Already DEAD!*

Nagyon lassan épültem fel… és olyan érzésem volt mintha valamit elfelejtettem volna.

-          Ne is kérd hogy elmenjek. Ez az őrült még ide is képes lenne eljönni érted azért hogy megbosszulja hogy lesitteltük… - mondta fejcsóválva Chris mikor visszaült mellém az ágy mellé.

-          Nem is akarnám hogy elmenj. –mondtam kibámulva az ablakon. Szörnyen festettem. A nyakam bekötve, a bordáim átkötve gézzel, a kezem begipszelve… és sorolhatnám a jobbnál jobb lila foltokat a testemen.

-          Azt ugye tudod hogy ezek után egy lépést sem mehetsz egyedül sehova. –szögezte le.

-          Tudom. –néztem rá. A szemein még mindig látszottak a könny okozta fekete karikák. Nagyon fájt így látni. –Csak kérlek ne vágj ilyen világ-vége képet! –kérleltem.

-          Nem fogok. –szorította meg a másik kezem. És akkor leesett. Jézusom. A BABA!

-          Chris. –néztem rá kétségbe esetten. A hasamhoz kaptam. Nem éreztem könnyek gyűltek a szemembe… Nem lehet hogy elvesztettem… - Nem mondtam el neked… - suttogtam. –Nem mertem…

-          De mit? –kérdezte.

-          Babát vártam… - néztem rá könnyes szemmel. Elképedve figyelt…

-          Azt hittem szedsz valamit erre a dologra…

-          Már rég leálltam vele… - legyintettem. – Blake elvette tőlem…Tőlünk.

-          Tudod egyáltalán mit terveznek Balzék Blakkel?

-          Nem. –néztem rá. Chris sötéten nézett engem. Valahogy abban a pillanatban mindent ki tudtam olvasni a szeméből… - Már értem. –mondtam.

-          Azt akarják hogy te tedd meg.

-          Ha én csinálom nem ússza meg ennyivel. –mondtam. –Chris én ezt halál komolyan mondom. Mennyi mindent elvett tőlem? –kérdeztem. Persze költői kérdés volt.

-          Tudom. –csókolt homlokon.

Egy orvos bejött. Chrisnek pedig mennie kellett kontrollra mert ugyebár őt elütötte a busz. Hál’ Istennek Ő csak az eszméletét vesztette és mondjuk nem a karját. Vele kisebb agyrázkódáson kívül semmi nem volt.

Velem viszont annál inkább.

-          Mi történt? –kérdeztem.

-          Semmi. Egyelőre. Ugye tudja hogy…

-          Igen terhes voltam, de gondolom elvetéltem… - néztem a dokit. Furcsa Ő volt az orvosom 5 éve is.

-          Igen. –bólintott. – Még nem volt nagy a magzat… Ki fog ürülni. –könnyezve bólogattam. –Jaj ne keseregjen! Még fiatal lesz ideje mindenre. –bíztatott az orvosom.

Ezúttal nem úsztam meg azzal hogy „Ha otthon kezelem magam akkor nem lesz semmi baj!” mivel még fél év után sem engedtek haza.

-          Szép kis első fél év… - húztam a szám Chrisnek.

-          Az a lényeg hogy felépülj. Semmi más nem érdekel most. – szorította meg a kezem.

Már majdnem minden rendben volt. És végre eljött a nap is mikor kiengedtek.

-          Csak nem tartjátok fél éve fogva Blaket? –kérdeztem mikor beültem mellé a kocsiba.

-          De. De igen. –mondta majd elindult. Kiautóztunk a városból. Oh Pennsylvania ha tudom hogy ez lesz nem erősködtem volna Pandának hogy költözzünk ide. De akkor most nem ismerném életem szerelmét.

Egy tanya szerűséghez érkeztünk. Mindenki kint állt az ajtó előtt…

-          Ellie! –szorított magához Kristi. Felszisszentem.

-          Még fáj. –mondtam. Csak néztem őket… Olyanok nekem lassan mint a családom.

-          Mihez lenne kedved vele? –kérdezte Angelo.

-          Fel akarom égetni. Ezt az egész kócerájt vele együtt! –mondtam teljesen higgadtan. Milyen mókás hogy éppen gyilkolni készülök. A törvény tiltja. Börtönbe kerülhetek de tök nyugodtan itt beszélünk róla.

-          Tedd azt. –mondták miközben a vállamra rakták a kezüket. Mosolyogva besétáltam az épületbe. Hidegen Blakere pillantottam.

Megkötözve figyelte miközben megrakom a tüzet őt pedig még inkább a falhoz kötözöm.

-          Érdekes lesz végignézni ahogy leégsz. –mondtam majd benzint kezdtem körbelocsolni az épületben. Persze a szája be volt kötve. Nem tudott beszélni.

-          Várj még! –rohant be Chris. Jól orrba vágta. –Ezt a babánk miatt. – Blake nagyot nézett.

-          Igen. Megfosztottál tőle! –mosolyogtam majd rálocsoltam a fejére a benzint.

A kezembe vettem a gyufát. Meggyújtottam és eldobtam.

Búcsút intettem Blakenek.

-          Mondjátok ugye végignézzük ahogy leég? –kérdeztem miközben beálltunk egymás mellé és néztük a táncoló tüzet. Bentről pedig Blake őrjítő kiáltása hallatszott.

-          Még szép! –húzott magához Chris.

Valóban végig néztük ahogy leég a pajta.

-          Megtaláltam! –kiáltott Kristi. Körbeálltuk a szénné égett testet.

-          Vége. lélegeztem fel.

-          Soha többet nem fog bántani. –Súgta Chris.

Soha többet…