neki. –mosolyogtam majd letettem. Olyan jó hogy ilyen megértőek. Azt hittem már rég megutálnak. De valamiért még sem.

Hatalmas koppanást hallok az emeletről. Felrohanok- már amennyire tudok hányingerrel. Hamarosan Chris hatalmas alakját látom meg a fürdőben a földön feküdni. Röhög magán.

-          Mit csináltál? –kérdeztem.

-          Nem töröltél fel magad után és elcsúsztam. Ez a te hibád. –mutatott rám fekve. Fej csóválva segítettem neki felállni.

-          Mars vissza aludni! –mondtam.

-          Igen anyu! –forgatta a szemét röhögve de csak felkapott és ledöntött az ágyra.

-          Azt akarod hogy kitaccsoljak? –kérdeztem.

-          Nem. –mondta majd megcsókolt. Kb. az egész nap alvással ment el.

Egy hét teljes felépülés után újult erővel vetettem bele magam az írásba, fotózásba és minden más nehézségbe amit az élet gördített elém. 

Scandal*

Persze én erről nem tudtam. És az egész onnan derült ki hogy egyik nap felhívtam Christ. De nem ő vette fel.

-          Rick? –kérdeztem. –Miért te vetted fel? –

-          Nem kíváncsi rád. –mondta.

-          Miért mit tettem?

-          Azt kérdezi a jel még a nyakadban van? – kérdezte Rick.

-          Igen. –válaszoltam gondolkodás nélkül.

-          Azt üzeni ez nem olyan téma amit telefonom meg lehet beszélni és ennyire van attól hogy felrobbanjon! –mondta Rick.

-          DE MIT TETTEM!? –kiabáltam el magam.

-          Hol voltál tegnap este?

-          Bulizni. –vontam vállat.

-          Részeg voltál? –kérdezősködött tovább Rick.

-          Igen. És még most is fáj a fejem. – mondtam.

-          Csak részeg volt. –lélegzett fel. – Mikor jössz haza? –kérdezte.

-          Két hónap.

-          Az sok idő. –csóválta a fejét Rick. – oda fog menni hozzád. –hallottam egy ajtócsapást. Biztos kiment.

-          Még mindig nem tudom mit tettem.

-          Te nem emlékszel a tegnapra? –kérdezte.

-          De arra hogy ittunk és üvegezni kezdtünk. –jelentettem ki.

-          Éppen ez volt a baja. Ittál. Részeg voltál és megcsókoltál valami gyereket és most a kép körbejárta a világot.

-          A francba. – káromkodtam.

-          Hát igen. Chris tegnap majdnem az egész házat felforgatta. Nem is merek elmenni mellőle mert félek még valami kárt tenne magában. Vagy másban. –mondta Rick.

-          Ez mind az én hibám. –suttogtam. Rick letette a telefont.

-          Most örülsz? –kérdezte Rick Christől.

-          Igen. –válaszolta nyersen. Rick a fejét csóválta.

A délutánom azzal ment el hogy azt a képet kerestem.

Mikor végül megtaláltam hanyatt vágtam magam.

Ez nem is ÉN vagyok. –mondtam magamnak. Ez más. Hasonlít rám de más. Megkerestem Mikeot. Ő is azt mondta hogy csak üvegeztünk de én nem csókoltam meg senkit. Ő persze józan maradt. Így bíztam benne. Azt mondta hogy még úgyis van két hét addig hazamehetek tisztázni a dolgokat.

Hatalmas ölelés kíséretében kiviharzottam az irodájából. De már késő volt. Jött egy SMS.

Lezuhantam a padra.

-          Haver neked elgurult a gyógyszered! –kiabált Rick. – TE OLYAN HÜLYE VAGY! SMSBEN SZAKÍTASZ VELE?! Hogy gondolod? –puffogott Rick.

-          Az én dolgom nem?

-          De annyit csak megérdemelne hogy két év után nem SMSben dobod ki. És amúgy sem értelek. Most akartad megkérni. Pont tegnap. Hogy lehetsz ilyen?

Ezek persze a világ másik oldalán történtek. Én nem tudok róluk.

A sírás rázta a testem. Mike jött ki a hangra de csak a telefont nyomtam a kezébe mert megszólalni nem tudtam.

-          A tegnap miatt? –kérdezte. Bólogattam. Mike begurult és felhívta azt a számot ami az utolsó a hívás listámon vagyis Christ. Persze Rick vette fel. Mike nem hülye nem rontott ajtóstul a házba. De elmondta Ricknek hogy az a csaj nem is én voltam. Csak van itt egy lány aki akár az ikrem lehetne és kétszer olyan részeg volt mint én. És pont úgy hordja a haját mint én. De ha nem hiszik el akkor képpel tudja bizonyítani. És azt is hogy nem én vagyok.

-          Vannak árulkodó jegyek. Remélem Ő is hallja. –nézett rám. Már nem sírtam de nagyon ki voltam. Üveges szemekkel hallgattam amit Mike mond.

-          Persze. –mondta Rick.

-          Nem fogod fel hogy nem érdekel? –hallottam Chris gyűlölködő hangját.

-          Nem. –mondta Rick.

-          Folytathatom? –kérdezte Mike. A válasz jött a másik oldalról. –El kék ruhát viselt tegnap. A képen fekete van. Ellie fülei négy vagy öt helyen vannak kifúrva. Annak a lánynak nincs is fülbe valója. El erősen sminkelt mint mindig Carla viszont alig hord sminket. Ha kicsit jobban lesz lefotózom őket egymás mellett és elküldöm jó? –kérdezte Mike.

-          Persze. –Bólogatott Rick.

-          Chris? –Mike hangja megingott. – Nagyon hülye vagy hogy ezért kidobtad Őt. Másról nem is beszél csak arról mennyire hiányzol neki és már inkább hazamenne. Bolond vagy ha hagyod elmenni. –mondta Mike majd kinyomta a telefont és visszaadta. Megborzolta a fejemet majd elment.

Kínok közt telt a következő két hét. Senki nem mert hozzám szólni és én sem szóltam hozzájuk.

-          Emberek ez így nem mehet tovább. –mondta Nick miközben engem figyeltek ahogy az ablakban ücsörgök. – Valami ötlet?

-          Pasz. –mondta Bobby.

-          Talán beszéljünk vele. Azzal a Chrissel. –mondta Amy.

-          Édesek vagytok hogy segíteni próbáltok de nem tudtok. Végtelenül önfejű és nem fogja elhinni úgy se. Vagy megbékél vagy nem. De nem lesz köztes állapot. – mondtam keserűen mosolyogva. - Remélem meg tudom vele beszélni. DE ti nem folyjatok bele. –kértem őket majd felkaptuk a cuccaimnak és mentünk Tájat fotózni.

A modellkedésről letettem. A tájat még végig fotózom de a Szabadont már megcsináltam vagy ezerszer. Így Mike engem hazaengedett. Már megkaptam az elismerést. Híres fotós vagyok. De ez érdekelt most a legkevésbé.

Görcsbe rándult gyomorral láttam meg Rick alakját a reptéren.

-          Szia Kis Csibe. Aki nagyon megváltozott. –nézett rám.

-          Annyira nem. –mondtam. –Csak még rövidebb lett a hajam és ezeket. –mutattam a fülemre meg nyelvet nyújtottam. –Csináltattam. Oh meg van egy ilyenem is. –húztam fel a jobb kezemen a pulcsit. Egy Panda tetoválás volt amint a kis pandát babusgatja. – Az egy éves év fordulóra csináltattam. –mondtam majd elindultam a csomagjaimért és utána Rick elvitt haza. –Nagyon rosszul van? –kérdeztem.

-          Igen. –csóválta a fejét. – De látom a jel ott lóg a nyakadban.

-          Igen. De ezt neki is mondtam. Ide sem figyelt rám. Oh még nem is gratuláltam! –mosolyogtam. Vagyis próbáltam.

-          Kristi kiugrott a bőréből. –nevetett Rick. – Elviszlek most hozzánk. Féle Chris valamit csinálna veled. –nézett rám nagyon komolyan. Kezdtem megijedni. – Igazából nem tudna bánta mert annyira szeret hogy kezet sem merne emelni rád. De elővigyázatosságból. –mondta Rick. Bólogattam. Most úgy érzem magam mint két és fél évvel ezelőtt.

Megérkeztünk és Kristi rögtön a nyakamba ugrott. Ez a fél év pont annyi volt hogy elmélyüljön a kapcsolatunk egymással. De nagyon rosszul voltam.

-          Ez mi? –kérdeztem mikor a hasára néztem. – Csak nem meghíztál?

-          Hülye. –legyintett meg. Annyira magamhoz szorítottam volna de féltem hogy szegényke összetörne.

Két nap múlva ébredtem. Teljesen tiszta fejjel. Félve attól hogy Chris többet látni sem akar.

-          ELLIE! –kiabált fel Kristi. Lesétáltam és megláttam Ricket a gép előtt ücsörögni.

-          Itt a kép! Valaki kiszerkesztette és elküldte.

-          Mi ez? –néztem. –Valami bizonyíték féle? –kérdeztem.

-          Pontosan. Chris úton van. Jobb lenne ha felmennél. –kérte Rick. Bólogattam majd felrohantam.

Chris tényleg megjött. Nevetett. De tudo hogy csak álca volt.

-          Mit találtatok? –kérdezte.

-          Ki Ellie? –fordította meg a gépet Rick. Chris rámutatott a helyes képre.

-          Igen. De nem ő van azon a csókolózós képen. A csaj Lilly. Ellie ikre is lehetne akár. Utálják egymást. Riválisok.

Chris köpni nyelni nem tudott. Én meg csak lerohantam és a karjaiba vetettem magam könnyezve. 

A photographer*

Az első helyek közt volt a régi házunk ahova el akartam menni. És végül rá is vettem magam.

Pontosan fél évig laktam itt, pont addig amíg berendeztem hogy így akarom majd látni ha idejövök. Hallottam amiket összeveszekedtek anyuék miattam. Panda kiabált a konyhában hogy anyu nem tudja hogy kell engem nevelni mert én nem leszek egy olyan Angol sznob mint ők.

Panda volt a nővérem az anyám és a legjobb barátnőm egy személyben. Így nagyon fájt mikor azon az ominózus estén mikor megismerkedtem Chrissel meghalt. De ha ő nincs akkor lehet hogy most nem ismerem Christ.

Felsétáltam a szobámba és benyitottam. Minden pontosan úgy volt ahogy ott hagytam. A könyvek szanaszét a földön, a rajzaim az asztalon és a Fél kész vatta felhők pedig az ágyamon.

Végig húztam a kezem az asztalon és az ujjaim megakadtak egy füzeten. I WISH! olvastam a borítón. A gyönyörű kacifántos írással amit még Panda segített megcsinálni.

Kinyitottam és olvasgatni kezdtem.

…Híres író.

… Elismert fotós…

Belegondoltam hogy a fele már valóra vált.

Könnyekkel a szememben zártam be a füzetet majd fotózni kezdtem. Úgy is van egy Dizájn/Ingatlan rész. Pont az első két hét anyaga.

Büszkén hagytam el a házat egy órával később.

-          Nekem már kész az első project fele! –mondtam büszkén Mikenak a csoport vezetőnek.

Kb. 20 ember volt a csoportban. 5 kisebb csoportra osztva. Az első csoport volt a legjobb. Én meg még csak a harmadikban voltam.

-          Ezek mesteriek. –nézegette őket a gépen. – Átraklak a kettes csoportba. Még mindnig neked van a legnagyobb esélyed betörni a képekkel. –olvadozott. – Jövő héten mentek egy elhagyatott szanatóriumba. Ott kell fényképezni. Ne okozz csalódást. –nyomta a kezembe a Pentax gépemet.

Így is lett. Amy és Nick oldalán követtem Bobbyt aki elvezetett minket a szanatóriumba. Annyira belevetettem magam a munkába hogy azt sem tudtam mennyi az idő. Szó szerint.

Egyszer csak csörren a telefonom. Gondolkodás nélkül kinyomom, meg sem néztem ki volt az.

-          Kinyomott!  -puffogott egy másik kontinensen Chris.

-          De biztos nem csal meg. –csóválta a fejét Rick.

-          Honnan veszed hogy nem egy másik sráccal enyeleg?

-          Jaj Chris ezt most te sem gondolod komolyan! –kiáltott rá Kristi. –Elemnt fotózni de szeret téged és csak biztos dolga van.

-          Legyen úgy. –sóhajtott Chris majd kiment a helyiségből.

Fotóztam és fotóztam éjjel nappal. Kicsit ilyen tovább képzés jellege volt az egésznek. De egyik délután Mike rohan hozzánk hogy kiszivárogtak a Szanatóriumos képek.

Kate volt az.

-          Tudom hogy Ő volt. Fent van az oldalán! –mondtam majd beírtam az URL címet és kiadta a mi képeinket. Kate két nappal később már a repülőn ült.

-          Viszont így most nektek van egy menetetek a TV-ben. –mosolygott Mike.

-          Amit KAte elrontott nekünk kell helyre tenni. Tiszta sor. –mondtam.

Másnap valami nagy TV showba mentünk.

-          Mi is ez a dolog? –nézett ránk a riporter.

-          El. –mutattak rám. Sóhajtottam majd belekezdtem.

-          Néhány emer összefogott és így kitalálták ezt a Fotó Túra nevű dolgot. De az egyik lány kiszivárogtatta a képeinket ráadásul a tudomásunk nélkül úgy mintha a sajátjai lettek volna. Ebből van most ez az egész katyvasz. –magyaráztam.

-          És ki a legtehetségesebb? Ha szabad ilyet kérdezni.

-          Ellie! –hangzott a válasz.

-          Nem hiszem. Ők vannak olyan tehetségesek mint én, vagy ha nem jobban. –mosolyogtam.

-          Ellie ha jól tudjuk neked van egy könyved is. –nézett rám a riporter.

-          Igen van. És hamarosan készül a következő. –mosolyogtam még mindig.

-          Mesélnél róla egy kicsit? –kérdezte a riporter

-          Ha lehet most nem majd máskor. Hisz nem azért jöttünk hogy rólam beszéljünk hanem a képekről és a többiekről. –jelentettem ki.

-          Ez hihetetlen! –csóválta a fejét a riporter. Olyan fél órával később már a kocsiban ültünk. Dőlt belőlünk a szó és mindenki engem fényezett én pedig már nem nagyon bírtam.

A következő hét pihenő volt de utána jött a Mozzanatok témakör ami az egyik kedvencem lett.

Chris minden nap keresett és megtaláltuk a módot hogy tudjunk beszélni. Skype. És megbeszéltük amitől félt. Az övé vagyok és nem tervezem hogy ezen bárki is változatni tud.

A második project hamarosan elkezdődött így nekem is kevesebb időm volt vele beszélni. Ők pedig turnéztak. De legalább az esküvőt úgy tervezték hogy ott lehessek én is.

Mozzanatok egy elég szabad téma volt. Az elmosódottság volt benne a lényeg de mégis valami kézzel fogható.

-          Ki maga? –jött oda hozzám egy férfi amint éppen egy kislányt fényképeztem miközben ugróiskolázik.

-          Egy fotós. –vontam vállat.

-          Nem gondolkodtál rajta hogy modell légy? –kérdezte. – Dee Madison. –nyújtott kezet. –Én segíthetek. –mosolygott.

-          Miért lennék én modell?

-          Azért drága Ellie mert pont megvan hozzá az alakod és minden más is. Gyere be holnap a stúdióba csinálunk néhány próba felvételt és megnézzük mennyire tetszik. –Dee olyan volt mint a hozzám hasonlók. Talán 30 lehetett.

Elhatároztam hogy elmegyek végül is veszteni valóm nincs. Így reggel elkéredzkedtem Miketól  miközben leadtam a Mozzanatok témakör képeit Pendriveon.

-          Menj csak nyugodtan. –mosolygott. Olyan erős angol akcentusa volt ami szinte már cuki volt.

Egy óra alatt odaértem a megbeszélt helyre. Dee felvázolta nekem a helyzetet miközben engem kisminkeltek és felöltöztettek.

Nem Ő volt a fotós de ott állt mellette. SEMMIT nem kellett mondania. S neki se a fotósnak.

Dee olvadozott mikor meglátta a képeket.

-          Tényleg nem akarsz ezzel foglalkozni?  - nézett rám.

-          Sosem modellkedtem. – vontam vállat. – Annyira nem érdekel.

-          De egy nyitott szerződés Amerikában csak érdekel nem? –nézett rám. – Nem Amerikai vagy? –kérdezte.

-          De. –mondtam elhűlten de nem írtam alá a szerződést. Nem ma.

Volt egy csöppnyi szünetünk ahol a banda elhatározta hogy bulizunk ezerrel. És itt ütött be a baj.

Olyan részeg lettem hogy az elképesztő. De mindenki. És üvegezni kezdtünk de azt nem vettük észre hogy közben folyamatosan kattog a fényképező. És valahogy- hogy tönkre tegyenek- kiszivárogtak képek… És Chrishez is eljutottak.